Montenegro és Herczegovina.

Montenegro és Herczegovina a török birodalom azon két tartománya, melly jelenleg a szultán kormányának olly sok és sulyos gondokat szerez. Mindkét tartomány Oroszországra veti szemeit s meglehet, hogy e hatalmasság egykor európai kérdéssé is teheti ügyüket. E két tartomány képezi jelenleg a beteg embernek, a törökbirodalomnak, legfájobb tagjait.

Herczegovinában a ráják állapota orvoslást sürget, ámde a török kormány ezt nem teljesitheti anélkül, hogy alattvalói azon osztályát, a törököket, mélyen meg ne sértse, kik épen uralmának támaszai e tartományban. Hasonló visszás helyzete van a szultán kormányának Montenegro irányában. A montenegroi vladik azt mondja, hogy kopár szirthazájában népe meg nem élhet s igy rabló kicsapásait addig meg nem szüntetheti, mig a szultán mivelhető területet nem ad neki. De a szultán maga jószántából illyet nem ad soha, mert ez által a vladika hatalma növekednék, ki neki már eddig is annyi gyugtalan álmokat okozott.

Ezek szerint tehát mindkét tartomány még sokáig ki lesz téve a forrongások emésztő bajának, s nevükkel gyakorta találkozandunk a hirlapok hasábjain, s ez okból nem lesz érdektelen azokra, ha csak futólagosan is, közelebbről egy pillanatot vetni.


Az osztrák-török montenegrói határ.
Albániai hegyek. (Montenegrói birtok.) Zabljak erősség. A skutarii tó. (Török Albánia.) Preciesa erősség Dalmatiában (a legszélső osztrák örs délfelől).

Montenegrót a törökök Karadagh, a szomszéd albánok Maliris, magok a szláv bennlakók pedig Csernagora-nak nevezik. Határai: északról Herczegovina, keletről Bosnyákország legdélibb szöglete, délről Albania, nyugatról Dalmatia déli csucsa. Területe mintegy 90 négyszög mérföld és legnagyobbrészt sziklás hegyvidék. Kopár hegyei közől, mellyek csak kevés termékeny völgyet képeznek, legmagasabb a 7600 lábig emelkedő Dormitor: folyói közől a Moratsa és Seta legjelentékenyebb. Az egész kis ország két részre van osztva a természet által; egyik a sziklás nyugati rész, a tulajdonképi Montenegro, másik a rónább keleti rész, az ugynevezett Berda. Az első négy nahiára (kerület), a második négy berdá-ra van felosztva. A nahiák ezek: Katunska kilencz községgel, mellyek közt van a főváros, Csettinje is, Kerintska hét, Rjetska hat s Ljesanska három községgel; a berda-k pedig ezek: Bjelopawlitsi négy, Piperi három, Moratska négy és Kutska is négy községgel. E kerületek mindegyikének egy szerdár, minden községnek pedig egy Knéz és egy Bairaktar áll élén. Egyéb hivatalnokok: államtitkár, kanczellár és a 40 kapitány vagy Prätor, kik a 40 községben mint birák működnek. Mindezek élén a vladika áll, ki előbb egyházi férfiu volt, a mostani azonban világi herczeg. A közjót illető kérdésekben az országlakosság minden teljeskorut magában foglaló közönségének is van beleszólása; a mostani herczeg azonban majd mindig csak mint önuralkodó rendelkezik.

A középkorban Montenegro része volt a nagy szerb birodalomnak. Midőn pedig ez 1389-ben a kossovai ütközet után megszünt, Montenegro a mostaninál nagyobb kiterjedéssel, föntartá függetlenségét az előrenyomuló törökök ellen. De keleti részét a hadvezérek lassankint elfoglalták s a szultán az egészet adókötelezettjének tekintette; a lakosság egy, része pedig Velencze védelme alá adta magát, melylyel aztán Ausztria kormánypálczája alá jutottak.

Velencze, a szultánhoz hasonlólag, az egész kis országot a magáénak tekintette s igy történt, hogy a passarowitzi békekötés alkalmával azt a portának átengedte, melly az időtől fogva már több izben megkisérté Montenegrót uralmának valósággal is alávetni, de még eddig nem sikerült.

Kevéssel a mostani herczeg kormányra lépte után, orosz részről is biztatva, a montenegróiak 1852-ik év tavaszán megkisérték kivivni teljes függetlenségüket s egyszersmind a szomszéd földön foglalást tenni. Piperi nahia a törökhöz pártolt, a montenegróiak ellenben Zabljak erősséget Albániában elfoglalták. Konstantinápolyban attól tartottak, hogy e példa a szláv alattvalókat lázadásra ragadhatja, azért erélyesen készültek Montenegro ellen, ugy hogy 1853 tavaszán nizamokból és basibozukokból 60,000-nyi sereg állt ki a sikra, mig a hajóhad Albániát vetette zár alá. Omer basa volt török részről a fővezér, kinek czélja volt elsőbb is a Berdát Montenegrótól elszakasztani. A montenegróiak vitézül védték magukat s többször arattak győzelmet.

A török sereg előrehaladását a rosz időjárás is gátolá, melly létszámát igen leapasztá. Omer mindemellett is leverte volna Montenegrót, ha Ausztria és Oroszország Konstantinápolyban ki nem eszközölték volna, hogy a török seregnek visszavonuló fuvassék. Montenegro ujolag hasonló helyzetbe kerülhet, de nem bizonyos, hogy birandja-e Oroszország pártfogását.

Herczegovina a boszniai ejalet egy sandsak-sága, mellynek délnyugati részét képezi s melylyel hasonló természeti s politikai viszonyokkal bir. Határai: nyugatról Dalmatia, északról Horvátország, keletről Bosnyákország s nyugatról a Kattarói tengeröböl. Főhelyei a 9000 lakossal biró Mostar és Trebinje; legnagyobb folyója a nagy hajókat is elbiró Narenta.

A Herczegovina szó annyit jelent, mint herczegség; s a velenczeiek San Saba herczegségnek is nevezték, egy szentről, ki itt szenvedett halált; a németek előtt pedig Chlum grófság névvel jelölték.

A középkorban a horvát királysághoz tartozott, 1326-ban Bosnyákországhoz csatolték, később III. Fridrik császár önálló herczegséggé emelte s a Hranits családnak adta hübérbe. 1466-ban II. Mohamed szultán meghóditá, de később gyakori viszály tárgya volt a porta s Ausztria közt, mignem az 1697-ben kötött karloviczi béke erejénél fogva valósággal a török birtokába került, kivéve csak egy kis részét, mellyet 1682-ben a velenczeiek foglaltak el, és melly most az Ausztria alatt levő Dalmatiához tartozik.

A boszniai ejalet többi része a török Horváthország és a tulajdonképi Bosnyákország. Mindhárom rész összesen 1 millió lakost számlál; ennek mintegy felé mahomedán, a többi részint római kath., részint a görög egyház hive – és mind egyig déli szláv. A főváros Bosznaszerai, a kormányzó székhelye pedig Travnik.