(Vége.)
És nem csalódtak, ott volt Andris talán még Veronnál is halványabban, mert hiszen csak ő érzé egykor a kint, mit most – az kit ő még romjaiban is olly igen szeret, – Veron érez.
A kérés meghallgattatott, s midőn a csecsekendők*) kicseréltettek, remegő hangon mondá Veron:
– Tudja ked Andris, milly fekete bubánat szállt az én életemre, azért tűrje el néha, ha az, akaratom ellen is meg fog látszani.
– Talán az Isten, ki látja milly igazán szeretlek, megengedi, hogy jó tanácsom és az idő meggyógyitsa szivedet.
– Amen – mondá a boldog öreg anya és felhordá a mézes pálinkát és más inni, enni valót, a mivel a kedves kérőknek kedveskedni szokás. – Már éjfélt kukorikolt a gondos kakas, midőn a kérők haza indulának.
A kendő-lakozást menyegző követé és Veron nyugodtnak látszott, sőt mosolyogni is erőködék Andrisa előtt; de az mondá neki:
– Hadd el azt rózsám, mig magától nem jő, mit meg ád a jó Isten. – Sirj még most inkább és én vigasztalni foglak, s abbul megfogod látni, milly igen szeretlek.
Veron nyakába borult olly igen szivesen, mit maga sem hitt volna, – ha más mondotta volna. Olly igen jól esett neki e résztvevő hang, hogy maga is megvallá:
– Nem leszek én olly igen szerencsétlen, mint hittem!
– Adja azt a mindenható Isten-, fejezé be Andris.
Pistának hát nem hallgatá meg átkát az ég; nem hat minden kiáltás az égbe. Az egész nap vigan telt, csak midőn estve a bucsúztató kezdődött, lön Veron halványnyá, mint vad virág, melly sirok tövébe nő, s lábai ónnehézzé váltak; alig birá őt a vőfény kezénél fogva megmozditani. A változást melly csak perczig tartott, senki sem vevé észre, csak a középen álló vőlegény, de ő nem árulá el érzelmeit – csak egy mély sohaj kelt ki a szorult szivből. A vőfény már elvégezé mondókáját elmondá hogy: „érzi balkezéről milly bánatos a szive”. Óh ha tudta volna milly igen nagy igazat mondott, talán ő szaladt volna legelőször, de semmit sem sejtve haladt igy a menyasszonnyal a szokásos kamra felé és állott szeme szája: mert a vőlegény kalapja nem érinté a menyasszony rozmaring koszorúját, mire halkan morgá:
– Még illy mennyegzőben nem voltam.
A kamara ajtó az új párra zárult, és vigadtak tánczoltak világos viradtig.
Másnap, midőn az örömanya leányához nyitott, azt sirva, s egyedül találta.
Andris akkor jött haza, s ostorosaival az udvaron vesződött.
A kamara ablaka ki volt feszitve.
Andris is bejött „Fogadj istent” mondott az anya és leányának.
Egyik sem kérdé, hogy hol volt, csak Veron vetett reá egy köszönő háládatos pillantást.
* * *
Több év lefolyt már, Kis Pista megszökött a megye tömlöczéből és a Mátrába csapott fel, mint hirlék „szegény legénynek.” Veron egén is tisztulni kezde a ború, a tartós jó bánás és türelem hegedőbe hozák a sebet, mit szivén viselt, – mig végre az anya elfelejteté a szerető kinjait. Egy kis leányka és két kis fiu tevék boldogságát. És Andris, a jó Andris is már megtudá őt örömmel csókolni, s ugy várta estve midőn a mezőn járt, s olly örömmel fogadá a megtérőt, mintha csak az lett volna egyetlen első szerelme, ugy elenyelegtek, mikor a falalja padra (a ház fala előtti pad) ültek, mintha csak most szerették volna meg legelébb egymást.
Még egy volt hátra a szegény Veront megszomoritani, Pistát megfogták s elitélték kötélre. Szegény Andris vivé meg a hirt neki,– mert ugymond:
– Ki tudná azt szebben előadni mint én? Hasztalan! a nyil bár mi kézből is sebet vág.
– Andris lelkem – mondá fuldokolva Veron – menjen be a városba Pistához, s mondja neki, hogy ha megvan még az a por, mit egyszer adtam neki használatra – mondja neki kend, hogy gondoljon rám.
– Andris bement, pedig tudta, hogy Pista inkább csak azért szökött ki, hogy őt megölje; – de őt neje kérte, kit ő olly végtelen szeretett és ő bevitte az üzenetet.
Használta-e Pista az utasitást, nem tudni; de midőn a vesztő helyre ki akarták vinni, már nem élt.
* * *
Veron még él és kis leányának Katiczának mindig azt mondja, hogy ne szeresd aranyom soha az első legényt a faluban, mert abban legtöbb a hiba, s a kis Pistának:
– Ne barátkozzál rosz legényekkel, mert azokat nem fogod megjobbitani, csak magad romlasz el miattok, de az eltévedetteket ne vesd meg, mert azokat még megtéritheted. – Ne részegeskedjél, mert az ital megrontja a legjobb és legbecsületesebb szivet.”
Pista a komoly fiu, meghallgatja anyja tanácsát; de a hamis kis Katicza, nagyon kacsingat a pengő sarkantyus legényekre. Azért hogy elejét vegyék a rosznak, eljegyezték őt 12 éves korában egy jó fiuval.