Ha valaki e czimből azt várná, hogy Omer basa már Angliában van, nagyon megcsalatkoznék. Nem nézve azt, hogy a basának semmi dolga Angliában, nem is a mi dolgunk keresni, hogy hol jár. Azt azonban a sorokból, miket a fentebbi czim alá akarunk irni, bizonyosan ki fogja ismét olvasni mindenki, hogy az angol nép ismeretszomját és leleményes életrevalóságát nem mulja fölül semmi.
Javában folyik a török-orosz háboru, Törökországról annyit beszélnek most egy nap alatt, a mennyit nem beszéltek az előtt tiz év alatt, a kiváncsiság felébredt s ime már ott áll hónapok óta Londonban (a Hydeparkban) az ugynevezett török muzeum. Seregesen tódul oda a népség és legelteti szemeit mind azon tárgyakon, mellyekről annyit beszél most a világ, s mellyeket a hely szinén megnéznie lehetetlen.
S a mi itt van e muzeumban, az a sok ruha, butor, ékszer, arczkép stb., az mind eredeti, vagy eredetinek másolata, minek megszerzése csaknem kétszázezer forintnyi roppant költségbe került. Ezen pénzt ismét egy társulat fektette e vállalatba s a bementi árak szépen hajtják be a bő kamatokat, s a ki neki áldozza filléreit, mulathat és okulhat egyszersmind, mert csaknem jobban megismerkedik itt a törökök életével, szokásaival, mintha hozzájok utazott volna.
Megismerkedhetni mindenek előtt a török fürdő titkaival. Egy angol közmondás azt tartja: „A tisztaság mindjárt a vallásosság után jön” (Clenaliness is next to Godliness) s a fürdés a törökök szent könyve, a Korán parancsolatja szerint, valódi sakramentom, a vallás kiegésztiő része s régi időkben fogva tudjuk, hogy a gazdagabb törökök csupa vallásosságból épitettek fürdőket, s végrendeletileg hagyták pénzöket illy czélra. Legelőször a fürdőterembe lépünk, hol a fürdeni akaró levetkezik, azután a melegitőbe, hol nagy pokróczokba takarják s lefektetik, hogy átmelegüljön. Ha ez megtörtént, átviszik a harmadik osztályba, hol megdörgölik, meggyurják, lemossák, ujra leöntik s ujra mossák, mig lepedőkbe takarva, mint valami gőzölgő pecsenyét, ismét a terembe viszik vissza, hol kávéval, pipával traktálják s legyezővel hűsitik, mig előbbi rendes mérsékletét visszanyeri. A töröknek legkedvesebb mulatsága, mit sok európai nem bir kiállani.
Továbbá megismerkedhetni a török lakóházak belső rendjével. E házak fő diszitményei közé tartoznak a Koránból idézett s a falakra gyönyörüen oda festett szent mondatok; a butorok csupán a falak mellé állitott divánokból állanak. Széket s asztalt a vallásos török még nem ismer, valamint kést és villát sem, ugy hogy csodálkozva állunk meg, midőn látjuk, hogy egy csoport ember egy nagy tál körül a földön guggol s kezének öt águ villájával sepri be száját az ételt. Látjuk, mint lóggnak le a házak ereszeiről a fokhagyma koszoruk, ezen közönséges gyógyszerei a törököknek; látjuk, mint sakkoznak és kártyáznak, mint fekszenek hanyatt a kávéházakban s borbélyműhelyekben (e kettő többnyire össze van kötve),mint borotváltatják magokat fektökben s mint szörpölgetik utána a kávét, mellyért sohasem kér senki semmit, s csak a kimenő emberségére bizzák, hogy az ajtó melletti pénztárba vessen valamit, ha kedve tartja. Evés közben a kenyeret soha sem szelik, hanem mindig törik, részint vallásosságból, részint mivel késök nincs.
Amott látni a szultánt, mint vonul a mecsetbe (templomba) a mit minden pénteken megszokott tenni. Péntek a török vasárnapja. S illyenkor szabadságában áll mindenkinek, kérelemlevelet nyujtani át a szultánnak. – Sőt a háremek belsejébe is vethetni egy pillantást, s itt megtudhatni azt is, hogy a szultánnak csak hét törvényes felesége (kadue) lehet, voltaképen azonban kétezer felesége van s ezek közül csak öt ismertetik el kaduenek. A szultán külső viseletében már csak a fez (süveg) törökös, különben egészen feketében jár, kék felső kabáttal, fényes bőrcsizmákkal. Mint minden török, a szultán is kétszer eszik napjában, reggel és naplenyugtakor, de mindig egyedül, mert senki sem állhat olly magasan, hogy vele egy tálból egyék.
Ugyanazon egy férfiunak több feleségei szorosan elválva laknak egymástól, s ha egymást látogatják, sok czeremóniát s teketóriát visznek véghez. Ezek a tulajdonképeni feleségek. A háremben lakó többi nők, kik öt különböző rangra vannak osztva, mind egy szobában laknak, melly hálószobául is szolgál, de mellyben ágyak nincsenek. Minden este, ujra hozzák be a selyem matráczokat s szépen felpántlikázott párnákat, reggel ismét összegöngyölgetik s kiviszik. Csöngettyü nincs. Ha valamelly nőnek szüksége van a cselédre, addig tapsol kezeivel, mig az illető szolgáló leány meghallja. A kályhát szintén nem ismerik. Hideg napokon egy, rézzel vagy vassal béllelt, dob formáju nagy fa ládát hoznak a szobába, mellybe parázst tesznek. Ezt ülik körül s ettől melegednek. A hárem hölgyeinek nőcselédei s tánczosnői rendesen szebbek amazoknál; s az elsők sem olvasás, sem iráshoz nem értenek; egyéb dolguk egyáltalában nincs, mint naphosszat ékszerekkel disziteni magokat, vagy körmeiket festeni, pipázni, inni és cselszövényeken törni fejöket, ez alatt pedig szüntelen a divánokon heverésznék mezitláb. Csak mikor a divánt elhagyják, huzzák fel arany papucsaikat, vagy pedig faczipőiket, midőn a kertbe vagy máshova akarnak kisétálni. Ez utóbbit azonban magasabb rangu hölgyek nem teszik, ezek mindig aranyos kocsijokat használják, mellyek elé ökröket fognak.
S ki győzné még mindig az előszámlálni, a mit a török muzeumban láthatni? Ott láthatni még az elpusztitott janicsárokat, továbbá persákat, örményeket, bolgárokat, basi-bozukokat stb., ökrös fogatokat, a bazarokat, hol a nők minden tartózkodás nélkül probálgatják a ruhákat s czipőket, szóval mindent, a mit csak lehet, elevenen és tarkán, hű valódiságban, közte sok ollyant, a mihez magában Törökországban is csak nagy bajjal vagy épen nem lehetne hozzá jutni. S ebből látszik, hogy a kelet népe sokkal békeségesebben köszöntött be a nyugotiaknál, mint ezek amannál. Meglehet, hogy az, a mi jót és czélszerüt találnak a törököknél, idővel egyesülni fog a nyugoti szokásokkal, mellyek között számtalan ollyat lehet találni, minek egy kis igazitás nem ártana. Más felől a török sem fogja megállhatni, hogy a polgárisult világ intézményeiből által ne ültesse mind azt, a mi erkölcsi és szellemi miveltséget előmozditandja.