Az örökmozgony.

Ez is észvilágunkhoz tartozik. Nem egy ege van szellemünknek. A köznépiség’ délibábján felülnőtt magas elmék szinte hivők, és nem hivők: de csak „Tentanda via est. Én, bár nem avatott, gondoltam valamit; ha többecskét érne, mint a al Postolle’ villám fogója – szalmacsutakkal. Népszerü: csak röviden ábrázolom. Készittetik egy kerék, fából, nagy mint a vizimalomnál, két ölnyi felékezetü (diameter) ászkon, tengelyén éllel tetőcsúcsos (verticalis) lapban fordulható; zömök agyát környezi vastag, vasazott fakarika, valamint kétláb átmérőű. Küllők helyett belé fészkeltetik egyik véggel a fakarikán körül, egymás után vagy mellett is hogy férjenek, jól megdütve rézsunt, más véggel a nagy karimát érve 10–12 karaj, azaz: kemény falapoczokból (deszka) jól öszverótt, keresztül nehány 10–12 hüvelyk üregü, vassal bélelt, hosszu jó széles, körkör idomu, de két végén tömpe szögletre hajszuló karikacső; mindenikébe záratik egyegy azt majdnem betelő, velebiró vasgömb. És ezek a gép életerei. Két kerék is lehet azon agyon. Megeresztvén kerekünk, a vasgömbök, a görbe csőn, mint lejteken (planum inclinatum) egyik oldalon, péld. jobbról, a nagy karima felé ki, majd más oldalon, alólról a függönyön (perpendiculum) túl felfordulván, a nagy karima felől kanyarodva (messzebb az ászoktól) befelé görgenek az agyhoz: tehát amott nagyobb sulylyal, a kereket befelé nyomják, – itt feleresztik: azaz forgatják; felül, a kis karikán fel kerülvén a gömbök, ismét jobbra kigördülnek, untalan egymás után: igy a kerék örökké mozoghat. – Okait a moztanból, s közéletből is érthetni: közértelmü, s magváig átlátszó. Kémlelet hiányzik; tőlem ki nem telhetvén, ezt egy lelkes valaki, reménylem, kipótolandja. Majd ezt határozná meg jobban a mértéket, és idomot. Nálam csupán képzeletben termett még 1847. utóján, egy álmatlan éjemen gondoltam. Irtam irántam s elveszett: azóta csendesen vártam. Zamboni tudós. örök mozgonya, kis ingával, villanyoszlop közt valamint az enyém, e század elején, – három delejjel (magnes) mellyet pataki fiatal tanuló koromban, tréfából gondoltam – (l. Varga Márton a Gyönyör. Term. tud.) nem erőműnek valók. Ezen uj képzetem, ha sikerülne talán, – életbeható, nem egy morganai tünemény. Emberi nemünk jobbjai, ti dicsők! méltassátok nemes figyelmetökre. Váljék legalább serkentőül. Idvezlet minden jóakaratunak! Vagytok Tiszabodrog közt. Nagy Gircsben, december 2-dik napj. 1854.*)