Hajdan, mikor ügyvédi censurát tettem, az Acsádi „Extractus”-ának, – jól emlékszem rá – igen sok hasznát vettük. – Igen sok szép definitió volt benne, s némelly nagyméltóságu censor nagyon szerette a definitiókat.
Ha most én a borászati tudományból vizsgálatot állanék ki, vagy is könyörgöm alázatosan, miután már koromnál fogva, inkább censornak, mint censurandusnak illeném be, másokat censeálnék; e kérdést csakugyan feltenném a többek közt rendesen ifjaim elé: „Mi a legjobb bor? s kell-e a természet által megtagadott borbeli hiányokat, mesterkélt módokon, szeszszel és czukorral pótolni?”
Havas József ur ő nagysága, külföldi utazásának egyik szakaszában, az első kérdést igy definiálta „az a legjobb bor, melly legnagyobb kelendőségnek örvend.” – Én ezért a feleletért, sufficiens calculust is alig adtam volna ő nagyságának, s csak azért nem rejiciálnám, mert régi, személyes tisztelője vagyok s mert igen szereti a szőlészetet mint én; vagy talán még jobban.
Plátó egyszer iskolájában, az embert igy definiálta: „Homo est animal inplume bipes” (az ember kétlábu tollatlan állat). Meghallván ezt a furfangos eszü Diogenes, egy megkoppasztott tyukot elevenen beeresztett a Plátó iskolájába, ezt kiáltván be az ablakon „Ecce hominem Platonis!” (itt a Plátó embere). – Én pedig nem Diogenesi insolentiával, hanem egész tisztelettel, ezennel felteszek egy palaczk nyiregyházi bort az ő nagysága uriasztalára, s bekiáltok a kőbányai pompás nyárilak ablakán: „itt a Havas József ő nagysága szerinti legjobb bor.” – Mert már nagyobb kelendősége a világon alig ha van bornak, mint ennek, mellyből három itcze két garas, az is váltóban, s ritkán van reá eset, hogy találkoznék egy pár hordó, melly születése esztendejét csak nehány nappal is tulélje; mig némelly ménesi vagy tokaji átalag, félszázadig is elhever, bemohosodva a föld alatt, nem látva, s nem keresve senkitöl.
Az én definitióm szerint „Legjobb bor az, mellyet minden gyári fogások hozzájárulta nélkül, maga a természet, az emberi finnyás inyhez mért kiszámitással, a vegytan által kijelölt boralkotó részekkel legdusabban fölruházott. – Mint illyen, azért van a tokaji bor, a világ első borának elismerve. – A nyiri borban is van szesz, van czukor, csakhogy kevesebb mint a tokajiban, borsav és viz is van benne, csak hogy száz annyi mint a tokajiban. De azért a nyiri bor is, bor a maga talpán és helyén; a borok királya, a tokaji, nem akar vértagadás bünébe esni, elismeri őt távol rokonának, körül-belől ollyan formán, mint a hatalmas muszka czár, a montenegrói vladikát, uralkodó társának, mind addig, mig pávatollal piperézett szajkó módjára, el nem vesztetik vele természetes tisztaságát s eredetiségét, s nem akarnak szesz és czukor vegyitékkel belőle erővel azt alkotni, mire ő, a természettől, a gyárosok legnagyobb mesterétől, fogantatásától fogva hivatva nem volt; mert mi az ő hivatása? nem fényleni a borok közt; hanem a nyári forró hat hónap alatt, az alföldi rosz kutvizek helyét, olcsó áron pótolni.
Most már fölteszem a második kérdést, „Lehet-e, s szabad-e, borpancsolás bünébe való esés vádja nélkül valakinek, a természettől megtagadott kellék hiányokat, egyik vagy másik borban, mesterséges ingredientiák hozzáadásával pótolgatni?” – Én nyiltan kimondom: hogy nem szabad – Mert azután az olly lap, mint a „Borászati Lapok”, melly 5-ik számának, 35-ik oldalán ezt mondja: „De azért a termesztő sem maradhat a régi more patrio rendszernél. A mostani igények s kivált a fejlődő viszonyok már többet kivánnak. Ha azt akarjuk, hogy az angol vegye meg borunkat, s ha ő csak ugy veszi meg, s ugy fizet érte jó drágán, ha azt megszeszesitjük, már akkor hiába minden okoskodás, pénzért és saját hasznunkért, meg kell azt szeszesiteni,” – jogosan foghat-e a sopronyi szeszszel, czukorral, konyakkal s malozsával manipuláló gyárosok ellen sorompókba lépni? – Hiszen ők azt fogják felelni: mi se teszünk egyebet, csak a mit ti javasoltok, szeszezzük, édesitjük a bort, pedig ez a ti iskolátok. Igaz, hogy ők még egy pár lépéssel tovább mennek; mert alávaló szemtelenséggel még azt is rá irják „valódi tokaji, valódi ménesi.”
Korunknak valóságos maniája, ez a borszeszezés és czukrozás, s még a borászati téren működő legnagyobb celebritásainkat is megkapta. Minden pirulás és tartózkodás nélkül világ hallatára mondják, állitsunk szeszgyárakat, répaczukor-gyárakat s ezekkel kezeljük borainkat. – Egy jó barátom azt mondta egyszer nekem „pajtás, azóta romlott meg a világ, mióta a gazembert politikusnak keresztelik.” – Én is azóta féltem a borászati világot a megromlástól, mióta a borpancsolást, borkezelésnek kezdik nevezgetni.
Azt mondják ezen iskola emberei, hogy ezen anyagok, ugyis a bor alkotó részei levén, ha azt annak nagyobb mértékben adjuk meg, azzal nem pancsolunk; mit tehet arról a szegény bor, hogy ő ezen kellékek nélkül tengődik? az emberi észnek kell tehát kipotolni, mit föld és helyzeti okoknál fogva a természet tőle megtagadott. Furcsa kis okoskodás! – Örüljetek ti kifestett arczu s berakott hamis fogakkal kevélykedő menyecskék! – Örüljetek ti parókás kopasz agglegények s arszlánok, ott a váczi utczán! – Örüljetek ti krinolinos, száraz hering forma termetü hugocskáim, most nektek kezd állani a világ! Ha ezen keletkező borászati elvek kivivják magukat, akkor nektek se lehet okotok titkolózni hamisitott álportékaitokkal; mert hiszen nálatok is a használt eszközök, mind csak azon hiányokat pótolják, miket tőletek a természet jogtalanul elrabolt, s miknek igazság szerint ott kellene lenniök, a hol nincsenek.
De hát a szegény tokaji bor mi tévő legyen azután? ő ezen tannak hasznát nem veheti, neki szesz, neki czukor nem hiányzik? sőt mindezen törekvések kisebb nagyobb mértékben, az ő hátrányára történnek. Mert ki tudja? idővel, addig fogják ezen tan emberei szerezni és czukrozni a böszörményi és debreczeni Sesta kerti bort, hogy mindegyikből jóféle tokaji bor válik. – Nem! nem! mig a 17 éves, viritó piros orczáju, karcsu dereku szép leányt, többre nézi a világ, a Princzessin Wasserrel kétszer megöblöngetett dominánál: – addig a természet szüzies kezéből kikerült tiszta bort, mindig ki merem versenyre állitani, a megpálinkázott és répaczukrozott borocskával. Ártani ugyan annyit a mennyit mégis ártanak! mert valamint azon álkecsekkel pompázó nők, egypár tapasztalatlan gyerkőczöt, izlés dolgában félre vezethetnek, ugy ezen mesterkélve javitott borok is, sok hozzá nem értőnek valódi helyett árultathatják magokat.
Az alchymisták egyszer bikfa taplóból, vagy miből? aranyat akartak késziteni. A vegytan szabályai szerint a gyémánt alkatrészeit is előálitják (ha igaz?) holt széngőzből vagy miből? Én azért sem Kalifornia aranybányáit nem féltem, sem az angol királynőn nem busulok, hogy tojás nagyságu gyémántját utánozni fogják, s milliókra menő értékét egyszer csak nehány garasra devalválják.
Igen, de azt mondják, hogy ne okoskodjunk, mert a kereskedés illyet kiván, s csak szesz által egyformásitott bort követel, és fogad el piaczain, s különösen pedig az angol, csak illy pálinkás borokért ad pénzt, még pedig igen sok pénzt. Az igaz, hogy ezek az angolok menydörgős különcz emberek, egyik Pasztrana Juliát akarta elvenni; a másik agyonlőtte magát, mert megunta, hogy minden nap le kellett vetkezni, és másnap felöltözni; a harmadik, negyedik s ki tudná mind azon különczködéseket elszámolni, a mennyit már én éltemben rólok hallottam, de már azt még se birom felölök elhinni, hogy ők a pálinkás bort jobban szeretik, mint a természetes tiszta bort. Mert hogy valaki a pálinkát magában jobban szereti, és iszsza, mint a bort, ezt a szomoru mindennapi példákból láthatjuk, de hogy a kettőt együve vegyitve igya az a derék nemzet, nem fér a fejembe. Én legalább a mult évi juniusi országos terménykiállitáskor a köztelki lakomán láttam, hogy a természetes tokaji, ménesi, egri, somlai stb. stb. borokat, minden undorodás nélkül, az a 12 angol gépész ugy megitta, hogy még a fejök is szédelgett bele. Ezek tehát vagy nem tősgyökeres angolok voltak, vagy legalább nem a szeszesitett bort ivó angol ivadék gyermekeihez tartoztak.
Egyébiránt jól van, – de gustis non dispis – ha csakugyan ugy kivánja a gazdag angol föld lakóinak nagy része, én nem bánom, legyen tehát, hadd folyjon a divatos borkezelés szeszszel és czukorral, ugy is mióta gyárilag készül már csaknem minden dolog, azóta változott a világ izlése is; csak arra figyelmeztetem egész tisztelettel ezen uj iskola hiveit, hogy a termesztői becsület sérthetlen szabályai alatt ők is alatta állván, megszeszezett boros hordóikra araszos nagy betükkel pontosan felirják: „Angolnak készült szeszesitett bor,” s ne burkolják azt a „természetes bor” tiszta nevének köpenyege alá. S valahányszor e tanból leczkéket fognak tartani iskolájokban, minket tokajiakat s a testvér ménesieket – de lesznek hiszem több borvidékek is, kik velünk tartanak – a hallgatóterem falai közől zárjanak ki, mert ezen tanok nekünk csak árthatnának, s ha valahogy eltanulnók, csak boraink világhirét veszélyeztehetnők.*
Mezősy László.