Háborgó felesége volt-e annak a pogány theologusnak, ki a régieknek had-istenül egy nőt is adott, avvagy már akkor időben is állhatatlan természettel rágalmazák a szép nemet, s ide irányzott czélzásból jutott Bellona asszonyság magas hivatalához, azt tisztán felderiteni mai napig sem sikerült a hitrege-buvároknak; hanem annyi bizonyos, hogy nincs idő, melly változatosabb s váratlanabb eseményeket hoznak, mint a háboru napjai, nincs hely, melly tarkább képeket tüntetne fel, mint a csatamező.
Ezer meg ezer példát lehetne ez állitás bizonyitására idézni az ó és ujabb történet minden lapjáról, de minek távoznánk messzire, midőn közel érhetjük a mit felülmutatni kivánunk.
Ezelőtt két évvel az angol és franczia közvitéz szemébe nevezetett volna annak az embernek, ki azt mondta volna nekik, hogy ők együtt fognak harczolni, s egy közös hadjárat viszontagságait hiven megosztó szövetséges jó barátok lesznek, s ime hányszor láthattuk őket, élethű rajzban, külföldi és bécsi lapokban, egymással karonfogva.
Ha valaki ezelőtt egy évnegyeddel a krimiai tatár-pásztornak azt mondta volna, hogy ott a hol most szelid nyáját legelteti, angol, franczia, afrikai zuáv, és török vitézek ütik fel sátraikat, s a csendes pásztortűz helyett száz ezrek fegyvere fog villogni, nyája bégetését száz meg száz ágyu bömbölése váltandja fel, lehet hogy azt kérdezte volna: mi az az angol, franczia stb.? de korántsem hitte volna el a hallott szavakat, – s még is ugy történt, mert Bellona asszony ugy akarta.
De majd eltérünk kitüzött czélunktól, melly nem egyéb mint mai képünkhöz néhány sorban egy kis fölvilágositást irni, hogy megértsék t. olvasóink mikép jutott az a halvány arczu muszka tiszt a franczia és zuáv közvitéz ápoló karjaira?
Van Krimben egy Alma nevü folyó, melly f. é. september 20-án nevezetes lőn a történetben azon hires ütközetről, mellyben a szövetséges seregek St. Arnaud és lord Raglan fővezérlete s a muszkák Mencsikoff herczeg alatt egymással megküzdöttek.
A ki ezen minden tekintetben nevezetes, sok szempontból páratlanütközet bővebb leirását még nem ismerné, vegye elő a „Magyar nép könyve” ötödik és hatodik füzetét, mellyek végső czikkében olly hiven, értelmesen és csinosan irta le egyéb ide vonatkozó eseményekkel egyetemben Kemény Zsigmond e nap eseményeit, hogy sehonnan sem láthatja meg tisztábban az olvasó, mint e jeles tollal irt sorokból: „Hogy áll a vlág?”
Minő nekikeseredéssel, mennyi határozott hős elszántsággal kelle fegyverét forgatnia annak a számra kisebb seregnek, melly az Alna partján jól elsánczolt, s halálokádó ágyukkal körülcsipkézett táborból három órai gyilkos csata után nem csak kiverte, de meg is szalasztotta a harczban edzett muszka sereget, azt alig képzelhetni.
Hogy vérszomjasan foghata napi munkájához ez a hadsereg, melly pár óra alatt mindegy 8000 ellenséget leterite, könnyen elgondolhatja minden emberfia. A kivivott győzelem minden esetre nagy dicsőségére válik az egyesült seregek vitéz fegyverének, de még sokkal nagyobb becsületére válik emberséges gondolkozásuknak, a mit a diadalmas nap után cselekedtek, elmenvén a halottakkal és sebesültekkel boritott harcztérre, kiket megszalasztott feleik kénytelenek valának temetetlen és segély nélkül oda hagyni.
Mai képünk az almai csatatérről van véve és azt ábrázolja mint szedik össze és viszik a franczia győztes vitézek az afrikai szilaj bajtársaik, a rettenthetlen zuavok, sebesült ellenségeiket ápoló gondoskodással kórházakba, vagy tovaszállitó hajókra. Franczia, angol és német képes ujságok telvék illyen tárgyu rajzokkal, mellyek szemléletében elszomorodik a jobbérzésü kedély, megpillantván azt a képet, hol egy haldokló muszka végerejével elsüti fegyverét azon barátságos ellenségére, ki tábori kulacsából pálinkával iparkodik enyhiteni a vonagló muszka eltikkadt nyelvét.