II. József császár ifju korában meglátogatta Oroszországot, hol akkor Katalin czárnő uralkodott. Az éles, átható eszü uralkodó előtt nem lehetett mondva csinált fénynyel eltakarni a létező nyomort, melly az egész népen fekszik, kire rá lehet parancsolni, hogy jó kedve legyen, mikor épen arra van szükség.
A magaslelkü uralkodó nyilatkozata nem volt kedvező Oroszország felől:
„Több külső fényt látok itt, mint valóságot: igy nyilatkozzék a franczia gróf Segur előtt. Minden könnyen látszik haladni, a hol pénzzel és emberélettel pazarolnak. Német- és Francziaországban megkisérteni sem lehetne, a mi itt könnyen kivihető. Az ur parancsol s ezer rabszolga dolgozik. Roszul fizetik őket, vagy sehogy sem, s még sem mernek zúgolódni. Bizonyos, hogy az uj kormánykerületekben három esztendő alatt ötven ezer ember veszett áldozatul az erőfeszités és a mocsári lég miatt, a nélkül, hogy valaki panaszkodnék, vagy csak egy szót is szólna felőle.”
A nagy uralkodó szigorú itéletét felvilágosítják azon utazások képei, miket az orosz uralkodók koronkint országuk távolabb részein tettek, melly alkalmakkor az illető kormánykerületek főnökei, hogy a nagyobbrészint általok előidézett, szegénységet eltakarják, a legcsodálatosabb erőfeszitésekhez folyamodtak.
Tizennégy fedett hintóbul s százhatvannégy szánkából állt a czárnő uti kisérete, mert akkor még csak tavasz kezdete lehetett, a mi Oroszországban csikorgó tél. A napok még akkor nagyon rövidek voltak, tehát éjjel is kellett utazni. De szabad-e akkor éjszakának lenni, midőn a czárnő utazik? Nem. Az út két oldalán egymástól nem nagy távolra mindenütt roppant ölfákat halmoztak fel s midőn közelgett az uti kiséret, azokat egymás után meggyujtották, hogy az egész út folytában ollyan fény volt, mint déli nappal. Egész erdők irtattak ki e világitási módért, hanem tökéletesen sikerült.
Minden város, miken az uralkodónő keresztül utazott, gondosan fel volt czifrázva, jó öltözött nép a házak előtt s mosolygás minden arczon.,
Május első napján szállt a Dniperre a czárnő, nyolczvan pompás hajó szállitotta kiséretét s elől hét ragyogó gálya, tarkára kifestve, aranyos órmánnyal, lobogó zászlókkal nyitotta meg az utat, mik aranytól ezüsttől ragyogó szobákra valának felosztva.
Potemkin rendeletére ezernyi nép hozatott el az ország belsejéből s azt a folyó partjára állitották fel szépen fölöltöztetve; a sikon kozákcsoportok nyargalóztak mindenfelé, hirtelen házakat épitettek a partokon, s a rongyos parasztgunyhókat felkoszorúzták, vászonfalakkal kitoldozták, hogy a vizen elhaladók azt képzelhessék, miszerint népes városok, fényes paloták között haladnak, s hogy Oroszországnak nincsenek pusztái többé.
A sivatagokra nagy marhacsordákat tereltek, hogy ott a part körül legeljenek s apró csónakokon éneklő ifjak és leánykák jöttek az uralkodónő hajói elé, drága mezeivirágokat nyujtva neki, mik talán egy orosz főur üvegházában termettek.
Kremencsukban egy szép palotát épitettek akkorra, mire a czárnő megérkezett. Előtte való napon angolkerttel vették körül a házat, zöld bokrokat, ligeti fákat akkor szedtek ki az erdőből s fris törésü gyeppel kirakták az egész kertet, hogy úgy nézett ki, mint egy paradicsom.
Midőn Moszkau felé visszatért, Seremetoffnak jutott a szerencse a czárnőt jószágain elfogadhatni. E fényes ünnepély alkalmával a több mulatság között egy operai előadás is gyönyörködteté a czárnőt, orosz nyelven. Ez az opera ugy szólván semmibe sem került a grófnak. Az épitő mester, a ki a szinházat épité, a hozzá való mesteremberekkel együtt, saját rabszolgája volt; a festő, ki a díszitményeket készité, szinte az ő jobbágya volt; hasonlóul a költő, ki az operaszövegét szerzette és a zenemester, ki ahoz zenét irt, és a szinészek, szinésznők, kik ott énekeltek, és tánczoltak és a zenekar, melly hegedült, az mind, mind a gróf rabszolga jobbágyaiból telt ki, kikből kiválogattatá a szépét, okosát s parancsolt velök, hogy legyenek müvészek, szinészek, tánczosok!
Hasonló nagyszerü tönemények hozattak elő a később uralkodott czár utazásai alatt, midőn a déli katonatelepeket járt vizsgálni, az utakat előre körültették akkor kiásott nagy élőfákkal, a hol rosz volt az út, pedig nagyon rosz volt, a kátyúkat hirtelen telehányták rőzsével, arra homokot hintettek, s nehogy a járókelők addig bevágják az ál-törést, napokkal elébb elzárták az utakat, hogy nem volt rajtuk szabad szekérnek végig menni.
A czár Odesszát rendelé a seregek vizsgálati helyeül; azonban Odessza környéke nem volt alkalmas nagy hadi gyakorlatokra. Ekkor a tartomány kormányzója elhatározá, hogy mire a czár megérkezik, egy új várost kell épiteni Odessza mellett. Nehány hónap alatt készen állt Odessza mellett Wozneczenszk városa, uj palotáival, utczasoraival, angolkertjeivel, Mibe kerülhetett? azt mindenki elképzelheti.
A czári palota körül azonban angolkertet is kelle épiteni, még pedig pompásat. Az erdei fák és bokrok erre nem alkalmasak. Szerencsére a kormányzó testvérének jószága közel feküdt, ennek szép angolkertje volt; a kormányzó kiásatta onnan a fákat s elpusztitá amott az angolkertet, hogy pompás fáit földestül kiszedve emide ültethesse át. Különben is az emlitett testvér kegyelemveszett volt s e miatt kénytelen volt külföldön tartózkodni.
E még nem volt elég. Az Odessza kivüli nép nemigen csinos fajta; e hiány kiegyenlitése végett felkeresteték Podoliában a legszebb parasztlyányokat, azokat hozattak össze a vendégek szolgálatára, hogy még a népfaj is kellemesebbnek tessék előttük.