Az északamerikai nép életéből.
(Egy magyar iparos levelei után.)

N. Orange, martius 1-én 1859.

A magyar ember adott szavát, mint a jó bankár utalványait, be szokta váltani. Azért is sietek, hogy legközelebbi levelemben tett igéretemet teljesitsem. De mielőtt ezt tenném, nehány jellemvonást fogok fölmutatni az amerikai népről, s egy pár szokást életéből.

Az amerikai már bölcsőjében minden köteléktől s pólyázástól szabadon szoktatja kisdedét; alig kezd ez járni, már testgyakorlathoz, illő munkához szoktatja a hajlékony testet, hogy ideje korán szokjék meg minden sanyart, mit talán később kiállani kénytelen lesz. Végezvén pedig iskoláit, a szerint a mire készült, pályát választ; mellyek közől, a többit jelenleg mellőzve, czélom az iparos pályát leirni, mint a melylyel legtöbb érintkezésem van; s mellyet figyelemmel kisérni, leginkább fekszik érdekemben.

14–15 éves korában megy a gyermek a mesterségre, mit leginkább maga választ, 21 éves koráig tartozik mesterénél maradni; ki őt atyai gonddal és ótalommal köteles tanitani és védeni. – Ezen idő alatt a tanuló tartozik mesterének, illetőleg gyámatyjának szorosan engedelmeskedni, mit ő szivesen is megtesz; mert mesterében atyját is föltalálja, és igy mint családtag tekintetik a háznál; ugy hogy midőn este munkáját vidoran végezve, estelijét a családdal együtt elkölté, akkor a hintás székbe veti magát, és hintázik, vagy a mester ur leányával zongorát játszik négy kézre. Nem ugy tehát, mint kedves hazám sok mester urai, kik tanitványaikat mint alájok rendelt rabszolga-teremtést tekintik, s azokkal épen ugy bánnak, sokan és többnyire csupán azon szánandó nézetből, „hogy vele is ugy bántak”. Az illy egyének elfeledik, hogy a gyermeket, kit fölfogadtak, kellőleg kitanitani, mivelni, s idővel a honnak hasznos vagy hasztalan polgárává tenni, egedül rajtok áll s tőlük függ.

Végezvén pedig a tanitvány itt tanulói idejét, vagy betöltvén a 21 évet, szabad lett, és mint segéd esténkint az „esti iskolákba” járhat, hol magát még inkább kimivelheti. Vándorkönyvre s bizonyitványokra nincs itt szükség; nem irhatja tehát a mester segédje bizonyitványába pusztán személyes boszuból, hogy „magát kötelességésen viselte.” Bizonyitvány itt az ember két keze vagyis ügyessége, – s akkor, midőn magát tökélyesnek érzi, s ott,hol neki tetszik, mester lesz; midőn ismét ügyessége- s értelmességétől függ boldogulása.

– – – Egyik legszebb jelleme az amerikainak, hogy az igazért ha szemébe mondják, soha meg nem haragszik, de azt elismeri; nem áll hát itt a magyar közmondás: „szólj igazat, betörik a fejed.” Másrészről szereti is hinni, hogy az ember igazat beszél; ellenesetben könnyen szemébe mondják „you are humbug,” mi is jól magyarul annyit tesz: „ön hazug.”

A csint és tisztaságot különösen szeretik, a tiszta fehér ruhára sokat adnak, azért a legutósó napszámosnak van kék vászon nadrágja s inge, mit hogy a munkában tiszta ruháját megkimélje, felülölt. – A más vagyonát szentnek, sértetlennek tartja; azért bátran ott hagyhatja az ember a munkánál műszereit, hosszabb időre vagy éjjelre is, biztos levén, hogy azt a letett helyen találandja; ha megtörténik, hogy elvész, azt bizonyosan bevándorolt, de semmi esetre nem bennszülött orozta el.

A barátságos egyetértést szereti, ezért a perlekedésnek nem nagy barátja, s ha ollykor összekapnak, a kisebb bajokat könnyen végzik; az „ökölviadal” rögtön segit; és talán ebben hasonlitnak a magyar néphez leginkább.

Különös szokása, hogy idegen házba nem megy be, hanem kopogván az ajtón, megvárja, mig valaki kimegy hozzá és künn végzi el baját. – A gyermekek, mint leendő polgárok, testi és szellemi kimüvelésére különös figyelemmel vannak; a nők iránt határtalan mély tisztelettel, becsüléssel és kitüntetéssel viseltetnek. – Ezt volt szerencsém látni és tapsztalni leginkább a mult hetekben.

Ugyanis egy kis szabad időm levén, hogy Uj-Yorkváros nevezetességeit ne csak puszta szó után, de személyesen látva, közölhessem, ismét berándultam U-Yorkba, hol is Szendy Pista barátom s utitársammal, ki benn lakik, a várost szemle alá vettük, és a leirás után annak nevezetes épületeit, utczáit, kereskedéseit, közmulató-helyeit, szinházait megnézegettük; mig erőnk a borzalmas járásban ki nem merült. Igy egy szombaton voltunk egy angol szinházban a Boweri utczán. E szinházról és előadásról annyit irhatok, hogy éltemben szinházban annyit nem nevettem; mert nem csak ördöngös alakok, indiánok, de medvék és majmok is szerepeltek benne; s a részeg szerepet egy komikus majd óra hoszáig kitünő ügyességgel és hiven vitte, mi az egész közönséget folytonos hahotábn, orditozásban és fütyölésben tartá. És többnyire illyen az angol szinházi előadás, ebben tlaálja különös jó kedvét az amerikai. – A földszint és karzat legolcsóbb hely, mellyet a férfiak foglalnak el leginkább, az első- s másodemeletekben a hölgyek és férjes nők foglalnak helyt.

Másnap vasárnap, benn a városban szokott vasárnapi mély csend levén, azért ebéd után kisétáltunk az ugynevezett „Central Parkba,” melly évek mulva kies közmulató helye lesz a városnak, most még nagyszerüen rendezik, és jelenleg a benne levő tavak be levén fagyva, korcsolyázó helyül szolgált.

Elbámultunk, midőn kiérve, valami 12–15,000 egyént láttunk a jégen; 5 éves gyermektől 60 éves öregekig voltak a korcsolyázók sorában. Valami különös szép látvány volt már a távolból; közelebb érve, láttuk, hogy e közmulatság és testgyakorlat szinhelyét napszámosok tisztiták a hótól, és több rendőri felügyelő őrködött annak zavartalansága fölött. – Végre egy kerek tóhoz érve, itt leginkább hölgyek és nők korcsolyáztak és sinkóztak, a nők leginkább karosszékben, mellynek talpa szánforma és vasalva van, ültek és korcsolyás férfiaktól tolatták előre. – Itt fabódék is voltak fölállitva öltöző és vizbeesés alkalmára száritkozó szobák gyanánt a nők számára. Csak ebből is kitünik, milly sokat áldoznak az amerikaiak a gyermekek testgyakorlatára s a nők ártatlan mulatságára.

Haza jövöben fáradtak levén, a lovas vaspályán egy kocsiba ültünk föl. – Itt volt leginkább szerencsénk tapsztalni a nők iránti mély tiszteletet; mert bár tömve volt már a kocsi, de a nők azért egész bátorsággal jöttek be, minden nő beléptével egy férfi állott föl, egész tisztelettel s örömmel adván át helyét a belépőnek; ugy hogy mire a város közepére értünk, minden férfi állott, a kocsi közepén függő fogatyukba fogózva; az ülő helyeket mind nők foglalák el. – De nem csak itt, hanem mindenütt határtalan tiszteletben és elsőségben részesülnek az amerikai nők: Isten őrizz p. o. megsérteni egy nőt bár hol is, abban a pillanatban száz meg száz pártfogóra találna, kiknek mindenike kész éltét is föláldozni a megsértett nő ótalmára.

És most át kellene térnem Uj-York város nevezetességeire: de köteteket lehetne irni e borzasztóan nagyszerü világkereskedési városról; mivel azt már sok utazó leirásaiból bőven olvashatják házám fiai és hölgyei, s nekem azt az idő és tér sem engedné; azért röviden csak egy itteni nevezetességet emlitek, mellyről már mult levelemben szólottam, az amerikai szép faházakat.


Amerikai faház, rustik (falusi) modorban.

Az amerikai minden tárgyban a gyakorlati oldalt véve, annak nem századokig tartó erősségébe, de a czélnak rögtön megfelelő oldalába helyezi a sulypontot: igy van az épitészettel is. – Vannak ugyan egyes massiv épületei, mellyek minden tekintetben kiállják a versenyt az európaiakkal; de ez kevés, ezekre azután büszke is; ámbár ha szorosabban vizsgáljuk legfényesebb márvány-épületeit, a hüvelyk vastag márványlapon belől összehányt téglamunka, belszerkezete pedig átalánosan fából van; mellyet csudaügyesen tudnak kőfallá varázsolni az amerikai kőmüvesek. Hanem hogy a faépitkezésben mesterk, azt az irigység sem tagadhatja; – hogy fából a leggyönyörübb munkát csinálják az amerikai ácsok, azt bámulni lehet. – Illy fából készült urilakot ábrázol a mellékelt rajz, mit magam készitettem. Az épület egy Orange-i regényes birtok közepén áll; ez azon rustik (falusi) modor egy példánya, mellyről mult levelemben tevék emlitést. Fedezze a rajz hiányait a jó szándok, reménylem azonban, hogy az épület szépségének, az izlés minőségének kitüntetésére elég alkalmatos.*

A hirlapokat várva várjuk mint a szép tavaszt, melly fájdalom, e tájon, mint hallom, futó árny gyanánt tünik el.

Cserépy István.