Teljes váltó- és csődtörvénykönyv.

Geibel Armin

pesti könyvárusnál megjelent és minden könyvkereskedésben kapható:

Teljes váltó-

és

csődtörvénykönyv.

A közönséges váltórendszabály, katonai és magán személyek irányábani váltó-eljárás, az ujcsődrendtartás, az 1840. XV. és XXII., ugy az 1844. VI. és VII. törvényczikkek, és az összes ide vonatkozó törvények és rendeletek nyomán rendszeres egészszé összeilleszté, bevezetéssel, betürendes tárjegyzékkel és felvilágositó jegyzetekkel ellátá Ráth György. Második bővitett kiadás, ára 48 pkr. E munka czime legjobban mutatja becsét s szükségét. A polgári törvények, a perrendtartásnak, a büntető törvények rendszeres codexeit már birjuk; csak még a váltó- és csődtörvényt kellett egy rendszeres egészszé összeilleszteni, különösen, miután az ideiglenes perrendtartás behozatali rendelete mindkettőt lényegesen megváltoztatta, ugy hogy minden eddigi kézikönyv, magyarázat stb. majd részben, majd teljesen hasznavehetlenné lőn. – Milly hasznos és könnyitő ezen összeállitás az ügyvédnek, birónak, jogtanulónak, kiknek az egyes felmerülő kérdéseknél sokszor 4–5 rendeletet kelle összehasonlitgatni, alig kellend fejtegetni, – de az iparüző- és kereskedőre nézve, – kinek sem ideje sem szakképzettsége az összehasonlitásra nem lehet, e rendszeres összeillesztés épen elkerülhetetlenül szükséges.