Egy fehérmegyei levél.

A „Pesti Napló” folyó évi augustus 9-diki számában foglaltatik egy fehérmegyei levél, melly az ottani falusi nép egyik osztályának az ugynevezett közbirtokosok életmódját vázolja. Mi azt azon szándékkal vettük át, hogy belőle lássuk, minőnek nem kell, nem szabad lennie a falusi népnek, s igy általa okuljunk; szem előtt tartva azon bölcseleti közmondásunkat: Más kárán tanul az okos. Valamint Berzsenyi imez szavait:

Minden ország támasza talpköve,
A tiszta erkölcs, melly aha megvész,
Róma ledől s rabigába görbed. –

A szóban forgó levél tartalmaz következő:

T. szerkesztő ur! Sokáig tünődtem, ha az eke szarváról feltörött kezekbe fogjak-e tollat valaha olly végre, hogy soraimat barátimon kivül mások is olvassák; utoljára is tagadólag határoztam el magamat. De most az egyszer méltóztassék megengedni, hogy határozatomat megmásitom, s némelly, parányi körömben szerzett észrevételeimet közleni bátor vagyok.

Falusi ember vagyok, a falusi élet egyszerü, de tiszta örömeit élvezve, a mezők fris legében munka és fáradság közt töltve napjaimat. A természetteli barátkozás, az egyszerü mezei élet andalitó magánya megtanitják az embert tisztelni az Istent, szeretni felebarátainkat, s elfogulatlanul és józanul gondolkodni. Falun az ember vallásos meggyőződésből, embertársai iránt nyiltszivü, s itéletét egyenes lélekkel mondja ki.

Ez igénytelen sorok is arra számitvák, hogy habár csak egy is azok közől, kikre alkalmazhatók lesznek szavaim, tanulságot meritve e sorokból, meggondolja magát, s igyekszik jobban cselekedni, elértem czélomat, mert az általam ébresztett javulás példa lesz, a példa pedig százakat fog megtériteni. – Soraim a népéletet, a nép hibáit, vagy helyes cselekedeteit tárgyalják, s minthogy falun, s ugynevezett közbirtokosok közt lakom, önként értetik, hogy szavaim a népnek ez osztályáról lesznek leginkább elmondva. – Falun kevés ember van egy tömegben, ismerünk mindenkit, gazdagtól a szegényig, az embernek multját, jelenét, vagyoni és szellemi erejét, képességét, hibáját vagy erényeit. Ezen ismeret kulcsot ad e kis tömegről általánosan is ítéletet hozni, s a közhibát megróni, vagy a közerényt megbecsülni. – Itt én csak általánosan, és leginkább csak közönséges hibáiról szólók a népnek, melly, ugy látszik, nem ismeri magát, pedig az önismeret legelső kellék az erényre. – Mint mezei ember, először is a mezőre viszem ki az olvasót, s bemutatom e népet saját elemében és életmódjában.

E falu földmives népe munkabiró és ügyes, de ha napszámban dolgozik, módnélkül sokat szeret pihenni és beszélni; – ha valamelly munkát általában bizonyos dijért felvállal, erején felül mód nélkül sokat dolgozik, keveset vagy semmit sem pihen, de a munkát rosszul végzi, s az áldomás elmaradását duzzogva hányja fel. Tavaszszal szelid, mert napszámából kenyeret vesz, őszszel kevély, mert van neki miből, a korcsmára is telik. Aratáskor bekeresi télrevaló kenyerét, de keresményének felét már a tarlón megissza. Aratás után nyomtatni jár; ha kis birtokosnál nyomtat, lovát hizlalja fel, s goromba mint pokrócz, ha urasági szérűn nyomtat, mérésig legalább egyszer megölti zsákját tiltott uton, s dicséri az urasági hajdút, hogy milly becsületes ember. – Télen fuvarozni jár a helyett, hogy földjét trágyázná. Tavaszszal és őszszel megszántja két ujnyira a földet, beveti tisztitatlan maggal, s panaszkodik, hogy az isten gazt adott! Őszi szalmáját eladja tüzelőnek, tavaszi szalmával telelteti jószágát, s szénáját mert kimaradt!? olcsó áron a zsidónak adja el. Jószága vagy marhájat élen fényes, nyáron görhes, mert télen, mikor marhája hever, az utolsó véka kukoriczát is lehozza abraknak a padlásról, mig nyáron magának is alig bir keresményéből kenyeret teremteni. Ha vásárra megy, futtat és lovát kinozza; ha fuvarba megy, lassan jár; ha utat tölt, három nap dolgozik egy napra valót, s panaszkodik, hogy a szegény ember a sok szolgálat miatt kenyeret nem szerezhet. – Őszszel naponta süteményt eszik, mert van buzája, télen hasat ereszt ugy meghízik, mert semmit nem dolgozik, és mégis naponta tultömi magát sertéshussal, tavaszszal pedig aratásig a legszegényebb kenyérből sem eszik eleget.

Ha valamelly apának van két hold földje és hat fia, a hat fiu földmivelőnek van nevelve, pedig kerékgyártó hiányában kocsiját magának kell tataroznia. Az ipartól irtózik, mert nemes ember volt, s ha a két hold földből hatan nem élhetve, napszámba megy, irigyli a mesterember sorsát, ki hüs műhelyében háromannyit keres naponta kevesebb fáradsággal, mint ő a nap hevében erős munkával. – Házát, háza táját elhanyagolja, pusztán kietlenül tatja, gyümölcsfát nem tenyészt, mert ápolgatni restelli, tüzi fát nem ültet, mert 15 krért mindenkor ad a zsidó egy hasábot. Kerités s kaput nem épit, mert ugy mond, ő vendégszerető, arra pedig legelső kellék, hogy a magyar ember kapuja mindenkor nyitva legyen, vagy épen semmi sem legyen. Ő kertet nem mivel, mert nem tud hozzá, s konyháján csak tésztát és krumplit főz.

Illyen a nép mezei élete, mert nevelése minden volt inkább mint nevelés s igy az élet bajában biztos kalauz nélkül szűkölködik, s szenvedélye csaknem mindenkor tévutra ragadja. – e nép házi életében is roppant szegény, mondhatni koldus, mert szalma-viskójában alig találni egyebet egy rozzant asztalnál, tisztátalan lepedővel teritett nyoszolyával, s egy ládánál, mit felesége menyasszony korában hozott, a székek helyét is pótolj. S mindemellett e nép igen nagy mértékben hiu, ugyannyira, hogy mig élelmezése kivált tavaszon, minden birálat alatti, addig a ruházkodásban buja és mértéktelen, mire kevés béfolyást gyakorolnak a nagyszámu zsidók, kik az asszonyok kiváncsiságát a szép ruhának való kelmék iránt felingerlik, szivesen odaadják a darabot hitelbe, de kikötik, hogy gabonával fizettessék meg portékájok, s milly áron! – Igen természetes, hogy e gabona a padlásról a gazda tudta nélkül vándorol le, s még a zsidó haragszik, ha a fél év előtt vásárolt kelmének árát, mit ő időközben jónak látott egy kis kamatszámitás fejében meg is toldani – olly soká fizeti meg adósa. Az asszony sopánkodik, kéri a zsidót, hogy ne haragudjék, egy pár itcze gabonát kamat fejében majd nem sajnáland. Igy történik az, hogy mig a köznép osztályu gazda, ki szellemi és anyagi képességével ernyedetlenül küzd az élet bajai ellen, hogy fáradságának méltó gyümölcseit élvezhesse, s csodálkozva tekint a nép fényüzésére, – addig azon nép, melly sokszor mindennapi kenyér nélkül szükölködik, vasárnaponként szőr- és selyem ruhákban pazarul öltözködve hullámzik az utczán, a gazdag külsővel szellemi és anyagi nyomort takargatva. És ez öltözködés, e fényüzés, melly különösen négy öt év óta divatozik egész bámulandóságában, leszen e népnek valóságos megölő gyilkosa, ha már el is nem metszé megjavulásának fonalát. A fényüzés megmérgezi a szivet, bujává teszi az erkölcsöt, s megsemmisiti az életboldogságot. A czifrálkodó nő nem szeret dolgozni, a dologtalanság vétkes vágyakat gerjeszt benne, s vágyai egész seregét teremtik a gonoszságnak.

Vessünk egy pillantást e nép jövőjére, s akaratlanul elszomorodunk. A határnap e nép csak igen parányi részét birja, s három-negyedfél ezernyi lélek közt mégis alig van mindössze 25 iparüző, s azoknak is nagyobb része csak az inasságig tanulta mesterségét, s a szeszes italokkali mértéktelen élés nem engedi azokat is boldogulni.

E nép hiu is, könnyelmü is, s hiusága s könnyelmüsége miatt sokszor olly tettekre ragadtatik, mik a becsületességgel meg nem férnek. Jövedelme kevés, még is bőven költ. Jövedelme elfogyván, tiltott uton igyekszik pénzt teremteni, melly tett következtében téli szállást szerez a megyeházánál, s mikor kiszabadul, még érdemét ahhoz méri, hogy ő már az ottani szokásokat is jól tudja. Bünét nem szégyenli, s kedvező alkalommal ismétli. Ebből romlottság következik, s általános elsülyedés. – Én laktam már mezőgazdaságot üző városokban is, de mindenütt tapasztalám, hogy minden hatodik gazda szinte kiválva a többi közől, bő mértékben szedi iparkodásának gyümölcseit, szemlátomást gyarapodván. Ezt tapasztaltam némelly faluban is, hol a jobbágy, teher alól szabadult földén már e csekély idő alatt is két annyi vagyonnál áll, mint ezelőtt. És e nép olly egyformán szegény a szűz vállakkal, hogy a határ nagyobb részét a szomszéd, volt urbéres helység lakosai mivelik helyette. Szegény, nem annyira azért mert tunya, hanem mert keresményét megbecsülni nem tudja. Ősi jószágát könnyen elpazarlotta, most könnyen szeretné mindennapi kenyerét szerezni és sokszor inkább naphosszant aluszik, mint egy vált krajczárral olcsóbban dolgozzék mint ő kiszabta. Ebből ő reá szegénység, a mezőgazdaságra hátramaradás, a közerkölcsiségre rosz hatás származik, s e három következmény fogja e népet nem sokára vagy eltemetni, vagy valamelly csodálatos módon felébreszteni.

–y–