Az „Austria” gőzös elégése a tengeren.

A ki egy ház, falu, vagy egész város lángbaborulását látta, az még nem látta a legborzasztóbbat; sokszorta iszonyatosabb ennél a hajó égése a tengeren, midőn a rajtlevőknek nincs már egyéb hátra, mint választani a halál e két neme közt: elégni elevenen avagy a vizbe fulni. Oltásról itt alig lehet szó, a menekvés pedig ritkán sikerülhet; mert a tengeren járó hajók félnek az égő hajóhoz közeledni, nehogy lángot kapjanak szintén.

Olvasóink emlékezetébe visszahozzuk az „Ausztria” hamburgi postagőzösnek a Pol. Ujd. 43., 44. és 45-ik számában leirt égését.

E hajó sept. hó elején indult ki Hamburgból Heydtmann kapitány vezetése alatt 542 utassal. Egy angol, ki sept. 4-én szállt fedélzetére Southampton-ban, már nem sok jót látott előre, mert a hajóslegénység körül sok ügyetlenséget tapasztalt. Mindazáltal szerencsésen eljutottak egész a neufundlandi homokzátonyok közelébe. Sept. 13-án csaknem egész szélcsend uralkodott. Az utasok ebéd után a fedélzetre mentek élvezni a szép időt. Mivel az orvos a középfedélzetet kifüstölendőnek vélte, a kapitány ennek végrehajtását egy ügyetlen hajóslegényre bizta, maga pedig déli álmát aludni lefeküdt.

A hajóslegény a füstölésre egy kátrányos hordócskát s egy megtűzesitett lánczdarabot használt. A középfödélzeten sétáló utasokat felszóliták távozásra, mig a füstölés tart; de kevesen engedelmeskedtek. A hajóslegény sietett a munkával s a tüzes lánczot mártotta a kátrányba. Ez lobbot vetett s a még ott maradt utasok a füst elől menekülve, az égő kátrányos hordót felboriták. Több sem kellett. A kátrány izzó lávaként futott szerteszéjjel. A hajón minden száraz fából van készitve; azért a talaj és a fal azonnal fűzet fogott s szikrázva recsegett. Az egész hajón mindenütt fölhangzott e rémitő szó: tűz van!!

Már az megbocsáthatlan hiba volt, hogy eczet helyett kátránynyal füstöltek; de az még nagyobb, hogy a lobogó kátrányt vizzel kezdék oltani. Ez ép annyi volt, mint ha forró zsirba vizet öntnek. Lett is szomoru eredménye. Az első árbócz megett egy lépésnyire füst, aztán láng csapott fel, s kis idő mulva a hajó előrésze a hátsótól a lángok által el volt választva, ugy hogy nem lehetett közlekedni. A nagy rémület elvette mindenki eszét.

A kapitány félálmosan, fedetlen fővel futott elő szobájából, s intézkedett az oltás iránt; de a vizvezető csövek már elolvadtak, az oltó-kádak raktára pedig már égett. Most a mentő csónakokat parancsolá leeresztetni. De ez már nem történhetett meg rendben; mert a kétségbeesett utasok miatt, lehetlen volt a fegyelmet fentartani. A kapitány is megzavarodott s miután ruhája testén meggyult, több utas állitásakint, felkiáltott: „el vagyunk veszve!” s a tengerbe veté magát. Egy már leeresztett csónak felé uszott, de a hajó csavara által sodort örvény elragadta s nem látta többé senki!

A hajón volt 8 csónak közül négy elégett szintén, három a tulterheltetés miatt a bennlevőkkel együtt elmerült, s csak egy evezett el szerencsésen 23 egyénnel.

Ha a hajót megállithatják, még sok megszabadult volna; de az illető kezelőket a füst még eleintén megfojtotta s igy a gép korlátlanul neki eredt és sebessége által a tűzet mé inkább élesztette. A kormányos a hajót a szélnek keresztbe állitá. Ekkor némellyek még oltásra gondoltak; de midőn a hajó ismét a szélnek szemközt kezdett menni, erről szó sem lehetett többé. A lángok hosszában söprék a hajó testét, beleharaptak a kötélzetbe s vitorlákba. Nem sokára az első, aztán a közép és hátsó árbócz is lezuhant, égő óriási gerendaként, a meneküléssel foglalkozó kétségbeesett utasok közé!


Az „Austria” hamburgi csavargőzös elégése a tengeren september 13-kán. – (Lásd a szöveget 546. oldalon.)

Most az egész hátsó fedélzetet láng önté el; az oda szorultak valóságos lángfürdőben találták magukat. Legtöbbnek ruhája meggyult, s ki még el nem esett s mozogni birt, valamelly tárgyat, deszkát, dorongot igyekezett keriteni, hogy majdan a vizbe ugorva annak segélyével tova uszszék, s ha nem talált, a nélkül veté magát a hullámok közé. A házastársak egymás után kiáltoztak, a szülők gyermeküket, a gyermekek szülőiket keresték. Egy cseh, megnőtt fiával összeölelkezve veté le magát, utána ugrott neje is két leányával. Legborzasztóbb sors ért egy magyar családot. Hermann Adolf, Amerikába költöző iglói (szepesmegyei) kereskedő, elsőbb nejét vette rá, hogy ugorjék a tengerbe, aztán hat gyermekét megáldva, egyenkint utána veté, végre a legkisebbikkel, a hetedikkel maga is beugrott. Hasonlag tett egy angol nő három kis gyermekével. Számosan a fedélzeten égtek meg. Többen darab kötelekre kapaszkodva ereszkedtek le csaknem a viz szinéig, hol, ha darab fát vagy deszkát találtak, erre kapaszkodva a vizbe veték magukat, ha nem, akkor a kötélen maradtak mignem a láng azt is elégeté, s ők a hullámok közé merültek. De ki tudná mind előszámlálni azon szivszaggató jeleneteket, mellyek a kétségbeesés e perczében kifejlődtek!

Mig a hajó a széllel szemközt haladott, addig az előfedélzetre menekülteknek még csak könnyebb volt; de fordult a hajó, s a szél most erre terelé a lángokat. A lőportár egy mázsa porral föllobbant. A gép katlana kialudt s a hajó megállt. De ez már nem használt semmit. A hajó előrészén most a hátsó részen már előfordult jelenetek ismétlődtek. A közeledő lángok mind kiebb szoriták a menekvőket a hajócsucsába; számosan a fok-árboczra másztak, mint rajzunkon látható. Ismerősök, barátok, rokonok, ketten-hárman összefogózva, vetették magukat a hullámok közé. Boldog volt, ki egy szál kötelet kaphatott, azon leereszkedett, végére hurkot kötött, lábát beletette, s igy függve, állva, várta a kimenetelt; de ritkán maradhatott igy soká. Számosan ereszkedtek le utána kötelén, és sulyukkal őt is lenyomták, s maguk is utána zuhantak. Némelly illy kötélen 30 is függött már, midőn a szél egy lángnyelvet odacsapott, a kötelet meggyujtá, s a rajtlevőket a hullámok közé hullatá! Többel történt, hogy a kötél, mellyre menekült, fölülről ránczigáltatván, karikát vetett, s ez nyakába vagy derekára esvén, őt megfojtá, avvagy agyon szoritotta. Később a hajón több illy fölakadt hullát találtak.

Az égés alatt három vitorlás hajó jelent meg a láthatáron, a szerencsétlenek nagy örömére; de egyik sem közeledett segélyükre; végre egy harmadik megkönyörült rajtuk. Elképzelhetni a még életben levők vigasztalódását! Ez a három árbóczos „Maurice” vitorlás franczia hajó volt, Renaud kapitány vezetése alatt, ki, mihelyt megpillantá, hogy a hajó lángba van borulva, azonnal közeledett, s mikor még egy mérföld távolra volt, már hullákat s különféle fadarabokra kapaszkodva uszó szerencsétleneket hozott a hullámzat elé. Azonnal két csónakot küldött segitségre s ezek többszöri fordulással 40 egyént hoztak a „Maurice” fedélzetére. Esteli 9 órakor az égő gőzös megmenekült egyetlen csónaka is odaérkezett 23 emberével. A sötétség miatt nem lehetett a mentő munkát tovább folytatni; az utolsó csónak is már csak két emberrel tért vissza, mellynek evezői minden ütésre hullába akadtak a viz között. A tenger is magas hullámokat kezdett vetni, A mentő munka folytatását azért másnapra volt kénytelen halasztani a kapitány. De hajnalban a „Katharina” norvég hajó megelőzte, melly még 23 egyént szedett fel fedélzetére.

És igy az Austria 542 embere közől 89 menekült csak meg; 23 a Katharina, 67 a Maurice segélyével. Ez utolsóról később a „Lotus” angol hajó 12-őt átvett s Halifaxba vitte; a Katharina Quebeckbe vitorlázott, mig a Maurice a többit a Fayal-szigetre, Horta-ba, vitte. A partra-tettek köszönetüket, s hálájukat azonnal siettek nyilvános uton kifejezni Renaud kapitány és ennek legénysége iránt. Valóban megható azon önzéstelen feláldozás, mellyet Renaud s legénysége nemcsak a mentés, de az ápolás és felruházás körül is tanusitott. A kapitány saját öltönydarabjait adta az átázott s meztelen megmentettekre, saját szobáját nyitotta meg előttük, sőt ágyát egy betegnek adta át, mig maga a meztelen padolaton aludt takaró nélkül, s midőn a vett jókért e gazdag beteg egy gyémánttal akará megajándékozni, ezt megbántódással utasitá vissza. Hasonló szellem lelkesité a legénységet is, melly ez alkalmat, mint különben sokszor lenni szokott, nem használta fel a szerencsétlenek kizsákmányolására, hanem inkább ellátta azokat mindennel, mi csak tőle telett.

Austria gőzös utazói közől nehány menekült, a hajó tisztjei ellen vádlevelet intézett a hamburgi tanács elé, melly a vizsgáltokat már befejezte s nemsokára itélni fog. E vádlevél szerint a tisztek olly gyáván viselték magukat, hogy a hajón minden rend fölbomlott, ők csak saját maguk megmentésével foglalkoztak, s a kapitányon kivül három meg is menekült szerencsésen, az utasokat s az égő gőzöst hűtlenül elhagyva. Ugy hogy a kormányost is az utasoknak kelle figyelmeztetni, miszerint a hajót a szélnek ne ellenében, hanem keresztben vezesse. Továbbá a kátránynyal füstölést a kapitány ügyetlen hajóslegényekre bizta, és végre, hogy a hajón nem volt semmiféle mentőkészülék, millyenek a parafa-övek is, mellyek az utasok számára minden hajón nagy számban tartatnak készen, s szerencsétlenség esetében azok közt kiosztatnak. E készülék a derékre kötve, nem engedi elmerülni az embert, s uszhatni vele, mig csak az éhhalál be nem következik, avvagy végkép ki nem merül. Illyféle készülék az Austrián vagy nem is volt, vagy ha volt is, ugy el vold dugva valahol, hogy hozzá nem férhettek.

E vádak ellen a megmenekült tisztek az angol lapokban védelmezik magukat. Egyébiránt az angol sajtó kapva kap az alkalmon a német tengerészet kisebbitésére és az angol magasztalására. A német lapok ellenben, a mint birják, hathatósan védelmezik a nemzeti becsületet s dicsőséget, s evvel együtt Austria kapitányát és tisztjeit is. Igen kiváncsiak vagyunk a hamburgi tanács itéletére a tisztek ellen, mellyet annak idejében közölni fogunk.