Tárogató.

x* Pest város a helypénzt, melly eddig 64,024 fton volt haszonbérbe adva, 1858. évig 75,100 fton bocsátá ismét haszonbérbe, a miből világosan kitünik, hogy a pesti aprólékos forgalom is tetemes gyarapodásban van.

x* Pest város határán az utak mellé mindenütt fákat fognak jövő tavaszszal ültetni. Ha minden község követné Pest példáját e részben, néhány év mulva gyönyörüség volna a nyári utazás, s az egész ország összes utszegélyzete által a tűzifa mennyisége is tetemesen szaporodnék. Okos felosztás mellett minden helység elláthatná magát utfélen nyesett gallyakból elegendő rőzsével.

x* A Sió szabályozása, melly által Balaton vidéke hajózási közvetlen összeköttetésbe jönne Pesttel, már több évi értekezések tárgya, s ez idén ismét szóba jött, gyüléseztek is fölötte mult septemberben Siófokon, e hó elején pedig Kaposvárott, még pedig felsőbb rendeletnél fogva, s biztosan lehet remélni, hogy jövő tavaszszal csakugyan hozzá fognak a rég óhajtott nagy fontosságu munkához. Ha e folyam szabályozott utba igazittatnék, nem csak könnyü közlekedést nyerne egy népes nagy terjedelmü vidék, de tetemes értékü föld és rét szabadulna fel nadálytenyésztő ingoványoktól.

x* Székes-Fehérvárott f. h. 12-én ünnepélyesen megnyittatott a derék város által felállitott reáliskola, díszes előkelő vendégsereg jelenlétében s több rendbeli jeles szónoklattal. Semmiről sem irunk örömestebb, mint a nevelés körüli haladó léptekről, és semmit sem kivánunk forróbban minden községnek, mint jól rendezett, s népességéhez alkalmazott oskolákat. A melly község jól neveli ifjuságát, nyugodtan szállhatnak annak vénei a sírba, nincs ok aggódniok, hogy mikép fognak megélni vagyontalan gyermekeik.

– Multkor emlitettük, hogy jövő évre eddigi magyar hirlapjaink nem csak megmaradnak, hanem uj és szaporitott erőkkel fognak megjelenni. Most meg azon örvendetes hirrel kedveskedünk olvasóinknak, hogy egyetlen tudományos folyóiratunk az „Uj Magyar Muzeum” Toldy Ferencz szerkesztése mellett szintén folytatni fogja pályáját, még pedig nagyobb alakban, diszesb kiállitással s bővebb tartalommal. Megjelenik minden hónapban egyszer s előfizetési dija egész évre postán csak 7 ft. 30 kr., helyben vagy könyvárusi uton 6 pft. Egyetlen tudományos közlönyünk! – Mondjunk-e még többet, hogy nemzeti becsületünk fenntartására ösztönözzük tudomány szerető, tehetősb hazánkfiait? – Emich Gusztáv a kiadásról lemondván, az „Uj Magyar Muzeum” jövő évben Heckenast Gusztáv kiállitása mellett fog megjelenni s az előfizetési pénzek is ide utasitandók.

x* Makón az árvák ügyét pártatlan hévvel karolták fel, s remélhetni, hogy példányul mutathatjuk fel rövid időn azon józan és részrehajlatlan intézkedéseket, mellyek a derék város kebelében keletkeztek. – Nem is lehet az máskép, kivált illy vagyonos községben, hol a jólelkü lakosság minden egyes polgáráról fel lehet tenni, hogy szives örömest fáradozik a szülétlen ártatlanok vagyona megtakaritása s gondviselése körül, melly fáradozást mulhatlanul Isten áldása követi. – Még egy árva naptárt is említ egy levelező, melly a „Pesti Napló”-ban intézett 1 1/2 sor után itélve nemcsak silány, hanem valóban alávaló, s mi a kiadónak azt ajánljuk, hogy jövőre illy mosdatlan kifejezésektől ovakodjék, a közönség pedig legokosabban cselekszik, ha nem vásárol belőle, nehogy gyermekei kezébe jusson; van elég jó naptár, lehet bennök válogatni, hadd olvasgassa az idén kiadó uram kalendáriomát, s győződjék meg, bizony badar dolgok azok, miket a boszorkányokról és „a fűben lappangó deákról” összeférczelt. Kár hogy elhallgatá nevét a tudós szerkesztő.

x* Somogyban egy „irodalmi kör” van keletkezőben, mellynek élén Háziler volt pápai tanár, jelenleg mocsoládi lelkész és Roboz István állanak. Ezen irodalmi kör feladatul tüzte magának, az irodalmat ollyformán elősegiteni, hogy a megjelenő uj munkák gyors és pontos megszerzését és biztos kézbesitését eszközölje, s a munkásabb tagjai tollából származott eredeti müvek, vagy jeles forditások megjelenhetését előmozditsa. A Pesti Naplónak azt irják, hogy egy forditott regényre, melly már meg is jelent a Hölgyfutárban, egy szijjgyártó harmadfélszáz példányra igérkezett előfizetni. Ezen bőkezüség becsületére válik a t. polgárnak, s annyival örvendetesebb mivel következtetni lehet belőle, hogy jóravaló eredeti munkára legalább kétannyi számmal fog előfizetni.

x* Pécsett a székesegyház birtokában levő szabolcsi néven ismert kőszénbányat, a pesti kőbányai téglaégető telep dúsgazdag tulajdonosa Miesbach 40 évre vette haszonbérbe 3000 pfton évenként, ezen kivül az adót is ő fizeti, s 100,000 mérőn fölül ásott kőszénből tizedet ad a tulajdonos egyháznak. Ugyanott a városi kőszéntelepeket a dunagőzhajozási társulat bérelte ki.

x* A soproni evang. oskolának végrendeletileg hagyott Dr. Töpler 5000 pftot, 1200 kötet könyvet, 286 darab különféle ruhát. Az utóbbi hagyomány a vagyontalan tanuló ifjuság között osztatott ki. Nyugodjanak békével a derék hagyományozó hamvai, s adjon Isten minél több oskolának ollyan pártfogókat, kik végórájokban igy megemlékezzenek róla, mert számmal vannak, mellyekre nagyon rájok férne, hogy ne csak a haldoklók, de az élők is megemlékezzenek rólok.

x* A csavargőzösöknél ugy tapasztalták, hogy csaknem 9/10 fütővel kell kevesebb mint az előbbi szerkezetüeknek; minek következtében ezentul az uj gőzösöket többnyire csavarral szándékozzák épiteni. Nem is tréfa dolog az, ha 10 öl fa helyett egy öllel, vagy 10 mázsa szén helyett egy mázsával meg lehet ugyanazt az utat tenni, esztendőn át csak egy hajó is szép összeget megtakarithat.

x* Heckenast Gusztávnál érdekes ifjusági olvasmány kerül rövid idő mulva sajtó alá, czime: „Közlések a külföldről” magyar és német nyelven fog megjelenni, szerzője Jósika Julia. Kiknek a kéziratba alkalmuk volt betekinteni, igen érdekes tartalomról s ügyes tollról beszélnek, a mire jó eleve figyelmeztetjük a szülőket, nevelőket és tanitókat.

x* A budai alagut Pest felé tátongó szája, kivéve a diszitményt már kész, erősen halad a munka belől is, s hogy meg ne akadjon pénz hiányában, minthogy a befizetendő részvények határideje még nem érkezett el, a társulat 30,000 pftot vesz fel kölcsön a buda takarék-pénztártól Károlyi György gr. és Ürményi József urak önként felajánlott jótállásuk mellett, a melly összeget az utolsó részvényekből fogja visszafizetni.

xx Müller Emil Beőthy Zsigmond beszélyeit fogja két kötetben kiadni. Előfizethetni 2 pftal december 30-ig. Az előfizetéseket kiadó nyomdájába (Szervitatér 1. sz.) küldendők. 10 előfizetéssel egy tiszt. példány jár. Kivánjuk, hogy egy pár száz tisztelet példány kelljen nyomatnia.

– Egyike tehetségesebb fiatal költőinknek, Györy Vilmos 2 kötet beszélyt fog nemsokára sajtó alá adni „Fejlő rózsák” czim alatt. Kik előfizetnek reá, nemcsak a fiatal tehetséget bátoritják, hanem szellemi élvezetre is számolhatnak.

x* Az ujabb találmányu ujévi ajándékok közé, mellyeknek száma temérdek, tatoznak a jóillatu kalendáriumok is, mellyeket 20 pkrért a könyvárus boltokban árulnak. Maholnap már szagos ujságok is lesznek. Azt ne mondja valaki, hogy már vannak, mert majd magokra találják venni, a kiket talán nem is illet.

– Lampel Robert pesti könyvkereskedőnél egy hasznos könyvecske jelent meg: „A magyar helyesirás szabályai, fejtegeti Gyurics Antal.” Ára 20 pkr.

x* „Magyar verstan kisérlete”. Azon tudományos közlések, mellyeket Greguss Ág. a Pesti Naplóban részletként közlött, megjelentek együtt önálló hat ivnyi füzetben. Ajánljuk a költészettel foglalkozó tanárok, nevelők, és ifjak figyelmébe.

Jelentés. A nemzeti muzeum gyüjteménytermei fütésre alkalmatosak nem levén, f. évi december elsejétől fogva a téli hónapokon át nem lesznek közszemléletre nyitva; idegeneknek azonban az alólirt igazgató és az illető őr tudtával a napnak világos óráiban kinyittathatnak. Kubinyi Ágoston, a m. nemzeti muzeum igazgatója.