Füvészi kisérlet a buzával.

A Cambridgei növénytani kertben, a mint a franczia Athenaeumban áll – egy nevezetes próbát tettek a buzát elültetés által szaporitni. Juniusban t. i. a mint nehány buzaszemet elvetettek, augusztusban egy kikelt sarjadás elágasodni látszott. Ezt kivonták, elosztották 18 részre, és elültették mindeniket különösen. Az uj növényekben is látszottak melléksarjadások, és september vége felé ezeket is kitépték, egymástól elszedték és megint elültették. E szerint kaptak 67 plántát, mellyek télen át a földben maradtak. Következő aprilisben a 67 növény megint szétszedetett, és már 500 növényre szaporodtak, mellyeken aratáskor 21000 kalász vagy buzafej találtatott, ebből lett 21 kilogramme (mintegy 45 font). Egy kilogrammeban a szemeket könnyedén számitva, fel lehet tenni, hogy ez az egyetlen növény elosztva, megint elosztva 576,540 szemet adott egy szem után.