– A balaklavai szépek. Midőn a franczia s angol sereg Krim félsziget partjain Balakláva mellett kiszállott, a czirkáló franczia katonák a nevezett város közelében egy mezei kastélyban több fiatal és szeretetre méltó orosz nőt találtak, egy fiatal szép asszonyt, kinek férje a szebasztopoli orosz helyőrség közt volt, s ennek két vagy három ép olly csinos unokahugát. A nőket a lovagias francziák természetesen nem csak hogy nem bántották, hanem szintugy vetekedtek, ki vegye őket védő pártfogása alá. Legnagyobb udvariassággal viseltettek mindig a bakatklavai szépek iránt, s nem egy nyalka huszár került a kastélynak, mikor szükség sem volt rá, csakhogy az ablakok között tánczoltathassa meg lovát. A táborban sok szép dolgot beszéltek a szép hölgyekről. „De vajjon miért hadakoznak ellenünk a francziák? – kérdezgeté a menyecske – mikor mi olly nagyon szeretjük őket! Majd megfogják látni Szebasztopol falai alatt, hogy nekünk is van egy kis nemzeti büszkeségünk!” Ezt mind igen becsülni való dolgoknak nézték a francziák, mig egyszer azon vették magokat észre, hogy a franczia lovasság által biztositott védhelyökről koronként sok olly dolgot irtak meg a szép nők szabasztopoli férjök és nagybátyjoknak, a mit a nagy bajszu zuávok könnyen nem annyira nemzeti büszkeségnek mint inkább árulásnak nézhettek volna. Hogy baj ne történjék, még e kastélynál is jobban védett téli szállásról gondoskodtak a nők számára, s megkérték őket, hogy a közel Sz. György klastromba költözzenek. Találtak itt 20 jámbor orosz pópát, s ezekkel együtt imádkoznak most, hogy azok, a kiket ők olly nagyon szeretnek, egymással minél elébb kibéküljenek. Csakhogy most szoros az őrizet.
– Rögtöni halál. Berlinben minap nagy rémület szállotta meg egy közpénztár tisztviselőit. Egyszerre megbetegszik a második pénztárnok, kórházba viszik s itt csakhamar nagy kinok közt meghal. Még életben volt, midőn rögtön halál éri a hivatalban az első pénztárnokot. Egy másik tisztviselő, alig hogy elhagyá a hivatalt, az utczán rogyott össze, ugy hogy magán kivül vitték haza. Egy titkos tanácsos, ki pénztárvizsgálat végett jött a hivatalba, szintén roszul kezdé magát érezni s haza ment. Kutatták tehát e sok szerencsétlenség okát, s gyanitják, hogy az a szobák fütésében rejlik. A szobákat vizzel fütik, mellyet rézedényekben melegitnek. Az innen eredő gőzöknek tulajdonitják az ártalmas hatást.
– Napoleon és a tudósok. Szentilonai számüzetésében sokat beszélt és irt Napoleon a tudósok s költökről. Mennyire becsülte őket, bizonyitja az is, hogy midőn egyszer a franczai hires szinjátékköltőnek, Corneillenek egy müvét olvasá, felkiáltott: „ez a költő beillett volna ministerelnöknek.” Régibb időkben azonban, midőn még kezében volt a hatalom, néha máskép is nyilatkozott. József testvéréhez intézett levelében egyszer ezt mondta: „A tudósokat s a szellem férfiait ugy nézem, mint a kaczér hölgyeket: szükség, hogy néha lássuk őket s mulassunk velök, de az utóbbiak közül ne válaszszunk soha feleséget, az elsők közől ne ministereket.”
– Az indiaiak iparszorgalma. Mondtuk, hogy jó néha a kevésbé mivelt népek mozgalmaira is figyelnünk. Már Keletindiában is állitják az ipariskolákat. Egy közel 82 éves indiai hazafi, kinek neve Dsamszedsi Desdsboy, nem régiben 100,000 pftot szánt Kalkuttában egy ipariskola alapitására.
– Szeszes italok. A pálinkát s általában valamennyi szeszes italokkal való kereskedést már tiz ország tiltotta meg Északamerikában. Az első példa 1851-ben merült fel s azóta követte a többi. Vajjon mi lett ezen tilalom következése? Megsinlették-e az emberek, elnyomorodtak-e bele? Dehogy nyomorodtak! Sőt ellenkezőleg, ugy tapasztalták, hogy mindenütt, hol e törvényt behozták, kevesebb lett a szegény, a kit a községnek kell gyámolitania, s különösen kevesebbek lettek a büntető esetek és vétségek. Azt mondják az amerikairól, hogy mindent kiszámit, hogy semmit sem tesz, a miből hasznot ne lásson. Annyi igaz, hogy itt jól spekulált, mert mennyi pénzt gazdálkodik meg az által az ország és a községek, ha az erkölcsök jók s a vétség kevés!