A légkövek- s tűzgömbökről.*
Rasch után.

Ollykor tűzjelenetek vagy nagy zörej kiséretében kőtömegek esnek a légkörből a földre, mellyek tartalom s alakra nézve egyéb földi ásványoktól egészen különböznek, és mellyek ismét majd az egyik majd a másik tulajdonságban egymástól annyira eltérnek, hogy a természetbuvár alig képes jegyeket feltalálni, mellyek mindannyira illenének.

De majd mindnyájan vastartalommal s szurok anyagu fényes eres kéreggel birnak. Majd forrók, majd izzók annyira, hogy volt eset rá, miszerint egy a légből hullott kő házat is felgyujtott. Nem ritkán egy nagy, kisebb s nagyobb köveket tartalmazó tömegből állanak, mellyek tüzes gömbalakban hullanak a földre, s ezt érintve nagy pattanással bomlanak szét s a bennök rejlő köveket szétszórják.

Gyakran már a légben szétpattan, és ollyankor azon egyes kőtömegek, mellyeket magában foglal, a földre hullanak.

Maga a tűzgömb nagy sebességgel halad előre, utjában tüzet s füstöt hintve, nem ritkán más apróbb tűzgolyók kiséretében, máskor ismét hosszu tüzes farkat von magával. Magasságuk, mellyről leesnek, nehezen határozható meg, valamint pályájok is különféle, ollykor igen rövid; gyakran nagy területeket s birodalmakat járnak át, néha nem is jutnak földünkre. Sebességök különféle, de mindenkor rendkivül nagy. Igy egy 1676. év mart. 31-kén észrevett tűzgömb egy percz alatt 40 geograph. mérföldet haladott, – melly sebesség az Uran-éval egyenlő.

Néha a légkövek magánosan is, minden tüzes tünemény s zörej nélkül, hullanak a földre. De akkor is nagyobbrészt forrók vagy izzók, kérgök fekete s ugyanazon alkatrészekből állanak, gyakran puhák s egy épen történt olvadásból eredők, ugyannyira, hogy a testek, mellyekre esnek, rajtok jobbára tetemes nyomást hagynak hátra, mintha egy tűzgömb alkatrészeit képeznék. Pallas Siberiában egy légkövet talált, melly 1400 fontot nyomott. Főalkatrészök mindig termékvas, melylyel kövecs, kőszén, sziksó, réz, cseleny* kemeny* és más a földön is található anyagok vannak egyesűlve; csak igen ritkán találtatnak olly légkövek, mellyek tiszta vasból minden egyéb keverék vagy alkatrészek nélkül állnának.

S ennyit a meteor vgy légkövek tüneményéről. Mi most már azoknak eredeti kutfeje? Vajjon eredetök földünk légkörén kivül keresendő-e, nem képződnek-e tán a felhőkben mint az esőcseppek vagy hópelyhek csillagalaku összetételökkel, vagy mint a jégeső kemény magvakból jégalaku boritékokkal?… Vagy tán földünkön képeztetnek, tán a vulkánok tölcsérei azon helyek, mellyekben tűz, füst s dörgés közt szülemlenek, és mellyekből a légkörbe felhajtatva távoleső helyeken a földre hullanak? Vagy tán más világrészeken támadnak, a követei azon világok egyikének, mellyeket az éj sötét egén világlani s örök pályájukat futni látunk?

Bizonyossággal s határozottan a tudomány, ezen kérdéseknek csak némellyikére képes tagadólag válaszolni. Állitólag igenlő választ bizonyossággal e felől soha sem nyerhetünk, minthogy a meteorkövek világrendi eredetűek, az az földünk légkörén kivül erednek, ámbár nem tudjuk hogyan s hol? s légkörünkön kivül természettudományunk nem terjed.

A tudományos kutatás a légkövek eredete s kutfői felett különös sorsban részesült. Minden idő s nép történetirói meteorkövekről tesznek emlitést. Már a görög s római történetiróknál azok nyomaira akadunk, Thucydides s Herodot, Livius s Tacitus vastömegekről beszélnek, mellyek néha tűzjelenetek kiséretében a felhőkből aláesének, – de nem fürkészik ezen tünemények okait s kutfőit, sem az akkori idő sok-istenségével összhangzásba nem hozzák. Sőt a chinaiak történetkönyvei is a légkövekről emlékeznek. A középkor korszakirói azokról mint történeti tényekről tesznek emlitést, és az arabs irodalom is azokról szól. Mindamellett a mult században volt idő, midőn azok létele tagadtatott, állittatván, hogy légkő-esések soha sem történtek, midőn azon vélemény uralkodott, hogy a régi irók elbeszélései hibákon s csalódásokon alapulnak, midőn attól tartottak, hogy nevetségessé teszi magát az ember illyféle tüneményekről szólva vagy azok lételét állitván. A légkövek eséséről szóló okmányok megsemmisittettek, azon vastömegek, mellyeket az észlelők az állitott tünemények igazságának bebizonyitására az okmányokhoz csatoltak, elvettettek. Ezen hitetlenség és a történeti tények tagadása a tünemények magyarázatának lehetlenségéből keletkezett. A földön képezett kőtömegekkel azokat megegyeztetni nem tudták, az ég ürébe tudományuk nem hatott fel, s boldogságnak tartatott ott fenn eredetük okait keresni, igy inkább az egész tünemény a természettől eltagadtatott – bizonyára a legrövidebb ut, tudományos magyarázatokkal nem bajlódni. Ehhez járul, hogy légkövek ritkán esnek. Nem olly gyakori tünemények mint az eső, hó és jég, mint mennydörgés s villám; nem minden tartományban esnek, nem minden helyen, hanem azon légtüneményekhez tartoznak, mellyek ritkán adják elő magukat, s mellyek történetét egyedül okmányokból vagy egyes esetekből lehet tanulmányozni. S mindamellett ezen mindennapi légtüneményeket sem tudjuk tisztán megfejteni.

1794-évben Chladni német természetbuvár ismét a légkövekről értekezik. – Eretnekül gúnyoltatva s megvettetve, kora természettudósait azok vizsgálatára felszólitja, lételök valóságát állitván egy iratot közöl, mellyben észlelései eredményét előadja. De a természettudósok legnagyobb része mégis azon véleménynél maradt, miszerint meteorkövek egyedül a mesék s azon csodák országába valók, mellyeket az ezer egy-éji mesékben olvasunk. De Chladni szerencséje, hogy kevéssel iratának közlése után több meteorkő esett. Most ez történeti tény volt, nem ollyan melly a középkor vagy a régiség iróiból vala meritendő, hanem a század látható s tapintható ténye. Mindamellett a tudósok legnagyobb része kételkedett – csak néhány német s franczia tudós fogadá el Chladni nézeteit –, és midőn 1803-ban Normandia Aigle helységében uj meteorkő esett, Párisban a maire jelentését kinevetvén, őt balga embernek tartották. most a hires természettudós Biot Aiglebe utazván, a légből hullott köveket megszemlélé, s azok egy részét magával Párisba vivé. Ott vegytanilag megvizsgáltatván s felbontatván, mind az bebizonyult, mit előbb a légkövekről állitottak.

Alkatrészeik ugyanazok, formájok épen ollyan vala, mint azoké mellyekről a korszakirók emlitést tesznek, és nem volt anyag, sem ásvány a földön hozzájok hasonló. Erről Biot egy iratot közöl. Biot kora legelső természettudósa volt – s most hittek neki. A légkövek többé nem tagadtattak, s Chladni nem vala rajongó.

Most azonban e kérdés körűl forgott a vita: mik a meteorkövek, miként származnak s honnét erednek? Először is a legközelebb fekvő magyarázatra jövének, midőn a légkövek eredetét a légben földünk atmosphärájában keresték, de a felől tisztába jönni nem tudtak, hogyan támadhatnak, illy nagy tömegek a légben, s miként jöhetnek a levegőbe a meteorkövek képződésére szükséges anyagok? E tárgyban a legmesésebb gyanitások által egyik természettörvényt a másik után kellett felforgatniok, hogy ezen tüneményt csak némileg türhetően megmagyarázhassák. Végre is ezen eszmét semmikép megfejteni nem tudván, abban hagyták. – Innét azon gondolatra jöttek, hogy a légkövek eredete a tűzhegyek tölcséreiben keresendő, s felteendő, miszerint a levegőbe felvettetve, más távol eső helyeken ismét a földre hullanak. Ezen magyarázat elvetendő nem volna, ha meteorkövek olly tartományokban is nem estek volna, mellyekben tűzhegyek nincsenek, és ha a vulkánok kitöréseiben csak egyetlen egy anyagot találtak volna összetételére s tartalmára nézve hasonlót a meteorkőhöz. Kényszerülve lőnek tehát ezen véleményt is elhagyni és egy ujat karolni fel, tudniillik a meteorkövek eredetét földünkön kivül keresni, tehát felvenni, hogy világrendi eredetűek. Ez azon nézet, melly a már megállapitott természettörvények egyikével sem ellenkezik, s melly legtöbb követőt – köztök Humboldt Sándort is – számlál. Azon kérdések, vajjon más világrészen származnak-e, – a hold vulkánai azokat ki nem vetik, mivel azok tevékenységben már nincsenek –, vajjon egy s ugyanazon világtestből erednek-e, minthogy összetételeik mindenhol s egészen ugyanazonosak, vagy tán önálló világrészek, mellyek mint más világrészek, körutjokat a világürben megjárva, pályájukból kisodortatva és a föld nehézségétől vonzatva, a földre hullanak? – ezen kérdések megfejtésébe elmerülni hasztalan, minthogy minden errőli kutatás csak ismét  uj véleménynyel kezdődik. Hagyjuk ezt tehát abban, s tegyük a légköveket s tűzgömböket bizton azon természeti tünemények sorába, mellyeket a tudomány eddig megfejteni nem tudott, s az emlitett okból alig fog tudni valaha.

Fűzesi.