Lehetlen, hogy mindnyájunkat meg ne lepett volna annak keserü érzete, miképen a mértékletlenség – jelenleg csak az élelemszerekre vonatkozóan szólok – hovatovább terjedez, nemcsak a köznép közt, de azok közt is, kik magokat mivelteknek tartják. Ezen szerencsétlen szenvedély, úgy látszik, hogy az elviharzott forradalom után uj erővel tört elő, holott a nemzetnek épen most van öneszméletre és tetterőre legnagyobb szüksége.
Czélom ezen sorokban az evés – és ivásbani mértékletlenség ellen szót emelni, s annak siralmas következményeit eleven szinekkel rajzolni. Hogy azonban előadásomat annál érthetőbbé tegyem, előleg megakarom ismertetni az emberi test azon részeit, mellyek a táplálkozást eszközlik.
Engedjenek meg olvasóim, ha leirásomat képes alakba öltöztetem. Egy régi görög költő – Homérnak hivták – Vulkánnal, a kovácsolás istenének, kohát ugy irja le, hogy ezen mühelyben aranyszolgálók dolgoztak, mellyek gépek voltak ugyan és nem éltek, de Vulkán-istennek elrejtett ereje által, melly bennök munkálkodott, élő személyekhez hasonlitottak, s önkényesen és parancsolatlanul végeztek mindent, mit végezniök kelle. Illyek az emberi test tagjai. A szivet, tüdőket, agyat, gyomrot, májat és minden belrészt ugy lehet néznünk, mint gépeket, mellyek egy magasb erő által munkásságba tétetve, egy közös mühelyben közös czélra dolgoznak, mint azt a teremtő kivánja s a feldolgozandó anyagszerek természete hozza magával. Igy például a torok arra van készitve, hogy a gyomornak eledelt vigyen, mellyet ez kiváncsilag vár, hogy azonnal munkába vegye és annak emésztését megkezdje. Ha ez megtörtént, a gyomor tartalma azonnal tovább mozgattatik s a belekbe hajtatik, hol abból a tápnedv kiválasztatik, miután már a máj nedve – az epe – azzal összevegyittetett. Az epe beömlése okozza leginkább, hogy a megemésztett gyomorpépből a tápnedv kiválasztatik. Most a táp a bél falaira tapad, hol végetlen számu apró csatornák nyilnak, mellyek azt fölszivják és épen ezen tulajdonuk miatt szivó edényeknek neveztetnek. A szivó edényeket ugy lehet képzelni, mint egy élőfának elágazott gyökereit a földben, mellyek mindig nagyobb ágakba és végre egy közös törzsökbe egyesülnek. A fölszitt táplálék természetesen a gyökereken át az ágakba, innen a törzsökbe vitetik, a törzsökből pedig egy érbe jut, hol a vérrel összevegyittetik. Itt a sziv és tüdők veszik azt munkába, hogy belőle vért készitsenek, mi aztán a test minden részeihez szétvitetik.
Minden hiba, mellyet az ember az életrend szabályai ellen tesz, ezen önálló gépeknek egyikét vagy másikát akadályozza munkásságában, s könnyen megfogható, hogy igy az összefüggésnek félbe kell szakadni. Ha a gyomor gátoltatik munkásságában, például megtömés által, akkor azon tömeget, mellyet a torokból vett, vagy emésztetlenül tartja magában és megromlani engedi, vagy kellő előkészités nélkül adja át a beleknek. Az eledelekből most rosz tápnedv készül, mellyet a szomjas szivó edények a vérbe visznek. A vér rosz vegyületet nyer; és hogy lehessen már azon nedveknek, mellyek a vérből választatnak ki, mint a nyálnak, epének, a nevekedést eszközlő nedvnek, jobb minőségünek lenni annál, mellyből eredetöket vették? Ennyi függ attól, hogy testünknek minden része saját munkásságát háboritlanul folytathassa.
Ha ezt fontolóra veszszük, valóban bámulhatni a könnyelműségen, miszerint némellyek a természet törvényeit áthágják, mintha az csak csekélység volna. Az akadálytalan emésztés fontos alapja az egészségnek. Az emésztésnek pedig legnagyobb akadályára van a gyomor tele tömése. Olvasóimat azért elsőben a mértékletesség előnyeire s hasznaira fogom figyelmeztetni, azután pedig a mértékletlenségből eredő veszélyeket tárandom fel előttök.
Bizton állithatni, hogy a mértékletesség egyike azon főerényeknek, mellyeknél fogva életünket a rendes határidőn tul is nyujthatjuk. Ezt egész népek, mint egyes személyek példái, igazolják. Azt mondják, hogy a törökök az orvostudomány iránt gyűlölettel viseltetnek, és mégis nagyon jó egészségnek örvendenek, ritkán betegszenek meg és soká élnek. S miben áll a titok? Abban, hogy szorgalmasan fürdenek, hogy igen mértékletesen és józanul élnek. – Hasonlót beszélnek az utazók az indiánokról, mellyek – mint állittatik – igen kevés nyavalyának vannak kitéve, és ezt annak tulajdonitják, hogy mértékletesen élnek, bort nem isznak, testöket gyakorolják és olajjal dörgölik, melly utóbbi módszer forró éghajlatok alatt azért szükséges, mert az olaj a test likacsait bedugván a szerfölötti gőzölgést meggátolja. De az indiánok még tovább is mennek, s a mértékletességet egész a koplalásig viszik, melly nálok, bizonyos gyökér nedvének használata mellett, minden étel- és italtóli tartózkodásban áll. Mi azonban ezen szigoru önmegtartóztatást sem egészségesnek nem tarthatjuk, sem nem ajánlhatjuk, s a mértékletesség alatt nem is azt értjük, hogy az ember magától minden táplálékot eltávolitson, hanem azt, hogy csak annyit és ne többet vegyen magához, mint mennyivel beelégül. A koplalás által a test nedvei megcsípősödnek, az erők kimerülnek, s az erős éhség és szomj aztán annál nagyobb mértékletlenségre csábit, melly halállal végződhetik. Sokan, kik huzamosan koplaltak, a legelső ebédnél halva rogytak össze; sőt a tevékről is azt mondják, mellyek 15 napig szomjaznak, hogy az első mértéktelen ivásnál azonnal összedőlnek.
Ha egyes emberek példáira akarunk hivatkozni a mértékletesség földicsérésénél, legelsőben is a régiekre kell visszamennünk, mert – gyalázatunkra legyen mondva – még most is sokkal ismeretesebbek vagyunk az ókori eseményekkel, mint az ujakkal. Plátó, kinek nevét tán mindnyájan ismerjük, 81 éves korában mult ki. Teste erőre mutatott, melle széles, termete alacsony volt. De a fáradalmak és szenvedések nagyon megrongálák erejét. Hogyan történhetett hát mégis, hogy illy késő vénséget ért? A takarékosság, mértékletesség és testére forditott figyelem eszközölte ezen csodát. Diogenes 90-ik évében végezte életét, melly még továbbra is nyulhatott volna, ha magát meg nem fojtja. Chrysippust szinte 80 éves korában érte a halál. Phocion a mértékletesség- és takarékosságban keresett dicsőséget, s ezeknél fogva lett hosszu életü és képes szükölködő polgártársain segíteni.
A régi történettan tele van illynemü példákkal és ha még többet is akarnék mondani, olvasóimat egyenesen a pátriárkák életrajzára utasitanám és bebizonyitanám, hogy nekik, mint földmivelőknek, nagyon keves alkalmuk lehetett költséges lakmározásokra. De minek az annyiszor hallottat ismételni.
Az ujabb korban sem hiányzanak példák, mellyek a mértékletességet, mint a hosszu életnek, erőnek és egészségnek alapját tüntetik fel. Mellőzve azon számos embereket, kik mint igazi aggastyánok, egymásután tünnek le szemünk láttára az élet szinteréről, csupán egy 150 évet ért angol koldust hozok fel, ki a királytól, csodálkozást gerjesztett életkora miatt megvendégeltetvén, ezen lakoma következtében megbetegült s elhalt.
De térjünk feladatom másik részére, mellyben a mértékletlenség ártalmait igértem előadni. Hogy az étel és ital vételéről az ember és állat meg ne feledkezzék, e végre a természet két serkentőt adott, t. i. az éhséget és szomjat. Az ember ezeket, fájdalom! két vétekké változtatta, mellyek végveszélyét csalhatlanul előmozditják. Mennyivel alább áll e tekintetben az ember, mint az oktalan állatok, mellyek táplálékuk használatánál ritkán mennek az elégültség határán tul, és ezért azon előnyben részesülnek, hogy kevesebb alkalmatlanság mellett sokkal tovább élnek mint mi. Az ember ellenben az evést és ivást kéjjé tette, mellyben kicsapongást követ el, nemcsak, hanem abban még dicsőséget is keres. Minthogy pedig az ivásbani kicsapongás sokkal mindennapiabb, mint az evésbeni mértékletlenség, ne legyen felötlő olvasóim előtt, ha kiválólag, de röviden a szeszes italokkal való visszaélést rajzolandom.
Rendes italunkul a természet a vizet rendelte, mert az ivásnak czélja a szomjoltás, a szomjat pedig legjobban oltja a tiszta viz. Azonban a szokatlan fáradalmak és erős foglalkodások miatt, mellyek többnyire nem a testhez, hanem az időhöz vannak mérve, az ember mintegy kényszerülve van más italokat is használni, hogy teste tápláltassék vagy annak munkásságai ösztönöztessenek. Az ösztönző vagy szeszes italokat leggyakrabban szokás használni, pedig ezek legkártékonyabbak, ha tulságosan vétetnek.
A szeszes italok hatása, ha azok nagyobb mennyiségben vétettek, ittasságnak, részegségnek neveztetik, melly a lelki munkásságokban, gondolkodásban, értelemben, a külérzékekben s önkényes mozgásban nyilatkozik. Az ittasság első perczében az ember lelkesül, vidám, rendetlen érzelmü, tántorog, mik később álmosságra, érzéketlenségre, bódultságra és ájulásos álomra változnak, – mind olly jelenetek, mellyeket a szeszes italok érzékeny részeinkben – az agyban és idegekben (érző inakban) – okoznak. Ezen jeleneteket a szeszes italok előidézik az embernél, a nélkül hogy azokból innia kellene. Menjen le csak valaki ollyan pinczébe, hova nagyobb mennyiségü bor van letéve, zárassék be annak ajtaja, hogy a léghuzam a bornak szeszes részeit el ne vihesse, és csapoljon vagy szivjon az ember bort pár óráig, s vegyen nehány hordóból szájába kóstolás végett, a nélkül hogy azt lenyelné, – az illy ember főleg ha ezen munkát meg nem szokta, ha szabad légre jő, épen olly ittas fog lenni, mint ha csak akkor tért volna haza a csapszékből. Eleinte vidám leend, megfejti az elébe tett nehéz kérdéseket, meglátja a szövevényes dologban az igazságot, szónoklatokat tart, nem fogja tudni, hogy otthon egy rosz feleség várja, hogy adóssága s gyermekei vannak, hogy kenyere és keresete nincs. Későbben szemei csalják meg. Majd elkezd magával fenhangon beszélni, de lassanként megnehezedik nyelve, s a földet látja maga körül forogni és szépen letelepül a puha sárba, hol – bár határzottan szándékszik fölkel – fekve marad, mig ki nem hányta magát s el nem aludt. Mindezen hatásokat nem lehet máskép kimagyarázni, mint ha elfogadjuk, hogy a bor finom párája az orr és száj idegeit ezen rendetlenségekre ingerelte, a nélkül hogy a szeszes valóból csak egy csepp is ment volna a vérbe vagy a test más nedveibe.
A szeszes italok ezen hatásának csak annyiban van kitéve az ember, a mennyiben ő érzékeny gép, és a részegség az, mellyre az ember a növények fölött képes. De még nem rajzoltuk a részegséget egész terjedelmében. Ha a szeszes italokat iszsza az ember, azok a nedvekkel vegyülnek, mellyek aztán pezsgésnek indulnak és kiterjednek. Ezen kiterjedésben a nedveket befoglaló edények vagy erek is részt vesznek. Ámbár ezek, a nedvek pezsgésének megszünése után, saját erejöknél fogva ismét összehuzódnak, mindazáltal erejök lassanként mind inkább megfogyatkozik, s végre egészen elvesz. Ekkor már az erek a tartalmazott nedveket nem tudják illő korlátok közt tartani, a honnan azok által kiterjesztetnek, s igy keletkezik az első daganat, melly mindig növekszik, a belrészeket megrontja, működésre képtelenekké teszi és végre gyógyithatlan vizkórságot nemz, melly halállal végződik. Ezen hatások egészen másnemüek mint az elsők, és ezeknek az ember annyiban van kitéve, a mennyiben ő egyszersmind növény is, a mennyiben megvannak nála azon munkásságok, mellyekkel a növény is bir. Utóbbi módon a növény is tele itathatik. Ha t. i. heves természetü trágyát teszünk annak gyökereihez, a nedvek olly pezsgést nyilvánitandnak, melly a nedvtartókat szétrepeszti, daganatokat vagy kinövéseket nemz, minek következtében a növény elhal.
A részegségnek mindkét hatása olly szorosan összevág, hogy egyik a másikat mindig elősegéli vagy neveli, hogy tehát a részeges egész erejéből és önként dolgozik teste lerontásán. A gyakori részegség megrontja belrészeinket és érzékeinket, betegekké és balgákká tesz, megzavarja emésztésünket, elferditi értelmünket, meggyengiti véredényeinket, megbénitja idegeinket, elrabolja egészségünket, látásunkat és hallásunkat meghomályositja, megöl, a mennyiben eszelősökké tesz. Illy ártalmas következései vannak annak, ha sok úgynevezett jó napot csinál magának az ember. Egy választó fejedelem orvosa azt szokta volt barátjához mondani, valahányszor ez ittasan kelt föl az asztaltól: „még 20 esztendő mulva is meg fogod érzeni, hogy a mai nap részeg voltál.” S ezen állitás nem épen olly tulzott, mint a minőnek látszik. Kisérjük csak figyelemmel azon embereket, kik ifjuságukban sokat tobzódtak, öregségök és végök tanusitandja, miképen a részegeskedés átkozott hatása egész éltünkön keresztül nyomorgathat bennünket.
Ezen vizsgálódásokból eléggé kitünik a szeszes italok ártalmas volta, mi annál szomorítóbb, hogy az ittasság és részegesség ellen semmi óvszerekkel nem birunk. Némelly részegesek ugyan azzal szokták magokat védelmezni, hogy ők igen sokat megbirnak. Rájok nézve az valóban kivánatos volna, de azért, hogy az ivás mellett józanon maradnak, épen nem következik, hogy a tobzódás nekik ne ártana. Mert haszinte edzettebb természetüek, vagy a száj idegei (érző inai) a beözönlő szesz iránt megtompultak is, miként az orr idegei a burnót ingerétől a szokás következtében megkiméltetnek, de mi védheti meg a test belrészeit s edényeit a szeszes italok erőszakos hatása ellen? Az bizonyosan nem, hogy az ivás mellett józanon maradnak. – Nehogy azonban azt gondolja valaki, miképen én ezen ügyben nagyon szigorú biró vagyok, egy régi német orvos- és tanárnak e tárgyra vonatkozó véleményét ide irom: „Ki gyomrát – ugymond – az előbbi napon nagyon megterhelte, azt mindentől undorodik, tagjai erőtlenek, és sem azt nem tudja, mit kell, sem azt, mit nem kell tennie. Igaz ugyan, hogy vannak emberek, kik a részegség kialvása után magokat jól érzik és ismét képesek munkára; de e tán még roszabb, mintha éreznék, hogy ittasok voltak; mert az utóbbi esetben az ember mintegy kényszerülve van részegeskedési hajlamát levetkezni, holott az előbbiben e részegség szokássá válik és vagy az egész test szenved, vagy a kezek- és lábakat lepi meg a köszvény, vagy más veszélyes betegségek idéztetnek lételre.”
Ámbár pedig okos kezelés által a részegségnek sok rosz hatása eltávolittathatik, mindamellett egészségünk minden részegségtől kétszeresen szenved, t. i. az idegek és lélekerők megrongálása s a nedvtartók erőszakos kifeszülése által. Sőt még az ezen hatások gyöngitése végett használt gyógyszerek is, olly módon munkálnak, melynélfogva természetünkön erőszak tétetik s a test jóléte szétromboltatik. Azért senkinek nem tanácsoljuk, hogy akár bizonyos szerekre, akár saját erős természetére, akár idegeinek érzéketlenségére sokat adjon, hanem maradjon a szigoru erkölcstan mellett és a részegességet, mint igen veszedelmes dolgot kerülje.