A debreczeni kamarai kerület. Igen nagy jótétemény, hiányaink, bajaink felismerese s orvoslása tekintetéből, hogy az ipar és kereskedelmi kamarák az ország különböző vidékein évenként kiadják jelentéseiket. Olvashatunk azután bennök sok örvendetes dolgot áldott földünk termékenységéről, s ugyan annyi nem örvendest az iparszorgalom hiányáról, a kereskedés tespedéséről s elmaradottságunk száz más bizonyságáról. De azért csak hadd mondják el a kamarák, a mi megróni valót találnak; ha egyszer annyi bátorságunk van, hogy szemébe nézünk a bajoknak, mellyeket az idők ránk hagytak, majd azon is leszünk, hogy tegyünk is rólok. Tárják fel a hiányokat, tartsák elénk büneink lajstromát, bizonyosan köszönettel fogadja minden ember, csak azt az egyet kérjük, ugy beszéljenek, hogy meg is érthesse, a kinek leginkább szólana a szép szó, a magyar ember. Mert az kétszeresen furcsa, hogy épen a debreczeni kamara, mellynek kerülete tiszta magyar, csupán németül adja ki jelentését. De azért ime itt közöljük belőle a fő pontokat.
A debreczeni kamarai kerület területe 644 négyszögü mértföl 1 1/2 millió lakossal. Hozzá tartoznak. Arad, Békés, Észak- és Dél-Bihar, Csanád, Szabolcs és Szatmármegyék, a Tisza és Maros termékeny vidéke. Feltünő e kerületben mindenek előtt a marhahus fogyasztásának roppant csekélysége. Vajjon elhinné-e valaki, hogy Pest város egy maga csaknem annyi marhahust fogyaszt, mint az egész debreczeni kerület? Pest 100,000 lakosának évenként 29,853 darab vágó marhára van szüksége; a debreczeni kerület másfél milliónyi lakossága pedig a mult 1853 évben nem fogyasztott többet 53,000 darab marhánál. Alig 10 font esik egyegy emberre! A kamara ezen állitását nem nagy örömünk van elhinni. Mert a mai világon már ugy áll a dolog, hogy abból is szoktak megitélni egy nép értelmiségét, hogy mennyi hust fogyaszt, – annyi bizonyos, hogy az angol nemzet eszi a legtöbb s legjobb falatokat, a minthogy értelmesség tekintetében felül is mul minden másokat. De hát csupa kenyérrel él az alföldi ember? a puszták fia csak erre inná azt a sok pohár bort? Azzal vigasztaljuk magunkat – bár a Jelentésben ennek nyomát nem találjuk – hogy, ha kevés is az e kerületben vágott marhák száma, (mivelhogy ott inkább fölnevelik és eladják, mintsem levágják a jószágot), annál nagyobb lesz a sertéshus fogyasztása, s ha nem esznek is annyi marhapecsenyét, mint másutt, de a szalonna-fogyasztásban csakugyan első helyen állnak. Van-e azután a szalonna-evésnek olly jó befolyása az értelmiségre, mint a pecsenyének? döntsék el a természettudósok. De, ha csakugyan igaz a debreczeni kamara kimutatása, akkor az alföld fiai épen ugy vannak gyönyörü szép és számos szarvasmarháikkal, mint a szegény bányász, ki arany között turkál, s magának alig van egy két rézgarasa!
Egy másik az, hogy a nevezett kerületben csak minden 10 négyszög mértföldre esik egy gyógyszertár s ha hozzá képzeljük a rosz utakat, megérthetjük, milly kinos lehet ott gyakran a beteg állapota, kinek rögtön van szüksége gyógyszerre. – A mi a terményeket illeti, a gabonatermesztés, fájdalom, mindig jobban elhanyagoltatik; inkább kezdenek kukoriczát termeszteni, minthogy ez hasonlithatlanul kevesebbe kerül. Bort a mult évben 461,700 akót termesztett. Igen tisztességes szám, de azokból a nemes és tartós magyaráti, bakator és érmelléki borokból is, vállalkozók hiányában, csak kevés ment át külső kereskedésbe. Dohány összesen 109,807 mázsa termett s az előtte való év termését mintegy 18 ezer mázsával haladta meg. Ennél még sokkal többre volna képes a föld. Legfőbb kiviteli czikkek: a gyapju és toll; az elsőből 20, az utóbbiból 4 ezer mázsát szállitottak el.