A magyar Tempevölgy.
Regényes tájleirás JÓKAI MÓRTÓL.

(Folytatás.)

Az ut irtott erdőkön visz keresztül. Én ugy megsirathatnám minden kipusztitott erdőt; nem statusgazdászati szempontból; azt nem bizták rám; hanem azokért a szép lombos fákért, a miket ollyan ingyen teremt számunkra a jó föld; talán nem is a mi számunkra, hanem árnyékul az erdei virágnak, fészkül az énekes madárnak; az éhes ember aztán neki megy fejszével, kivágja, éget hamuzsirt belőle, helyét beveti buzával s még azt akarja, hogy a föld háladatos legyen érte hozzá. Ez pedig azzal áll boszút, hogy az irtott erdők helyén annyi követ vet föl a szántó eke után, hogy a tér fehér lesz tőle, mintha jég verte volna el, de nagy darabokban. Én bámulom, hogy van kedve valakinek az illyen földbe belevetni a buzát, a melly forditott mértékben követ ad annak, a ki őt kenyérrel hajitja. Bele is untak sok helyen, s parlagon hagyták a felbolygatott földet, azt most aztán belepte széltiben hosszában a kökény és galagonya bokor. Most ez a nyomorék cserje tenyész a szép őslakók, a régi erdők helyén. De sok tanulságot lehetne ebből olvasni, ha volna a ki az illyen betüt is olvassa.

Most egyszerre, mint egy boldogabb világ révpartja, tünik elénk a Balaton. A mint egy hegy lejtőjére feljutottunk, két erdős domb völgyelete közől kivillanik a regényes tó naptól aranyzott tükre, oldalt Örs helysége, tulnan a somogyi partok tornyos falvai foglalják rámába, s ezentul egészen megváltozik a táj arczulata. A mint Örsön alul a Balaton partjára leszállunk, mintha egyetlen kert tárulna elénk; egy óriási kert, mellyben mulató lakok helyett egész falvak vannak elszórva, egymáshoz sürü közelségben; csupa gyümölcsös és szőlő minden falu körül, melly olly hüsitő, olly boldogitó látványt nyujt szemnek és léleknek az egész nap látott sárga tarlók, kavicsos parlagok után, miknek nézésébe belefáradt.

Egyfelől az édeni táj, másfelől a tündéri tó; ollyan fönséges, ollyan megragadó látvány! Ha ez külföldön volna, a magyar emberek seregestől vándorolának azt látni, s azóta száz utleirás jelent volna meg felőle lelkesült utazóktól. Oh mi kár volna, ha sikerülne a kapzsi nemzedéknek e gyönyörü vizet lecsapolni! Ugyan mi czélra? Miért veszitse el hazánk költői szépségeinek egyik legszebb gyöngyét? Csak azért, hogy nehány földesurnak, ki a meglevőt sem képes okosan mivelni, nagyhatáru birtokához még nehány ezer holdnyi száraz föld ragadjon? Porzót az igaz, hogy árulhatnának akkor eleget; mert hogy a Balaton medrének vasporos és magnésiás talaja nekik semmiféle füvet meg nem fog teremni, azt láthatják a somogyi partokon. S millyen Nemesis következnék a hálátlan fajra; hogy állnának boszút az elüzött tündérek kiszáradt vizükért! Ez a szép zöld tájék, hogy kopárulna el; patakok, csermelyek utána vesznének, s lenne a kiszáradt tó helyén egy sivó homokpuszta, egy istenverte tájék közepett, mellyet soha eső nem látogat. Ez a szép Balaton nemcsak szépsége, de áldása is a környéknek; hanem ollyan az ember, hogy mindig azon töri a fejét, millyen nagy ur lehetne, ha azt birná, a mi nincs.


Balatonvidéki képek: Balaton-Füredi fürdőhely.

De hallgassunk el e szomoru jóslatokkal; hisz az egész képtelenség. A Balaton tükrében még sokáig fog igy ragyogni a felkelő teli hold; s Balaton-Füred parkjában vig magyar zene hangzik az érkező elé; mig az est ködében kékellő Tihany kettős tornya felől anda ringással hangzik át az esteli imára buzditó harangszó.

A mint Balaton-Füreden a kocsiról leszálltál, egyszerre otthon vagy. Ha magyar ember vagy, lehetetlen, hogy ott az első perczben ismerősődre ne találj, mert ott minden ember magyar, s minden ember megismeri egymást, az érkező gyorskocsira pedig épen mindenki vár, és oda incognito nem lehet megérkezni.


Balatonvidéki képek: Füredi szinház.

Az egész fürdő fiatal telep még; a park sem régi, a sétány még ujabb, melly körül magas vendégházak emelkedtek minden oldalról; a sétány közepén áll a savanyuvizes kút; a park elején a nemzeti szinház, egy födött épület, melly közköltségen épült; homlokzatán e szép felirással: „hazafiság a nemzetiségnek,” beljebb az erdőben a tágas nyári szinkör, mellyben derült estéken szabad ég alatt tartja egy-egy legjobb vidéki szintársulat előadásait. – Azért beszélek legelőször is a szinházakról, mert a szinház tesz tanubizonyságot egy-egy vidék miveltsége felől. Vannak nagy alföldi városaink, mikben még egy szinkör, vagy rögtönzött pajta sem hirdeti a nemzeti költészet és művészet igéit; mig sok dunántuli kis városka versenyez műizlés és pártolás tekintetében Pesttel. Ime Fürednek két szinháza is van; mind kettő csinos, jó izlésü. Nyáron át látogatóinak buzgalma fenn tudja tartani szinészetét, mig Pesten… szeretnék e felől igen keserü dolgokat irni, ha most épen ollyan gyönyörüen nem ragyogna a hold a Balaton felett, hogy kiveri a fejemből az egész szomoru történetet az egyszeri emberről, a kit addig gyógyitottak, a mig belehalt, majd máskor elmondom.

(Folytatása következik.)