Cavaignac tábornok.

Ha a vége felé közeledő jelen év folytán elhunyt jeles emberek során végig tekintünk, lehetetlen azon férfiu emlékének nem szentelni többet, mint nehány futó pillanatot, kinek lelki szilárdságot kifejező férfias vonásaival megismerkedni im itt nyujtunk alkalmat olvasóinknak. Hadd foglalja el méltó helyét lapunkban is Francziaországnak ez időbeli legnagyobb jelleme. – Életrajzának bővebb leirásától fölment azon körülmény, hogy azt más alkalommal már részletesen közöltük (l. Politikai Ujdonságok ez idei 28. és 29. számait). Csupán a nagyobb körvonalakat fogjuk itt össze.

Az utolsó franczia köztársaság egykori elnöke, Cavaignac (olvasd: Kavenyak) tábornok f. évi october 28-án halt meg rögtöni halállal. Egész Francziaország meg van győződve, hogy benne egy hatalmas politikai párt vesztette el legnagyobb támaszát.

Cavaignac Lajos Jenő 1802. oct. 15-kén született Párisban. Vele annál több remény szállott sirba, mert élete munkabiró szakában lepte meg a halál. A polytechnikai iskolából kilépvén, 1824-ben katonai szolgálatba lépett, hol már egy év mulva kapitányi rangot nyert s a franczia sereggel a görög hadjáratban vevén részt, névszerint Morea félszigetén fényes bizonyitványait mutatá be a legjelesb katonai tulajdonoknak, a hidegvérüségnek és nyugottságnak. – Az 1830-i forradalom kitörése alkalmával, a dolgok uj rendéhez csatlakozott; majd némi összeütközésbe kerülvén még is az uj kormánynyal, 1832-ben mintegy büntetésül Afrikába küldetett.


Cavaignac.

Cavaignac Afrikában küzdött 1832-től 1848-ig, a midőn mint osztálytábornok tért vissza Francziaországba. E 16 év, mellyet az afrikai harczmezőn töltött, folytonos lánczolatát képezi az ő katonai s hadvezéri fényes tetteinek, mellyekből nem egyszer jött viszsza veszteséggel és sebekkel, de végül a diadal zászlója lobogott elszántsága, vitézsége fölött.

1848. március 2-án tudta meg a februári forradalom kitörését; ugyanazon hajó hozta ama kinevezési okiratot is, mellynél fogva Cavaignac osztálytábornokká s Algir ideiglenes kormányzójává neveztetett. Mártius 20-kán a franczia ideiglenes kormány már a hadügyminiszteriummal kinálá meg, mit azonban el nem fogadott; s csak midőn két kerület választá követül az alkotmányozó gyülésbe, érkezett meg végre május 17-én Párisba s ekkor átvevé a hadügy tárczáját is.

Ezalatt mindinkább bonyolodtak az ügyek. Párisban a szenvedélyek, rendzavarás és ál tanok százfejü hydrája került felül; az ország méltóságát, az egyesek anyagi s erkölcsi biztonságát veszély fenyegeté. Mindenki belátta, hogy itt gyors és erélyes eljárásra van szükség, s egy emberre, ki hatalmas karjával, saját vérei irányában is, a megsemmisitő csapást véghez vigye. – Cavaignac volt azon ember, ki bizva karja erejében, s magát hazája jóléteért áldozatul oda dobva, e csapás megtételére vállalkozott.

Az afrikai ezredek vezére 30,000 emberből álló sereg élén állott ki Páris utczáira s 1848. jan. 23-án kezdődött azon utczai háboru, mellynél iszonyatosabbat s véresebbet a historia összes lapjai felmutatni nem képesek. Három napi harcz után ki volt küzdve a béke Párisban, s véresen és porosan lépett be Cavaignac a nemzetgyülésbe, ennek tudtára adandó, hogy a mi kikerülhetetlen volt, megtörtént.

Cavaignac visszaszerzé a kormány bukott tekintélyét s mindenfelé a rend és haza megmentőjét üdvözlék benne. S itt következik egyik legszebb pontja életének. Hogy a győzelem nagy munkája sikerülhessen, a nemzetgyülés kinevezé vala diktátornak. Kezében összpontosult a legnagyobb földi hatalom és dicsőség. Teljesen törvényes uton kétségbe vonhatatlan jogu ura Francziaországnak, – de azért legtávolabbról sem gondolt arra, hogy e hatalmat személyes czélokra használja vagy azzal bármiképen visszaéljen. Megelégedett a köszönettel, mellyet a nemzetgyülés neki szavazott s a győzelem bevégezte után tüstént a nemzetgyülés kezébe tevé vissza diktátorságát. Rendes uton indult meg a köztársaság elnökének választása s midőn 1848. dec. 20-án a választások többsége Napoleon mellett szavazott, Cavaignac minden háttéri gondolat s tartózkodás nélkül lépett le a magas polczról, hova a nemzet akarata emelé. Ez önzetlensége által Cavaignac örök időkre a történet legfényesebb lapjaira irá nevét, mert egyike a leglélekemelőbb látmányoknak, midőn a hatalmasok hajtják meg fejöket a törvény egyszerü szava előtt.

Ezen államcsiny óta Cavaignac legszigorubb visszavonultságban élt. Nőül vette Odier bankigazgatónak szellemdus leányát, ki férjét a rajongásig szerette s kitől egy egyéves fia maradt. Fiatal neje volt az, ki – mint másutt is megirtuk – a távol falusi kastélyban elhunyt férje tetemeit mintegy erőszakkal hozatta be Párisba, hogy a nép megadhassa neki azon végtiszteletet, melly katonai s polgári erényeit méltán megilleté. A temetőben egyébiránt alig tartott 10 perczig a szertartás. Beszédet nem tartott senki – de azt irják, e némaság volt épen a legszebb ékesen szólás. Mindenki sirt. A közélet férfiai, iparosok, ezredesek, tudósok, bankárok stb. ott állottak és sirtak, mintha legkedvesb rokonukat temették volna. A sir hantjaitól tovább terjedt a megindulás szomoru hangulata az elláthatlan népsorokig s a gyászmenet diadalmenetté változott.