Sokan lesznek olvasóink között, kik Ole Bull nevét még nem felejtették el. A mult évtized elején a leghiresebb hegedűművész volt Európában, érzelemteljes, gyönyörü játékát hallgatni tódult valamennyi főváros közönsége. Meglátogatta akkor, a zenevirtuózok fénykorában, hazánkat is, és a pestiek, kik hallották, elragadtatással beszélnek róla mai napig. Vándor utja túlvitte a messze tengeren, s midőn Amerikában végre megállapodott hogy kipihenje magát, ugy találta, hogy művészi pályája nem csak fényes, hanem jövedelmező is volt.
Roppant vagyon birtokában, azon gondolkozott, mikép fordithatná azt nemes czélokra. Eszébe jutott hazája a távol északon, a természettől mostohán ápolt, bár regényes Norvégia, eszébe jutottak szükölködő honfitársai, kik egy rideg égalj elleni küzdelemben töltik örökké napjaikat. Ole Bull nem soká törte fejét. Hamar elhatározta magát. Több mint kétszázezer hold földet vett Pennsylvánia országban s megirta norvég honfitársainak, hogy a kinek kedve van ez áldott földön letelepedni, azt szivesen látja. Az uj gyarmatot kisebb gazdaságokra osztotta, mellyeket rendkivül olcsó áron s olly feltételek mellett szándékozott általadni a norvégeknek, hogy még a legszegényebb is, ha kissé iparkodik, rövid idő alatt könnyen kifizetheti s azután mint független birtokos használhatja örök időkig. Az uj gyarmat az északamerikai országok legegészségesebb helyén fekszik, van gyönyörü termőföldje s igen szép jávor, cseresznye, bükk s fenyű-erdői s északon és délen vaspályák érintik határát, melleken az uj lakos könnyen fogja termékeit Uj-York, Philadelphia és Baltimore városok vásáraira szállithatni.
Örömmel fogadák mind e hireket a norvégek s a meghivásnak engedve, egy csapat azonnal hajóra szállott.
Megérkeztek Amerika földére. Ole Bull Uj-Yorkban várva jövetelök hirét s mielőtt a hely szinére utazott volna, első találkozóul meghatározott bizonyos helyet, mellynek Auguszta nevet adtak, ide rendelte honfitársai közül mind azokat, kik ácsok, asztalosok, kőfaragok s más mesteremberek voltak, s innen akarta ezek segitségével az első munkát megkezdeni. A kivándorlók már elébb érkeztek oda, felütötték sátraikat, kitüzték zászlójokat, mellynek közepén a norvég kereszt volt látható, körülvéve az amerikai czimer csillagai- s csikjaitól. Mihelyt észrevették a távolban Ole Bullt, lelkesedett örömkiáltásokra fakadtak; ennek kisérői kalapjaikkal integettek, kendőiket lobogtatták s ő maga tüstént kiugrott kocsijából és sorba ölelte az eléje jövőket. Az amerikaiak talán soha sem láttak boldogabb elragadtatást.
Más nap reggel elkezdék munkájokat az ácsok, faragni kezdték az uj szálloda gerendáit; kihasitották a szükséges telkeket a kovácsműhely, raktár, csűr stb. számára, s Ole Bull szemügyre vette a mérnökkel a közel vidéket. Délelőtt megérkeztek, az által megrendelt eleséggel terhelt szekerek s velök egy szép, hizott ökör, mellyet tüstént levágtak s megsütöttek. Ebéd után Ole Bull saját háza számára keresett ki magának egy helyet s kijelelt 25 más lakást a már megérkezett norvégek számára. Az alatt levágtak egy szép karcsu fát zászlónyelnek, s midőn ezt a szálloda tetejébe tüzték, egy madársereg repült reá, mit igen szerencsés előjelnek vettek s roppant éljenzéssel fogadtak. El volt határozva, hogy az uj városnak akkor adnak nevet, mihelyt a lobogót kitüzik. Lassan és méltóságosan emelkedett ez, gyenge széltől fodoritva, a neki szánt helyre, s midőn fenn lebegett a csucson, az uj lakhelynek Oleona nevet adtak a norvégek. Az ünnepély 31 éljennel végződött a 31 amerikai egyesült ország, s hárommal az alapitók tiszteletére.
Ole Bull és mérnöke ezután ujra kirándultak, hogy alkalmas helyet keressenek egy malomnak. Találtak is nem sokára egy gyönyörü folyót, mellynek partjára azonnal fűrész- és örlőmalmot határoztak épiteni. Nem messze tőle timárműhelynek jelöltek ki helyet. Gondjok volt arra is, hogy templom és iskola illő helyet találjon. Ole Bull mindenütt ott volt, mindent maga rendelt és intézett.
Este mindnyájan együtt vacsoráltak. Ennek végeztével eltávozott Ole Bull, hogy a nap dicsőitésére zeneművet készitsen. Kilencz órakor az egész társaság a szálloda elé gyülekezett. Minden felé örömtüzeket gyujtottak, mellyek igen fényes világot deritettek a megettök sötétlő erdők és hegyek között. Midőn Ole Bull az erkélyen megjelent, vége hosza nem volt a zajos üdvkiáltásoknak, mit a hegyek szászorosan viszhangozának. A művész meg volt indulva, hangja elakadt s nehány perczbe került, mig erőt nyerhetett egy kis beszédre, melly körülbelől igy hangzott:
„Norvég testvéreim! Azon távol vidékről, hol a Jegestenger viharai dühöngnek, hol a Mael folyam zug, s az északi fény pótolja az év egyik felében a napot, jöttetek ide uj hazát keresni. Ama hegyek között, hol inség és éhség fenyegetett, hire terjedt egy tartománynak, melly szelidebb égaljjal van megáldva, s hol bősége van a szabadság- s boldogságnak. Népe, mellynek szorgalom és kitartásban alig van párja, idő folytán egyike lett a leghatalmasabb nemzeteknek. Öröm s remények ébredtek e hirre keblünkben; utnak indulánk s felkerestük e nemzetet, hogy örömében, fájdalmában hiven megosztozzunk. Állandó lakhelyül választottuk a szép völgyet, melly most elöttünk terül el. Minden fának, mellyet levágtok, zuhanását meg fogja hallani norvég atyánk s uj testvéreket küldend karjainkba, kikkel egyesülten fogunk itt, Amerika dicső zászlója alatt, egy uj Norvégiát alapitani.”
Természetes, hogy roppant tetszés-zaj követé e szavakat, de a lelkesedés legfőbb fokára hágott, midőn Ole Bull, kezébe ragadá hegedüjét s az általa épen bevégzett uj hymnust játszani kezdé. Ugy látszott, mint a müvészt uj ihlet szállaná meg, melly sziveket rázott, velőig hatott. Közbe közbe zokogásban törtek ki a norvégek, mint a gyermekek, midőn egy egy nemzeti dallam, az Oczeánon túli barátjaik s rokonaikra emlékezteté. – Igy ünneplé meg alapitása napját az uj Oleona város.
Mi szép mind ez! s mi boldog mégis az ollyan nép, mellyet nem kényszeritnek az élet és sors csapásai, hogy ősi tüzhelyétől örökre elvándoroljon!