A debreczeni tűzoltó deákok.
Ki ne hallotta volna hirét a bátorlelkü debreczeni „machinisták”-nak? ezen a szükség által teremtett s idők folytán mindinkább kifejlett s tökélyesült eredeti intézménynek? ki ne beszélne nagy Debreczen városában tisztelettel az elem pusztitó hatalmával vakmerő ügyességgel harczolni tudó tűzoltó deákok tetteiről, kik hős elődeik nyomán mai napig a veszélylyel fenyegetett polgárok vagyonai megmentésében találják fel dicsőségöket!
Nézzétek a képet, milly önfeledő lelkesedéssel siet a fiatal, tettszomjas sereg a füst gomolyokba borult küzdtér felé, milly betanult rendben és fegyelemben foglalje el mindegyik kiszabott helyét, a reábizott eszközzel és tárgy körül! milly öntudatos komolysággal várja az a vezénylő alak a gép tetején a cselekvés perczét, körözve a kötelességöket szintolly szigoruen értő önkénytesek soraitól – mintha legalább is egy 24 fontost kisérnének az élethalál harczterére, pedig mindössze is egy ártatlan – vizipuska, a várva várt „machina” az, mellyet a civisek örömére és megmentésére előre mozditnak.
Debreczen városa, hol a tűzelem egy szikrája a nádastetők rengeteg sorait száraz szeles időben vég elhamvadással teheti semmivé, rég időtől fogva érzi védő erejét a lelkes társulatnak, mellyet a város nemes tanácsa már a mult században buzgó pártolással igyekezett a polgárság biztos nyugalmára megnyerni. A hires debreczeni kollegium deáksága részint e vágynak engedve, de különösen az ifjui szivekben nem alvó emberbaráti részvét, becsületérzés és tettvágytól lelkesitve eleitől fogva lankadhatlan erővel és kitartással sietett segiteni, s a vagyonaik pusztulásán siró embertársak könyeit letörleni.
A debreczeni tűzoltó deákok.
Midőn Debreczen városának 1802. junius 11. napján a nagy templom- s kollegiummal együtt szinte fele porrá égett, e szerencsétlen napon a tűzoltó társaság jegyzőkönyve is hamvában enyészett el, s csak ez idő után látjuk az ujabb jegyzőkönyv lapjain a társulat életét s tevékenységét évről évre hiven bejegyeztetni. Nem szükség mondanunk, hogy idők folytán érdemeinek lajstroma hosszura szaporodott. A jegyzőkönyv lapjain nem egy, később magas és fényes állásra emelkedett s jelenben is élő egyházi s világi férfiu tisztes neveivel találkozunk, kik a társaságnak mint egykori lelkes elnökei s tagjai vannak feljegyezve. Alapszabályai szerint a társaság jelenben egy a professorok közől választott felügyelő elnök vezetése mellett, egy esküttelnök, alelnök, négy ülnök, egy jegyző s pénztárnok alatt, a nagy- és kisbotosok, fejszések, lámpáshordók, vizészek osztályából áll s összesen 50–60 válogatott izmos ifjat számlál soraiban. Mikor azután vész idején szerte ágazó kötelekkel felszerszámozott kisded machinájok (gép-vizipuska) elé állanak: nincs por és sár, melly utjokat állaná. Ha a sár olly nagy, hogy machinájoknak majd fele belé temetkezik (a mi Debreczenben nem volt ritkaság): ők ettől sem rettennek visza; a négykereket vállaikra emelik s csak ott teszik talpára a gépet, hol az ut gyors haladásra ismét alkalmas; mégis illy küzdelmek s fáradalmak mellett is, ritkán történik, hogy a városi vizipuskák érkezésben megelőznék a deákokét. minden tűznél először is e kérdést hallani Debreczenben: Vajjon itt vannak-e már a deákok?… s ha ezek még nem érkeztek meg, csüggedve gondol mindenki veritékkel szerzett vagyonának elpusztulására, – de látva távolról a riadó zajjal bátran előtörtetőket s látva a sár- vagy por-barnitotta alakok eleven csoportját a veszély legrémitőbb szinhelyére tódulni, a kétség távozni kezd, minden szorongó kebel bátorságot nyer s önkénytelenül hulló örömkönyek üdvözlik mindenfelől a fiatal bátor csapat megjelenését. – Az oltásnál irántok olly lelkesedés nyilvánul, hogy a polgárság vedrével nem is szeret máshvova vizet hordani, mint leginkább csak az életre halálra küzdő deákok machinájába, de van is azután látszatja, mert hol ezek dolgoznak, ott egyszersmind végeznek is.
Térkimélés tekintetéből elhallgatjuk itt az egyes tagoknak, mint a nagy- és kisbotosok, fejszések s más vitézek külön betanult remeklő fogásait, elhallgatjuk mindenre kiható éber figyelmöket, elég legyen annyit mondani, hogy ők az „egri nevet” a debreczeni tűzvészek krónikájában régen kiérdemelték.
Hasznos szolgálatukért a város s polgárság részéről ritkán marad el köszönet, s pénz- vagy borcsebres küldeményekkel gyakran tiszteltetnek meg. A bort erejök nevelésére s szivök vidámitására forditják, de pénzöknek nagyobb részét a szenvedők és szerencsétlenek javára áldozzák. Illyen a romlatlan fiatalság: bátor, vidám és nemeslelkü! Mindig is az maradjon.
Végül megemlitjük, hogy a debreczeni tűzoltó deákság menetét feltüntető természethű rajzot, ottani főiskolai rajztanár Kallós Kálmán ur szivességéből és müve után közöljük.