Természeti tünemények.

Buttyin*, február 15-én 1858. Aradmegye keleti végén fekvő ezen vidékről hirlapjainkban csak akkor volt alkalmunk valamicskét olvashatni, midőn a tolvajgyilkosok már is nagyra nőtt bandái veszélyeztették éltünket és vagyonunkat. Hatóságaink erélye tevé, hogy kevesebb mint egy év leforgása alatt, t. i. a mult évben, ezen erdeinket elárasztó bűncsoportok főczinkosai egyenkint elfogattatván, rendre, még pedig ugyanitt Bökény mezővárosában kötél segitségével felmagasztaltatván, vidékünk tehetősbjei és birtokosai, kiknek része már is odahagyá magán falusi lakát és elköltözött, e nyomasztó aggodalom alól fölmentettek.

Nem felötlő, ha darab idő óta a hirlapok levelezői majd minden jelentéseiket a jelen időjárat külön sajátosságának megemlitésével kezdik meg. Furcsa időszak is ám ez! Nemcsak földünk izzó ürében és az azt átövedző kéregben tünnek egy idő óta fel nagyszerü változások, valamint ezt a külföldön, ugy hazánkban sűrün megjelent erős földingások tanusitják, hanem felszine és légköre is ritka tünemények szinhelye.

Vidékünkön is ugyan azt tapasztalhatni: Jelen tartós szárazságunk még a mult évi julius hóban vevé kezdetét, mi miatt a tengeri és szőlő sinyleni kezde, beköszöntvén pedig september hóban a kora derek, e kétnemü növény kellő kifejlődésében gátoltatván, tetemes kárt szenvedett. – Ez alatt az eső tökéletes hiánya miatt a patakokban a viz mindinkább apadott, az 5–6 öles kutakban annyira kiveszett, hogy már a mult szüret alkalmával a szőlős gazdák edényeik kimosására a szükséges vizet a távolabb folyókból hordatni kénytelenittettek. – A későbbi ősz is minden eső nélkül ment véghez. – December hó elején beállottak tartós szép idő közben a száraz fagyok, és tartának január elejéig, midőn is egész vidékünk bő hóval borittatott el; áll ez most is, sőt azóta még egy bő szállitmány által nökedett ollykép, hogy folytonosan tartó jó szánutunknak és a magas hónak örvendenénk is, ha örömünket más részről a vizhiány ellen nem sulyozná, melly már olly fokra hágott, hogy malmaink részint azért, részint a példátlan foku éjjeli fagyok miatt régóta tétlenek. Embereink, minthogy átalában kukoriczakenyérrel élnek, a kézi- vagyis sódarálókhoz folyamodnak, hogy e silány durva lisztből, vagyis inkább darábol kenyeröket előteremthessék; sőt az egész megyében méltán elhirhedt amerikai szerkezetü bökényi műmalom is, melly az egész Fehér-Körös vizét, ha kell (kell pedig most), boldogult Beszédesünk terve szerint készült vizosztó segitségével zsoldjába veszi, szintén tétlenül heverni kénytelen.

E közben a hévmérő minden éjjel –16–18°-ra szokott leszálláni; sulymérőink pedig különös állást foglalnak el e télen. Ugyanis e sorok irója 30 év óta csak két izben, t. i. 1830. és 1841-ben tapasztalta jó eszközének a 29-ik hüvelykre emelkedését, azonban ez csak nehány óráig tartott; a mult egész január hóban ezen magas állás állandóan szinte napi-renden volt, és még most is ritkán száll le 28½ 6´´´-ra.

Illy sajátságos légköri viszonyok közt nem csuda, ha a légkör berze (electricitása) is különkép nyilvánul: egyszerü és közönségesen ismeretes berzgömbök gyakrabban láttattak itt e télen, nevezetes világfényt terjesztének, és erős csattanás közben oszlának szét. De azon kétnemü légköri tünemény, melly itt e mult hó 22-én és 23-án észleltetett, és kétségtelenül a legritkábbak közé tartozik, méltó, hogy a tisztelt közönség kedveért részletesen leirjam.

Ugyanis január 22-én, reggeli 3/4 7-re, tehát fél órával napkelet előtt, különben tiszta égi boltozat mellett, a Borossebesben kezdődő és Bökényfelé vonuló hegy fölött vékony fátyolos köd láttatott; e ködben 3–4 ölnyi tetszőleges magasságban a hegy fölött két ugynevezett álnap jelent meg egy más irányában vizirányosan épen ott, hol fél óra mulva a nap fölkelendő vala; egymástóli távolsága mintegy ölnyi lehetett, átmérőjük még egyszer olly nagy, mint a napé, szinök szép vérpiros, keletkezésök perczétől egymáshoz közeledni látszottak, s ugy is volt, mert három első percz alatt, a meddig t. i. az egész tünemény látható volt, mindinkább egymáshoz közeledvén, összeolvadásuk perczében fehér világu, sugaras, de határozatlan karimaju gyurmává válván, mind ennek rögtön vége szakadt. – E tüneményt sokan látták.

A második tünemény ennél sokkal nevezetesebb, és legalább e sorok irója által följegyezve sehol sem találtatott. E látmány január hó 23-án, esti 8 órakor, a menyházi bérczek fölött vétetett észre következő körülmények között: sulymérő 28½ 10´´´, hévmérő –15°, tökéletesen tiszta égi boltozat, ragyogó csillagok. – Azon egyén, ki azt észlelé, és leirását rajzával együtt e sorok irójával közlé, a boros-sebesi uraság Menyházán lakó erdőmestere, Löffler József ur, kinek tudományos müveltsége és polgári jelleme eléggé kezeskedik az észlelés és előadás hüségéről. Ezen ur ugyanis a nevezett napon, esti 8 órakor, didergő hidegben Boros-Sebesből haza-felé utazván, midőn Ó-Déznán tulhaladván a radnai és menyházi bérczek közé vonulna, rögtön megpillanta ezen hegyek egyike fölött mintegy 200 ölnyi tetszőleges magasságban egy épen keletkező izzó oszlopot, vagyis inkább másodfél öl hosszu és harmadfél hüvelyknyi széles, tüzes léczet, melly keletkezése első perczétől rézsutos irányban elég sebesen délnyugotról északkeletfelé s egyszersmind lefelé vonult. Miután az oszlop ezen irányban mintegy 150 tetszőleges ölnyire előhaladott volna, annak alsó végéből 10–12, mintegy hat hüvelyknyi átmérőjü (tehát szinte emberfőnyi nagyságu) izzó golyók szökkentek ki, mellyek a tűzoszlop közűl mintegy két ölnyi távolságra fel- és leszökvén, a tüzes léczczel egyetemben kialudtak anélkül, hogy csattanás hallatott volna. Az egész tünemény mindössze tartott 7–8 másodperczig. – Az oszlop és golyók világossága ollynemü volt, mint a vörös izzásban levő vasé, s e miatt csekély világosságot is terjesztének. – Löffler ur e tüneményt lerajzolá, melly azon perczet ábrázolja, mellyben a tünemény legérdekesbnek tünt fel, tehát az eloszlás perczét; – közlöm itt e rajzot.

K.