Mielőtt arczképét adhatnók, közöljük e sorokban Görögország ministerelnökének rövid életrajzát, ki hivatva van az orosz befolyás által elannyira zilált görögországi ügyek rendezésére. – Nagy munka, de ha valaki, ugy bizonyosan e nem mindennapi államférfiu meg fog annak felelni.
Marurocordato Sándor szül. 1791. febr. 3. (15.)-én Konstantinápolyban. Családja a törökországi legelőkelőbbek közé tartozik. Anyja Karadja herczegnő, olly nemzetség ivadéka, melly nem egy hoszpodárt adott Oláhországnak; atyja pedig egyenes ágon azon hires nagyuri főtolmácstól származik, ki szinte Maurocordato Sándor nevet viselt, s kit II. Lipót császár, azon érdemeiért, mellyeket Bécsnek a törököktőli felmentésében szerzett, birodalmi gróf rangjával tisztelt meg. Ugyanennek fia Miklós kezdé meg 1703-ban a fanariota fejedelmek sorát az oláh-moldva tartományokban.
Az ifju Maurocordato Sándor igen jeles nevelésben részesült, részint az atyai háznál, részint a Kuru-Tsesme-i iskolában, mellyet Morusi Demeter alapitott, s akkori időben virágzó állapotban s jó hirben állott. Feltünő volt kiváltképen azon könnyüség és gyorsaság, mellyet Maurocordato Sándor idegen nyelvek felfogásában és megtanulásában tanusitott. Már 10 éves korában jól irt és beszélt görög, török, persa, franczia és olasz nyelven, később még az angollal és némettel szaporitá nyelvtudományát. 1817ben nagybátyjával Karadja Jánossal Bukurestbe ment titkár minőségben, s gyorsan haladt fölfelé a hivatalos lépcsőkön. Ugyanez időben lépett a hetaeristák titkos szövetségébe, mellynek kitűzött czélja Görögország megszabaditása és ujjászületése volt, s ezen társaság tanácsának tagjai közé is besoroztaték. A mint 1818 végén Karadja herczeg váratlanul lemondott uralkodásáról, s helyébe Soutzo Sándor lépett, Maurocordato Europa legtöbb tartományát beutazván, végre Pizában állapodott meg, hol Argiropulo-val, Ignácz érsekkel, s több jeles görögökkel szakadatlanul fáradozott Hellasz felszabaditásában. Itt tetette neki Sándor császár azon ajánlatot, hogy lépne muszka szolgálatba, de ő nem fogadta el a kecsegtető meghivást, nehogy terveiben hivatalos kötelességei hátráltassák. Midőn Ypsilanti a hetaeria főnöke Moldvában kitüzte a felkelés zászlóját, Maurocordato Sándor ellenezte tanácsával a felkelést, mert semmi jót sem látott a jövőben. „Moldvában és Oláhországban nincs mit tenni. Siessen ön Szerbiát megnyerni és Macedoniába berontani. Ez a nekünk való tér.” Ezt irta Maurocordato Ypsilantinak.
És a mit barátjának tanácsolt, maga is a szerint cselekedett. 1821ben Jul. 10-kén egy brigg, muszka lobogóval hagyta el a marseillei kikötőt, Maurocordato és szövetséges bajtársai voltak annak födélzetén, franczia, sardiniai és német philhellenek, mind harcza készen és elszántan a félhold ellen. Maurocordato vagyonának legnagyobb részét ezen brigg és társai felszerelésére s hadiszerekre áldozá. A mint Mazlocem görög püspök ünnepélyes beszentelő áldásával elhagyá a kikötőt, hirtelen aláhullott a muszka lobogó, s „éljen a szabadság” felkiáltás közben a függetlenség zászlója foglalt helyett az árbocz hegyén. Aug. 3. szállott ki jó karban a kis csapat Missolunghyban.
Maorocordato tetteit az itt következő háboruban a porta ellen, hely szüke miatt nem lehet elősorolni, elég legyen ide vonatkozólag annyit mondani róla, hogy mind hadvezéri, mind államférfiui talentumáról fényes tanuságokat nyujtanak tettei, s hogy ezen nevezetes történeti esemény legtisztább jellemei élén foglal helyet Maurocordato Sándor. Ő hirdette ki ama constitutiót, melly által Görögország ideiglenes rendszere szabályoztatott, s mint a végrehajtó bizottmány elnöke, ő irta alá az epidaurosi nemzetgyülés összehivása után 1822. jan. 1-én kelt hires proclamatiót. – Lord Byron, ki legtevékenyebb s legáldozatkészebb barátja volt a görög ügynek, szorosan Maurocordatóhoz csatlakozott, s karjai közt is halt meg. Specteria hős védelmezése után, Kolokotronitól, elismert becsületessége daczára, üldöztetve, magánéletbe vonult 1825-ben; mindazáltal mindig fontos közbenjáró volt a kormány és phillhellenek bizottmánya, az idegen hatalmasságok és ezeknek a görög partok körül szállongó csapatai között. Capodistrias kinevezésében nem vőn ugyan részt, de ennek intézkedése alatt sem vonta mag honától hasznos szolgálatát; elfogadott ugyanis egy küldetést Candia szigetre, s Toumbacissal egyetértőleg a flottát rendezte. Otto király kiskorusága alatt, miután kis ideig pénzügyminiszter és tanácselnök lett volna, előbb Münchenben a bajor, később Londonba az angol udvarhoz küldetett követül.
1840-ben felszólitva, hogy ministeriumot állitson, erélyesen iparkodott a királyt rábirni, hogy az idegeneket, kik minden hivatalt elfoglaltak, távolitsa el, a közügyek kezelését alakitsa át, s nyujtson a nemzetnek bizonyos szabadság biztositékot. Minthogy a király ezeket vonakodott teljesiteni, Maurocordato elbocsáttatását kérte, a mellyet meg is kapott, magányába vivén nemzete szeretetét, tiszteletét. Mindenét a szabadság ügyének áldozván, bár huzamosb ideig kezében volt a hatalom, midőn hivatalából kilépett, vagyontalan volt. A kormány 7,200 drachma (933 pft.) nyugdijjal kinálta meg, de ő azt el nem fogadta, miáltal még inkább emelkedett népszerűségében. Két év mulva 1843. Sept. 3. (15.)-én kitört a forradalom, mellynek következtében a király nemzetgyülést hivott össze a közügyek fölött tanácskozni. Maurocordato ekkor Konstantinápolyban volt, a honnan Athenebe visszahivatván, mint missolunghyi képviselő, hat hónapig volt elnöke és vezetője a nemzetgyülésnek. Ezen nemzetgyülés a legzajosabb volt, mellyet valaha Görögország látott, de Maurocordato rendkivüli eszével s köztiszteletben álló népszerűségével uralkodni tudott minden pártok nehézségei fölött. Az alkotmány kihirdetése után 1844-ben, kedve ellen vállalta el a miniszterelnökséget. Rövid időn a legyőzött párttöredékekből erős ellenzék alakult, melly a miniszteriumot keményen ostromolta. Maurocordato most is fentarthatta volna magát, ha a király támogatja, s bármi védeszközökbe, szükség esetében vérontásba is bele tudott volna egyezni. Maurocordato inkább átadta tárczáját a királynak, kinek szeretetével nem dicsekedhetett, s elfoglalta helyét a képviselők sorában, a hová egyszerre öt helyütt választatott meg. A titkos befolyások győzni kezdtek. Maurocordato s számos pártbarátai, azon ürügy alatt, hogy megválasztásuk érvénytelen, a törvényhozásból kizárattak. Ezen percz óta, ámbár a nemzetgyüléstől távol, feje lőn Maurocordato az ellenzéknek, melly erősen harczolt Koletti miniszteriumának eljárása, s kezelése ellen. E harcz Koletti kora haláláig folyt.
A februariusi forradalom után demagog kitöréstől tartva, felhagyott Maurocordato az ellenzék vezényletével, a nélkül hogy a kormányhoz csatlakozott volna. 1850 végén elvállalta a párisi követséget. Ugyanezen hivatalában vette hirét azon eseményeknek, mellyeknek ez idén Görögország szinhelye volt, mellyek következtében az éjszaki hatalmak ideiglenesen megszállották Piraeust. Otto ismét vissza híta tanácsa élére hajdani miniszterét s Maurocordato hódolt a meghivásnak. – Ezen meghivást és elfogadást ugy tekintik tapasztalt államférfiak, mint kezességet az iránt, hogy a görög kormány ezentuli eljárásaihoz a józan észt választá szövétnekül és sokkal több figyelemre méltatja a valódi nemzeti érdekeket, mint eddigelé cselekvé.