A hangya.

A sürgölődő hangyanép a legrégibb időtől fogva magára vonta az ember figyelmét; a Biblia, mint a szüntelen tevékenység példaképét állitja fel, a régikor irói, szorgalmát, ügyességét, okosságát magasztalják s a régi, valamint az ujabb természetleirások különféle sajátos tulajdonairól tesznek emlitést. Közelebbről azonban csak 50 év óta ismerjük ez állatkát, Kírby, Latreille és főleg Huber, genfi természettudós, vizsgálataiból; az itt felhozandó következő adatok is legnagyobbrészt Huber irataiból meritvék.

A hangya a rovarok osztályába tartozik és a darázszsal, méhhel, stb. a hártyarepűsök (hymenoptera) rendéhez tartozik. Társasállat s kisebb nagyobb gyarmatokban él, mellyek mindegyikében háromféle egyének vannak, t. i. a mindig szárnyas himek, csak a párzás ideje alatt szárnyas nők és a mindig szárnyatlan nemnélküliek vagyis a dolgozó hangyák. Az utolsók többnyire legkisebbek s a főtömeget vagyis a népséget képezik.

A hangya több fajánál a nő is dolgozó fulánkkal bir, másnál e fegyver helyett mirigy van, mellyben egy különös nemü folyadék, az ugynevezett hangyasav elválasztva találtatik, mellyet az állat messze kifecskendeni képes.

A hangya legtöbb lelki képességgel bir a rovarok közt. – Európában sok faja ismeretes, legnagyobb ezek közt a Herkules vagy lóhangya (Formica herculeana), mellynek hossza 6–7 vonalnyi; szine fényes fekete, czombjai barnák; tanyáját odvas fák gyökerei közt üti fel s nem képez igen népes társaságot. A fahangya 1 3/4–2 vonal hosszu, igen fekete s fényes, odvas fák törzsében csudálatra méltó tömkeleget (Labyrinth) készit; ha ingerlik, sok hangyasavat fecskend ki, mi miatt erős szaggal bir. A barna-hangya, sötét rozsdaszinű 1 1/2 vonal hosszu, földből igen ügyesen késziti házát. A sárga-hangya, alig 1 vonalnyi hosszu, vörösessárga-szinű, ez is földből épit lakot. Az erdei-hangya 3–4 vonal hosszu, barnavörös szinű, kissé szőrös; igen el van terjedve, erdőben, kivált fenyű erdőben, réteken, keritések körül él, hol széles alapra kupidomu halmocskát készit, szalmadarabkákból, faaprólékból, növényszárakból, kövecsekből, gyánta-morzsákból stb. A vörös-hangya 2 1/2 vonal hosszu, barnásvörös szinű; ez házat nem csak épitni, de vésni is tud, azért földben s fában egyaránt található. A fűhangya, a sötétbarna-hangya, az aknázóhangya; az amazonhangya két neme u. m. a halványvörös és vérvörös hangya. Ezek az általunk Európában legismertebb hangyafajok. Lássuk ezeknek először is épitő tehetségét.

A legelterjedtebb erdei-hangya bolya (fészke), egyszerüsége s belső alkatánál fogva elmés találmánynak mondható, melly ugy van elrendezve, hogy a viz be nem hathat, s védelmet nyujt a vihar s ellenség támadásai, a naphőség és hideg ellen. Szabálytalan tölcséridomu menetek vezetnek kivülről befelé; néha csak egy fő s több, ebből befelé nyiló menet, néha pedig több illy főmenet látható. E sok kijárat azért szükséges, mert az erdei-hangya minden faj közt legsürgölődőbb, részint az okból is, mivel igen szereti a napfényt s szabad levegőt; de éjjelre visszavonul laktanyája belsejébe szorgosan és erősen becsinálva annak minden kijáratát. E munkánál először nagyobb fadarabkákat, növényszárakat alkalmaznak, egybe többen is belekapaszkodva, később mind kisebbeket hordnak össze, s végre a nyilás ez egész betöltésére valamelly nagyobb tárgyat, p. o. levelet boritanak. Ekkor az utolsó munkás is eltünik boly a belsejébe, s csak egy pár marad künn őrnek, melly a levél alatt, vagy valamelly üreges helyen meghuzza magát, de koronkint körüljár az egész tanya tetején, megvizsgálandó, nem történt-e baj?

Reggel korán párosan jelennek meg, s a kijáratot elzáró anyagot elhordják; esős időben azonban ki sem nyitják palotájok ajtait. Ha reggel felhős az ég, csak részben tágitják a kijáratokat, s ha esni kezd, azonnal berakják.

A hangyaboly készitése egyszerü. A dolgozó nép először nagy üreget ás a föld alatt, mellynek több kijárata van. Ezután fa-, szalma- s növényszár aprólékot hordanak, e nyilások köré, s azokat elszórtan rakják le, de mégis ugy, hogy a bejáratokat el ne zárják. A föld alatt az üreget ásók a kihordott földet a fa-, szalma-, növényszár- s száraz levélaprólékkal összekeverik, miáltal az épitmény bizonyos szilárdságot nyer. – Igy növekszik az, melly a földalatti tulajdonképi laknak csak földelét képezi, napról napra, mig végre kellő kupalakot nyerve, be van fejezve. Ez épitmény korántsem tömör; emeletenkint egymás fölött több terem van abban, arra szolgálandó, hogy napos időben a hangyák ide hozhassák alakjaikat, pondróikat (Larven) és bábjaikat, kitenni a nap jótékony behatásának. E termeket folyosók kötik egybe, igen téresek, alacsonyak, durva épitményüek, de a nevezett czélra felette alkalmasok.

A föld, melly ez épitmény anyagának egy részét teszi, az eső által átázva, s a napon megszáradva, olly szilárdságot kölcsönöz az egésznek, hogy ha annak egy része megsérül is, a másik nem dől össze, s a viz ellen olly hatalmas menedéket nyujt, hogy a hosszasabb ideig tartó cső is csak egy negyed hüvelyknyire hat be.

Eddig még csak a hangyaboly tetejéről, fedeléről szóltunk, melly alatt a földben van még csak a tulajdonképi lakás. Ennek legnagyobb kamrája az egész épület közepén, épen a kivülről látható kupos födél alatt van. Ez sokkal magasabban van épitve, mint a többi kamrák, mellyek mind mélyebben ásvák. Ebbe nyilnak minden folyosók, s a hangyák legnagyobb része itt tartózkodik. A hangyaboly e földalatti része több emeletből áll, mellyek fekmentes irányban ásvák és számos apró szobákra osztvák. E közös lakból bizonyos utczák vezetnek különféle irányban. Ez utczákon folytonosan nagy sürgölődés.

Az erdei s most emlitett hangyák, melly földalatti lakására olly magas kupot rak, ácshangyának is nevezik; Huber pedig kőmiveshangya nevet adott mindazoknak, mellyek laka kivülről földhalmot képez, minden más anyag keveréke nélkül s belülről mesterséges tömkeleggel, boltokkal, benyilókkal, csarnokokkal bir.

A kőmiveshangyának több neme van. A föld, mellyből fészkük készül, többé kevésbé összefüggő; az aknászóhngya és a fekete-barna-hangya szóval minden nagyobb hangya durvábbra őrölt, derczésebb földből épit, mint a barna és sárga hangya. A barna hangya mindenek fölött legtökélyesebben épit; laka 4–5 vonalnyi emeletekre van osztva, a válaszfalak olly finom orlésü földből rakvák, hogy teljesen símák. Az emeletek nem fekmentesek, hanem a föld fölepének irányát követik párhuzamban. Az emeletekben téres termek, szük benyilók s az összeköttetésre hosszu folyosók vannak. A nagyobb termek boltozatát vékony fal vagy oszlop támogatja. Találtatnak csak egy nyilásu, ajtóju szobák; ezek föl és lemenésre szolgálnak az emeletek közt, továbbá ollyan szobák, mellyekben minden folyosó összetalálkozik. A legtéresebb termeket a felnőtt hangyák lakják; a bábuk mindig a fölülethez közelebb álló benyilókban vannak elhelyezve, hogy közelebb érje a nap; ha hüvösebb kezd lenni, azonnal belebb hordják, mert a hangya igen jó hőmérő arra nézve, hogy bábujának mennyi meleg szükséges.

A barna-hangya lakának e földfölött épült részében néha 20 emelet is található és a földalatti rész épen ennyiből szokott állni. Elképzelhető, hogy illy beosztással a hangyaboly egyes részeiben milly különböző lehet a légmérsék. Ha a földfölötti rész fölepét a nap igen melegiti, bábjaikat azonnal alsóbb emeletekbe hordják. Esős időben pedig, midőn a földalatti rész átázott, mindent a földfölötti emeletekbe halmoznak össze.

Midőn a nap erősen melegit, a barna-hangya otthonn marad, nem kedvelvén a naphőséget; ellenben a hüs idő és harmat azonnal a szabadba csalja. E hangyák nappal minden bejárást szorgosan elzárnak s csak éjjel végzik minden munkájukat. Mihelyt eső kezd esni, kijőnek, mindegyik hoz szájában parányi földet, ezt a kúp tetejére teszi, s igy lassankint falak emelkednek s végre észreveszszük, hogy a hangyaboly földfölötti kupja egy emelettel magasabb lett. A földet ehhez lakuk földalatti részéből vájják, s ott elkészitve hozzák föl, az eső azt ide fönt sárrá, ragaszszá lágyitja. Ez épitésnél először a falak, oszlopok alapját jelelik ki és rakják le s csak ezután épitnek fölfelé 4–5 vonalnyi magasságig, mikor aztán a falak fölé boltozatot raknak. Hogy az egész megszilárduljon, ahhoz csak napmeleg s szél kivántatik. Hét óra elég arra, hogy egy emelet épüljön, s ha az eső kitart, még egy másodikat is elkészitnek.

A feketebarna hangya ismét máskép épit. Ha lakát nagyobbitni akarja, annak tetejére vastag réteg földet hord; e rétegbe vájja be aztán a szükséges szobákat, benyilókat, folyosókat; az igy támadt falak főle végre boltokat huz.

Vannak továbbá vésőhangyák s ezek közt első sorban áll a fahangya, melly az előbbieknél kevésbé ismeretes. Ez a fa belsejébe vés magának több emeletes lakot, mellynek falai füstszinüek s sokszor alig birnak nagyobb vastagsággal, mint a kártyalap.

Végre a ló- vagy herkules-hangya a faport vagy fürészport dolgozza fel. Ugyanis a fába hosszu folyosókat váj, ezeket kis szobákra osztja, a vájás alatt nyert fa- vagy fürészporral, mellyet pókhálószövettel s földdel elegyit e czélra össze, a szükségtelen nyilásokat betapasztja.

Egyetlen nőhangya 7–8000 tojást rak. Ez apró fehér szemcse s ollyan mint a porrá tört czukor, mellyekből 14 nap mulva kimásznak a fehér, csaknem gömbölyded alakok vagy pondrók. A dolgozó hangyák ezeket nemcsak etetik, de védik is, mellettük két hátulsó lábukon állnak, s hogy szükség esetén mérgüket, a hangyasavat, messze kifecskendezhessék, hasukat előre forditják. Ha a nap melegen felsüt, a pondrókat azonnal felhordják a lak felső emeletébe, sőt a lak tetejére is; ha ellenben a hőség nagy, akkor ujra leviszik azokat. Ha valami esetleg által a hangyaboly megtámadtatik, első dolga a dolgozó népnek a pondróka a lak legbelsőbb s legbiztosabb részeibe elrejteni. Ezen kivül e pondrókat folytonosan nyalogatják, hogy tiszták, fehérek maradjanak.

E pondrók, mielőtt bábok lesznek, bekötik magukat selyemgubóba. Itt fejlik ki a hangya teljesen, de maga nem birja kirágni magát gubójából, mint más rovar; hanem a dolgozó hangyák, már pontosan tudják az időt, mikor kelljen e gubókat kirágniok s a bennlevőket kihuzniok, ezután gondosan azon hártyát is lehuzzák azokról, melly lábaikat és testük minden részét bevonja. Ekkor már a rovar azonnal szalad és először is enni adnak neki.

Mondtuk, hogy a him- és nő-hangyák szárnyasok. Ezek, mihelyt a tojásból kihuzattak s mozoghatnak, elhagyják a hangyabolyt, egyik növényről a másikra másznak, mignem seregesen fölkerekedve elröpülnek. A dolgozó hangyák mindenütt utánuk tódulnak s kisérik azon pontig, hol fölszállnak. A himek nemsokára elvesznek, a nők hasonlókép.

De ha a himek és nők igy elvesznek, a hangyaboly is el fog néptelenedni? Hogy ez ne történjék, a dolgozó hangyák az elrepülés pillanatában nehány nőt erőszakkal visszatartanak, szárnyait letépik a hangyabolyba visszaviszik, s hogy el ne szökjék, szorgosan őrzik, mind addig, mig a terhesség miatt egyre vastagodó teste miatt ugy is képtelen volna elszaladni.

Illyenkor felváltva mindig csak egy őr van mindenütt nyomában, melly minden szükségeiről is gondoskodik. Midőn a tojásrakás ideje közeleg, 12–15 hangya kiséri mindenütt s kedvezésekkel halmozzák el, a göröngyös helyeken fölemelik, s ugy viszik, sőt később a bolyban is ugy viszik egyik teremből a másikba. Az általa rakott tojásokat a dolgozók összeszedik s körüle fölhalmozzák.

(Vége következik.)