Sz. Pétervár eredete.

A jelen muszka birodalmi székvárost, még a mult század első évében senki sem ismerte, mert egy halászgunyhó sem volt ott, hol most a minden oroszok korlátlan urának császári várlaka, számtalan, fényes palotákkal körülvéve büszkélkedik.

Első Péter czár, miután a svédeknek minden erősségeit elfoglalta, a Néva partján 1703-ban, elhatárzá, hogy a tenger közelében egy erős várat épit, hogy a meghóditott uj tartományok fölött minélinkább biztositsa hatalmát, s e czélra egy kis szigetet szemelt ki, 30 orosz mérföld távolságban a Néva torkolatától, és tulajdon kezeivel tevé le a mostani büszkevár legelső alapkövét.

A megalapitott várba kormányzóul Mencsikof-ot nevezte ki Péter czár, rá bizván annak gyors épittetését, ki rendkivüli erélylyel hozzá látott, egy olasz épitészszel, vasakaratu urának parancsa teljesitéséhez. A vidék egészen néptelen volt, s Mencsikof, messze földről kénytelenittetett munkásokat szerezni.

A minő váratlan volt a czár parancsa, olly készületlen állapotban fogtak annak végrehajtásához. Az van följegyezve a történet lapjaira, hogy azon kalmuk és kozák napszámosok, kiket a kegyencz kormányzó parancsszava Sz. Pétervár első munkásaivá avatott, ásó, kapa, s kaftányaikba hordták a kirendelt helyre, s részint a sulyos munka, részint élelem hiányában, mintegy százezer munkás ön kezeivel ásta meg tulajdon sirját Pétervár alapárkaiban. De a mit Péter czár akart, annak megkelle történni, és megkezdett vár bámulatos gyorsasággal épült.

Alig tudták meg a svédek, mit mivel ellenségök, 12,000-nyi hadsereggel nyomultak az uj erősség megszállására, de Péter czár személyesen vezérlett seregével visszaverte, és tetemes zsákmányt foglalt el tőlök. Az épitést szakadatlan folytatták, s nehány hónap mulva nemcsak az alsó bástyázat, de egész házsorok is készen állottak a sziget belső területén. Hogy a munkálatokat szüntelen szeme előtt tarthassa, egy fabódét épittete magának a bástyán Péter czár, s abban lakott. (Mai napig meg van e bódé, mint rendkivül becses nevezetesség.) Mencsikof valamivel tágasabb házban lakott, közel czárjához, s a szigeten és Néva partján elszórt sátrak és szinek, a munkásoknak szolgáltak lakásul.

A czár átlátta hogy Sz. Pétervárát a svéd hajóhad ellen biztositani kell, s miután jól szemügyre vette a Néva torkolatát, egy kis szigetet szemelt ki, a mellyen meghagyá Mencsikoffnak hogy várat épitsen. Mencsikoff a hideg tél daczára, hozzá fogott a nehéz munkához, s már tavaszkor végrehajtva lelte akaratát a hatalmas czár, elnevezvén az uj erősséget Kronslot névvel. Hogy ezen épitésnél hasonló, ha nem nagyobb sanyarusággal küzdöttek a munkások mint Pétervárnál, márcsak abból is gyanitható, hogy 8000 lónál több elhullott takarmány hiányában a hirtelen épités alatt. 1705. háboritatlan dolgozhattak a muszkák erősségeiken; a következő évben másodizben támadták meg a svédek Pétervárt, de nagy erőfeszitéssel ekkor is sikerült megmenteni, s mind a mellett, hogy komoly veszély fenyegette, mégis napról napra szemlátomást gyarapodott. Kereskedők, kézmüvesek, matrózok, családostól vándoroltak az uj városba; a fenmaradt kalmuk és kozák munkások is itt telepedtek meg, s hovatovább bevándorlott külföldiek is szaporiták annak lakosait. Mig a czár Narvát ostromolta, az alatt változások történtek az ő tervén a város épitésében, s hogy azt minél gyorsabban helyreüsse, egy ukázt adott ki, mellyben megparancsolta, hogy az ország falvai és városai 15,000 munkást küldjenek Pétervárra. Három hó folytával ugyanannyi váltotta fel a kifáradtakat. Ezen munkások havi bérben is részesültek, a mindennapi kenyéren kivül kaptak egy hónapra 1/2 rubelt. (46 ezüst krt.)

Már 1708-ban egész családjával Pétervárra költözött a czár, s fényes ünnepélyek közepett hirét vette, hogy XII. Károly svéd király a határhoz közeledik, s alighogy a czár családja elhagyá Pétervárt, megjelent egy 14 ezernyi svéd had, melly Néván átszállott, és a péterváriakat olly rémülésbe hozta, hogy a mit magokkal vihettek, azzal a várba vonultak, egyebet pedig felégettek. Apraxin, kire a vár parancsnokságát bizta a czár, látta hogy még illy veszélyben nem forgott a város, a mellytől csak a svéd hadvezér könnyelmüsége mentette meg, ki feltévén, hogy majd zsákmányol eleget, nem gondoskodott serege élelméről, s csakhamar éhség kezdett sorai közt dühöngeni, mert a muszkák mindent felégettek előtte a merre ment, s beközeledvén a tél is, kénytelenek voltak a svédek, pogyászaik feláldozásával haza sietni a menekvésökre érkezett hajókon, miután a sivatag pusztákon, s mocsáros rengeteg erdőkön roppant inség között vergődtek keresztül a tengerpartig. A svédek további háborgatásától Sz. Pétervárt a pultavai véres csata biztositá teljesen. Ezen ütközet utáni reggel ezt irta Péter czár Apraxinnak: „Végre megerősitém Néva-városom sarkkövét.” És ezen megerősitett sarkkőre, csakugyan varázsgyorsasággal épült az ifju város, mellyet azóta a legközelebbi eseményekig, senki sem háborgatott.

A pultavai ütközet után homályosodni kezdett a moszkók szent városa, Moszkau csillaga. A czár Pétervárra tette át udvarát. A miniszterek s egyéb magas hivatalnokok, vetélkedve épitének palotákat az uj fővárosban, melly varázsgyorsasággal épült, népesedett, és csinosbult. El is követett a czár mindent annak emelésére. Azon idegen kereskedőket, kik pétervári kereskedőkkel léptek összeköttetésbe, mindenféle kedvezményekben részesitette, – a rengeteg őserdőket a város környékén kivágatá, – utakat csináltatott minden irányban, mellyek az uj városban öszpontosultak, – nyomdát, könyvtárat alapitott. stb. Mindezek következtében szemlátomást szaporodott a lakosak és házak száma. De egy nagy veszély fenyegette az ifju várost, mert a magánházak többnyire fából készitve, tüzvész esetében  pár óra alatt porrá éghetett volna. Nagy Péter ennek is elejét vette. Egy ukázt (császári parancs) adott ki, mellyben szigoruan meghagyta; hogy „számüzetés és vagyonvesztés terhe alatt, sehol sem szabad Péterváron kivül kőházakat épiteni,” s minden földbirtokos, kinek 50 jobbágya van, tartozik a város középső részében egy két-emeletes kőházat épiteni, azoknak pedig, kiknek nincs kerekszám 50 rabszolgájok, megengedte, hogy közös erővel épithessenek a városban kőházat. Hasonló rendeletet kaptak a papok, kereskedők, hivatalnokok stb. és minden ember ki élelmi szereket vitt a városba tartozott taligáján vagy ladikján, bizonyos mennyiségü követ is behozni.

Illyen rendszabályokkal erősité meg Péter czár alapját Sz. Pétervárának, melly jeleneg szinte két  mfd területben, több szigeten áll, mellyeket részint a Néva és csatornái, részint a Finntenger-öböl alkotnak. Europa legfényesebb s legvirágzóbb városai közé tartozik. Épen 150 éves, s van 9,000 háza és félmillio lakosa, roppant és pompás palotái, templomai, óriás emlékszobrai; (Azon granit szikladarab, mellyen Nagy Péter szobra áll, faragatlan állapotában 30,000 mázsát nyomott) remek hidak kötik össze a Néva partjait, – egy csupa márványból van. stb, De van két hatalmas ellensége is. Az egyik az egyesült északi hatalmak rettenetes tengeri hadserege, melly pár hónap óta néz már farkasszemet, mintegy 4000 álgyu társaságában, Pétervár vaskapujával Kronstadttal, ugyanazon szigeti várral, mellyet a nagy czár, Pétervárral egy időben épitett a Néva torkolatában, s melly csak annyiban hasonlit a hajdani Kronslot-hoz, hogy ugyanazon sziklaszigeten áll egy része. A másik még veszélyesebb ellenség, mellyen sem hadicsel sem diplomatia ki nem fog, ez a Néva folyam, mellynek bőszült áradásai már felszámithatlan károkat okoztak a virágzó büszke városban. A muszka köznép sok ideig „könyekvárosának” nevezte Sz. Pétervárát, azon sanyaruságból, mellyet az első munkások szenvedtek épitése kezdetében, s most is találkoznak vének a nép a között, kik profétai áhitattal jövendölik, hogy közelg az idő, mellyben a büszke város elpusztul, – hogy a Néva hullámaiba sülyednek az ő büszke palotái.