Az idő felosztásáról és az órák szabályozásáról.

„Az idő pénz,” azt mondja az angol s utána minden ember, ki az életet komoly oldaláról szokta tekinteni. A mi dolog előttünk általában fontos és érdekes, annak minden, még apróbb részletei is, érdekelnek, sőt még a reá vonatkozó más tárgyakra is kiterjed részvétünk. „Navita de ventis, de bobus narrat arator,” azt mondja a latin közmondás. Én sem vélem hát, hogy kellemetlen dolgot teszek vagy 500 egyén előtt a „Vas. U.” 10,000 olvasói előtt, ha az időre vonatkozó némi tárgyak és viszonyok ismertetését közlöm. Ezen viszonyok a végtelen idő igen parányi részének, a napnak felosztására, jelesen az órákra, perczekre s a t. vonatkozandanak. Csekély tárgynak látszik az igaz, de ha értekezletem kezdetével ellenkezésbe jőni nem akarnék, jeles dikcziót tarthatnék, a felől, minő bajokat, veszteségeket, sőt veszélyeket okozott már egyszer is másszor is egyéneknek, testületeknek, sőt hadseregeknek és egész államoknak csak néhány percz számba nem vevése, elhanyagolása vagy elvétése is, s ebből következett elkésés vagy elsietés. Még humoristicus fejezet is mehetne belé azon szerencsétlenekről, kik mivel órájok nem volt egészen rendén, elkéstek a vasuttól vagy gőzhajótól s az induló helyről a nézők mosolygó sajnálása által nehezitett keservvel néztek az elindult voncz után.*

De mint mondám, én ezeket mellőzöm, mert hiszem az illy és más hasonló jeleneteket éles ónnal rajzolva s élénk ecsettel festve, majd meglátandják olvasóim a „NAGY TÜKÖR”-ben s én magam beugrom a dolog közepébe, azokhoz fordulva, kik előtt az idő elég becses arra, hogy apróbb részletei is érdeket gerjeszszenek náluk s elég fontos, hogy egy száraz értekezéstől se vonják meg figyelmöket.

Valahányszor Pest utczáin járok-kelek, mindig elbámulok az órásboltok nagy számán, melly csaknem a dohányboltokéval versenyez. Uram! gondolom, hány ezer órát kell eladni ezeknek évenként, hogy megélhessenek? És, vajjon, a vásárlók ezrei közt hányan vannak, a kik a vett áruval helyesen élni tudnak? – Na, ne gerjedjen senki boszuságra ellenem; jól tudom én hogy derék olvasóim s szép olvasónőim mindnyájan tudják s szeretik szép lánczon hordani az órát, meg is ismerik az időt egy félperczig rajta; sőt észrevevén hogy késik vagy siet, birják a mutatóját elébb vagy hátrább taszigálni, némellyek még az igazgatójával* is tudnak bánni! No de épen itt a bökkenője. Lám én elismerésem alkalmával egy kis feltételes szót szalaszték el: t. i. „ha észreveszik, hogy siet vagy késik az órájok.” Mert hiszen azt könnyü megitélni, hogy egy más órához képest siet-e vagy késik; de itt megint csak az a kérdés áll elé, hogy hát az a másik óra jól jár-e? – No hiszen azt mondják a gondosabbak, hogy ők a napjárásáról itélik meg s ahhoz igazitják az órájokat. Mire én viszont azt nyilvánitom, hogy itt már az iménti kérdés elő sem jöhet; mert kétségkivüli dolog és megállitott tény az, hogy a nap sehogy sem jár jól, sőt olly rosz óra az, mellyet minden istenadta nap igazitni kell, kivevén legfeljebb két napot az egész évben.

Hanem azért nem kell megijedni, hogy már az egyetlen egy biztosnak vélt utmutatót is gyanusitjuk az órabirtokosok előtt, mert van mód az ügyen segiteni. A napban mint órában, az a nagy hiba van, a mi a mesterséges órákat, ha benne sinlenek, mondhatni, teljesen haszonvehetetlenné teszi; az t. i. hogy egyenetlenül jár, és javithatlanul hol siet, hol késik. Igen de az a nevezetes különbség van ám az istenteremtette nap és az emberkészitette órák közt, hogy amannak egyenetlenségében rend és törvény van, mi ezekében, legalább általunk felfoghatólag, nincs. Ennél fogva igazitása is – nem a napnak, hanem az általa jelentett időnek – szintolly könnyü mint biztos, holott egy hiányos készületü zsebóránál, millyen egyébaránt a nagyobb rész, ezen igazitás teljes lehetlen; ugy hogy csak valamennyire biztos használhatóságuk végett naponkint vagy legalább olly gyakran mint csak lehet, meg kell kérdenünk a napot.

Ebből láthatni, milly szükséges a nap adatainak igazitásához érteni, mert ez is a mi kérdésünkre hibás feleletet ád, mellyet elébb, mintsem megindulnánk utána, jóvá kell tennünk. Ezen igazitást vagy jóvátételt minden embernek, a ki óráját pontosan kivánja jártatni, szükségkép és nélkülözhetlenül tudni kell; mert ha nem, a legjobb órát is elronthatja, nem hogy a roszat javitná. És ez az a mit olvasóim, ha tetszik, megtanulhatnak e czikkből.

Hanem, mielőtt utasitásomhoz kezdenék, egy kis csillagászati észrevételt, illetőleg ismertetést kell előre bocsátnom.

Tegyünk fel egy utat, melly egyetlen osztályokra volna feldarabolva és kijelelve, p. o. mint ez:

Tudniillik a-tól b-ig volna 10 öl, b-től c-ig 9 öl, c–d-ig 7 öl, d–e-ig 7 öl e–f-ig 6 öl, f–g-ig 7 öl, g–h-ig 7 öl, h–k-ig 8 öl. – No már, ha azt mondanók valakinek, hogy bizonyos és kiszabott idő alatt folytonosan megállás nélkül menjen végig az uton, de ugy mérsékelje lépéseit, hogy a-ból indulva az első percz végével épen a b-hez, a második percz végével épen a c-hez, s igy tovább minden következő percz végével épen a d-hez, e-hez, f-hez s a t érkezzék; ezen feladatunkat mondom, egy élő, öntudattal, szabad akarattal, észszel biró lény ugyan teljesitni képes volna; de nem ám gép soha, ha szinte Európa, vagy Amerika legelső gépésze kisértené is meg a készitését. A mit tehetne, egyedül abban állana, hogy azon nyolcz percz alatt, mig t. i. emberünk az a-tól a k-ig halad, a gép is épen azt az utat tegye meg, s vele együtt indulva meg az a-tól, vele azon egy pillanatban érkezzék a k-hoz. De ha a gép menetében is, mint az emberében tiz állomást jelelnénk ki, mellyekre a gép minden percz végén érkeznék, már a közbeeső állomásaikhoz bezzeg nem együtt érkeznének, hanem hol elől, hol hátul járkálna a gép az emberen. Ezen viszony érzékitése végett rajzomban csillagokkal és német betűkkel jeleltem meg azon pontokat, a hol lenne a gép minden percz végén, tehát azon pillanatokban, mellyekben emberünk illetőleg a, b, c, d s a t. pontokhoz érkeznék.

Ime k. o. az ember és gép ábrázolatában a napot és a kerekes órát állitám ön elé. Csakhogy a hasonlatot nem kell tovább erőltetni, mint a meddig ér. Nem ér pedig tovább, mint addig, hogy a nap egyenetlenül jár, az óra – (a jó óra persze) – egyenlően. Más szóval, hogy a nap, mint a mi emberünk egyenlő időszakok alatt különböző mértékü utakat tesz, az óra-mutató ellenben mindig egyformán tartja meg kiszabott, kimért járását. Egy kis világositás mindjárt megteszi, csak elébb engedelmet kérek a mivelt olvasótól, hogy én a napot jártatom, holott minden ember tudja, hogy a föld forog s nem a nap kering körülte. De mi csillagászokul, akár czéhbeli mesterek legyünk mint Leverrier vagy Airy, akár kontár műkedvelők, mint édes magam, már csak ugy szoktunk e tekintetben beszélni, a mint az első nyert tapasztalás mutatja. Az a tapasztalás t. i. melly a gyermekkel, mikor elsőbben ül gyorsan haladó szekérben, azt mondatja: „Ni, apám, hogy szaladnak a fák visszafelé!” Hagyjuk hát a napot, rövidebb kifejezés okáért, járni. Jár pedig kétkép, u. m. keletről nyugatra, és egyszersmind megforditva is. E két ut egymással ellenkező levén, bajos megfogni, ugy-e? Mikép haladhat egy test egyszerre két irányba. Ime mondok egy példát reá, mellyet nem most gondolék magamban, hanem a „Divatcsarnok” nevü szépirodalmi folyóiratból kölcsönöztem; hol Astrophilus nevü valaki egy urhölgynek a következő utasitást adja: – „Igazittasson nagysád egy asztali órát ugy, hogy késsék minden 24 órában öt perczet, és vetesse le nagyobb tisztaság okáért a kurta vagy is óramutatót. Már most ha valaki ezen órát napjában többször megtekinti, ha még ollyan is, a ki soha órát nem látott, kéntelen lesz azon észrevételt tenni, hogy a mutató kereken halad; még pedig, nevezzük, balról jobbra. Ellenben ha nagysád, vagy más akárki ezen órát mindennap csak egyszer, még pedig délben tekinti meg s azon napon többször nem; az első nap, mellyen a lassitás történt, kétségkivül azt veendi észre, hogy a meghagyott mutató körülbelől XII. órára mutat. De már másnap XI-re, harmadnap X-re s igy tovább viszafelé, mindennap. Azon ember hát, ki mint mondám, ezen órát s mutatóját csupán minden délben és máskor nem tekintené meg, szintugy kénytelen volna azon meggyőződésre jutni, hogy a mutató kereken halad, de már amaz első észrevétellel ellenkezőleg: jobbról balra.”

„És tegyük már, hogy a két vizsgáló két különböző egyén, s mindenik közli másikkal észrevételei eredményét: nemde, azt állithatja az első, hogy ama mutató balról jobbra, a másik azt, hogy jobbról balra halad? És ezek ha kissé tüzes ficzkók lesznek, még össze is vesznek, annál mérgesben, minthogy mindeniknek igaza lesz a maga álláspontján.”

„De több az, hogy még más viszály-almája is lesz köztük. Mert az egyik azt fogja állitani, hogy a mutató körülbelől 12 óra alatt végzi el a körutját; holott a másik, hasonlókép világos tapasztalása után erősitendi, hogy az bizony 12 nap alatt végzé be egyszer.”

„Én pedig azt kivánom, hogy nagysád mindkét egyén ellenkező nézetét egyesitse magában, és egyszerre képzelje magának mindkét utat, mellyek közül az elsőt, melly a 12 órai időszakban végzi körét, kétségtelenül balról jobbra való irányban követi a mutatót; holott a másodikban 12 nap mulva éri el ugyanazon mutató első kiindulása pontját, miután tőle balra távozott és hozája jobbról közeledett.”

E képet a nap járására szigoruan alkalmazhatni, mert csak az időszakok különböznek; egyébiránt pedig egészen ugy viseli magát a nap, mint a mondott óramutató.

Ugyanis az első, ugymint keletről nyugatra – tehát ha délnek fordulunk balról jobbra – tartó mindennapi utját a napnak, kiki látja s észlelheti mindennap. Ezen körülbelől 24 óra alatt végzett körut további magyarázatot nem igényel. – De igen is kivánja azt a második, nyugatról keletnek tartó utja a napnak, mellynek megértésére szükséges tudni, hogy van egy roppant számos tábla, melly az égen övszalag módjára kerít be minket, s a mellyre a 12 óra helyett a 12 ugynevezett égi-jegy van ama ragyogó szegekkel, a csillagokkal feljegyezve az ég boltján. Ezen számtáblán, mellynek állatkör (Zodiacus) a neve, teszi meg a nap ama visszafelé haladó utját nyugatról keletre – jobbról balra – tartva egy év alatt. Ezen utjában szintugy kisérhetni a napot, mint az óra számtábláján a mutatót. Igaz, hogy azt a jegyet, vagy csillagcsoportot, mellyben van a nap – most, midőn ezt irom a nyilasban – látni nem lehet, de lehet ám e bajon segítni háromkép is. Elsőbben lehet látni éjfélkor azon helylyel épen átellenben levő jegyet, vagyis csillagképet, s meggyőződhetni róla, hogy egy év lefolyta alatt azon vonalán az égnek, hol a nap nappal delelni szokott, sorban mind a 12 jegyet megpillanthatjuk, jeléül annak, hogy a velök átelleni pontokat is a nap mind sorba járta. Másodszor lehet látni azon jegyeket, mellyekbe a nap lépendő; mert ezek estve napnyugta után, a nap okozta szürkület mellett, csillognak s folytatott vizsgálódással szemlélhetni, mikép merülnek sorba a szürkületbe s vesztik el fényöket, miként állanak helyökbe mások keletre esőbbek, s mikép kerülnek vissza év elteltével megint az elébbiek. Lehet végre harmadszor látni azokat a jegyeket, mellyeket a nap e másodrendbeli körutjában sorban odahágy. Ezeknek az elébbi csillagokkal egészen ellenkező sorsuk van. Azok ugyan is, mint mondám, elmerülnek az estveli szürkületbe; emezek pedig kikelnek a hajnaliból, miokért kikelésöket reggel észlelhetni, valamint idő folytával, mikép búnak ki más-más csillagok és mindig keletiebbek a szürkületből, a mint a nap keletfeléi utjában tovább-tovább halad a zodiakusban. Ezen harmadik mód a legnevezetesb, jelesen azért, hogy régi népeknek, például az egyiptomiaknak ez nyujtott eszközt éveik szabályozására. Ezért a csillagok ezen megjelenésének saját nevet is adtak, azt t. i. hogy „napbóli kikelés” (ortus heliacus). A syrius csillag napbóli kikelését a hajdani Egyiptomban nagy ünneppel ülték meg. – Most lépnénk már a dolog derekára; de minthogy ennyit egy huzomban elégnek véltem, majd elvégzem a jövő számban.

Brassai.