Uralkodó planéta és időjárási jóslatok.*

A naptárhasználó közönségnek egy része helyeslőleg, más része talán hibáztatva tevé ujabb időkben azon tapasztalást, hogy a szokott időjóslatok, mellyek a régi naptároknak olly lényeges részét alkoták, a mostaniakból vagy egészen kimaradtak vagy alig sejthető zugokba vonultak vissza. Én egyelőre nem akarok sem a helyeslők, sem a hibáztatók sorába állani; annálinkább nem, mivel Knigge, ki egy egész könyvet irt – még Mocsáry előtt – az emberekkel való társalkodásról, azt tanácsolja, hogy divatban se elsők se utolsók ne legyünk. Hanem a helyett csak egy kis elmélkedésre vagyok bátor fölszólitni kedves olvasóimat, olly formán, hogy némi adatokat jelelek ki, ezeknek kapcsolatára némi vezérfonalat nyujtok s aztán reá bizom a döntő itéletet. Véleményem szerint elég méltányos eljárás!

Kiinduló pont gyanánt egy kis történetecskét beszélek el. Nehány évvel ezelőtt egy Hermann nevű büvész jelenék meg Pesten s az alakosok szokott más mesterségein kivül főkép három uj mutatványával bámitotta a jó pénzeért magát ámittató közönséget. Első vala a kártyadobálás. Ez abban állott, hogy a tanár ur (igy nevezé magát) egy levél kártyát a szinpadról a felső páholyokba, sőt a karzatra is földobott. Nem látszik nagy dolognak egy tekintetre; de kisértse meg csak kedves olvasónk, s meglátja, hogy nem fog sikerülni neki bár egy jókora szoba hosszára is. Azonban a fogás nem sokára ki lőn találva s majd az utczán kóborgó ficzkók is hajigálták a kártya-leveleket az első és második emeletetekig föl. Második a bűvös palaczk mutatványa vala. Hermann ur t. i. egy igen mérsékelt nagyságu palaczkból mindenféle kivánt italokat töltött és osztogatott a tiszta viztől kezdve a legerősebb rostopcsinig pohárkákkal nézőinek. Ez sem marada sokáig csudának, mert ma már boltokban is árulják a bűvös palaczkokat. A harmadik mutatvány már magasabb követelésü vala. Fölszurván ugyanis a bűvész egy botot a szinpad közepére, egy gyermeket, kit, mint mondá, delejes álomba meritett, ugy illeszte hozzá, hogy csupán feje nyugodjék rajta s egyik karja mellékelje; holott egész teste különben kinyujtva fekvő alakban a levegőben lebegett. Itt már sok embernek elállt az esze; bámulták az állati delejesség, vagy ujabb szóval az Ód rettentő uj hatását és soha nem látott erejét, annál inkább, mivel még némi orvosi tekintély sem állitotta lehetlennek a dolgot. Nohiszen lehetlen az, a minek létét száz meg száz ember látta, természetesen nem is volt, de hogy az állati delejesség tartotta-e lebegve a gyermeket, vagy kézzel (nemcsak ésszel) foghatóbb eszközök, az már más kérdés. Bizony ki is jött nemsokára, hogy az illető egyén ruhái alatt rejlő s a fölszurt botra kapcsolt vas rudacskák tartják őt természetellenesnek látszó helyzetben s az egész csuda nem lőn bámulatosabb, mint ha egy könnyű ficzkó egy utmutató kiálló karjára nyujtóznék el.

No már előttem az, hogy valaki egész év hosszára előre megmondja az időjárását, egy cseppel sem kisebb csuda, mintsem a millyeneknek az elbeszéltek látszottak az első meglepő tekintetre. Azt gondolám tehát, hogy azon jóslatok átértésére épen azt cselekszem, a mit a szemfüles emberek Hermann mutatványaival, s megvizsgálom, honnan meritheték ama jóslók a jövendő titkaiba olly mélységesen belátó tudományukat. Sikerült is nekem meglehetősen ennek végére járnom, és habár mindnyájokat ezennel a hely szűke miatt nem is részletezhetem; de a legbővebb vizüt és a szó teljes értelmében kiapadhatlant el kell árulnom. Ez sem több sem kevesebb, mint az ugynevezett „százéves naptár.” Erre nem kellett sok keresgélés, mert hiszen az őszinte jóslók, már mint a „Müller Gyula nagy naptára” beli is, önkényt kivallják. De mi az a száz éves naptár? Ez, – (azoknak mondom kik nem értik) – olly könyvecske, melly egyfelől a naptár leglényegesebb adatait, nevezetesen a változó ünnepek (husvét és pünkösd) napjait száz évi időszakba foglalt minden évre kijelöli. Száz évi időjárást megir és mégis csak könyvecske? kérdezhetné valaki. Jaj, uraim, jó renddel igen kicsiny helyre sokat be lehet férkeztetni s ennek a száz éves naptárnak készitői igen könnyű módját gondolták ki. Azt állitják ugyanis, hogy minden hetedik évbeli időjárás egészen és átalában hasonló egymáshoz. E szerint 1856-ban az lesz, a mi 1849-ben, 1842-ben stb. volt, s a mi 1863-ban 1870-ben stb. lesz. Az állitás elég merész ugy-e?… Épen mintha titkárai lettek volna a száz éves naptár irói az Uristennek, mikor az évek járását kiszabta a teremtéskor. De még merészebb az az ok, melylyel állitásukat megalapitni s igazolni akarják. Szerintök – vagy inkább az astrologia több ezer éves rögeszméje szerint – az érdeklett hét évén át sorban a hét planéta: Nap, Venus, Mercurius, Hold, Saturnus, Jupiter, Mars uralkodik s ők adják meg az éveknek időjárási jellemét. Ha az ugy volna, azt az erkölcsi tanulságot merithetnők belőle, hogy az égi hatalmasságok, egyetértőbbek s szótartóbbak, mint a földiek; mindenik az év végével türelmesen leszáll a közös trónról s szerényen átadja alkuszerinti következőjének. A földön csak egy illy esetről beszél a historia, midőn t. i. két testvér, Eteokles és Polynices thebaei fejedelmek olly egyezményre léptek, hogy váltogatva uralkodjanak őseik tartományán. S ime! mindjárt az elsö év végén a lelépni kellő fejedelem a királyi pálcza helyett véres karddal lépe várakozó öcscse elé, s a keletkezett iszonyu háboru még a követelők halálával sem végződék be, hanem átment a második nemzedékre is. Ez ugyan az égen, mint tudhatjuk, nem történik; hanem ugy tetszik, hogy a maga sorában uralkodó planéta mégsem szabályozza és jellemzi egészen a maga kedve szerint kirekesztőleg a keze alatti évet, hanem döntő szózattal is. Hogy erről itélhessen a kedves olvasó, megmondjuk előre, miként kivánná (mindig az astrologusok szerint) rendezni az 1858 év uralkodója a befolyása alatti időszakokat, s kérjük olvasóinkat, jegyezzék fel a minden hónap közé kötött tiszta levelekre, mennyiben teljesültek ezen év plánétájanak, Merkuriusnak törvényei. Csak azt jegyezzük meg, hogy amaz égi hatalmak uralkodása az éj felett nem Januarius elsején, hanem a tavaszi napéjegyenlőség napján, marczius 21-dikén veszi kezdetét és igy telének nagyobb része 1859-re megy át.

Brassai.

(Folytatása következik.)