Az ujabb kori legbölcsebb és jámborabb nevelőmesterek egyike Salzman az ő „Erkölcsi kezdő könyvecske” czimet*) viselő iratában, – melly mű gyermekek kezeiben valóságos szellemi kincs, – az édes anyákhoz imigyen szól: „Nemes nő! ki elég gyöngéd és bölcs vagy, szivbeli aggodalmat érezhetni azon személy iránt, kire gyermekeidet oktatás és mivelés végett bizni akarod, tisztelettel közelítek hozzád, és szivesen szolgálok néked tanácsommal. A legalkalmasabb személy, kit magzatid jellemének képzésére feltalálhatsz, te magad vagy. A te nemednek tagadhatlanul sokkal finomabb érzése van, mint a mienk; s igy tehát sokkal könnyebben is észre veszi a gyermekek viseletében mind az illendőt mind az illetlent. A te nemednek szózatában rendszerint több hajlékonyság és helyes-hangzás van, mint a mienkben; abban tehát az erő is több, hogy gyermekidnek sziveit magadhoz hóditsad. A te nemednek elbeszélésiben valami szeretetre méltó körülményesség uralkodik. Hol a férfi csupán csak ezt mondja: „Felültem a gyorsszekérre és Bécsbe elutaztam”: – ott a nő szép részletesen előnkbe rajzolja, hogy mint tette azon utat, millyen öltözetet választott e hosszu utra, minő volt az ülés a gyorsszekéren, millyen ember volt a kocsis, minő érzeményei voltak az utazónak, mikor a Dunán által ment s a tb.
A férfiak elbeszélései közönségesen csak árnyékrajzok, a nőkéi ellenben kiszinelt képek. És épen az elbeszélésben kitetsző ezen hajlamod az apró körülményekhez, tesz téged képessé beszédidbe lelket és életet adni, gyermekidet mintegy magadhoz varázsolni. S vajjon a gyermekeknek van-e a világon valaki máshoz olly hű ragaszkodásuk, mint te hozzád. Nézd bár, hogyan kisérnek minden jártadban keltedben! Hogyan csügnek rajtad, milly esengve néznek utánad, midőn nélkülök a háztól valahová társaságba távozol, milly örömmel omolnak karjaid közé, mikor megjössz! Még most is mindegyre ugy tekintik magukat, mint tested részeit. Valamint emlőidnek szemlélése néked intés gyanánt szolgál arra, hogy gyermekeidet magad szoptasd, ugy talentomaidnak érzése és azon mindig szemeid előtt lévő kötelék, melly a gyermekeket hozzá csatolva tartja, – Istennek intése neked arra, hogy gyermekeid jellemének legelső képzését magad vedd által. Nagy jutalom vár rád, ha e foglalkozást magadra vállalod. Fárasztó dolgaid közben ez nyujtand neked legédesebb felvidulást. Gyermekeid társasága, melly talán korábban terhedre volt, azután már, – midőn azok mind engedelmesebbek, mind munkásabbak s kedveskedőbbek lesznek, – neked több valódi gyönyört szerzend, mint bármi más. Akkor te a gyermekekkeli társalgásból azt édes anyákra hárámló kimondhatlan édességü kéjt (mellyből fájdalom! legtöbb anya csak egy-egy csöppecskét kap izlelésül,) beszivod mindenestől. Viritó, kedveskedő, munkás leányid, és erőteljes fiaid, az ő egyenes, józan emberi eszökkel, becsületes jó szivökkel: neked több igaz becset és tisztességet vivnak ki, mint a legdrágább öltözetü ékszerek rajtad. Ha pedig még valamikor társaságukban, vagy folyamod partján, vagy ligeted árnyékiban vidáman járdalhatsz; ha menteseknek látod őket mind azon balvéleményektől, rosz szokásoktól és bajoktól, mellyek asszonytársid házaikban a sápadt kedvetlenséget és velő-aszaló bánatot táplálják; – ha minden beszédeikben az ártatlanságnak, nemes indulatnak, megelégültségnek kifejezését találod fel; és ha ehez akkor még azt is gondolod; „mindenre az alapot én tevém le:” hah! minő gondolat! – Vajjon az illy örömödet oda adnád-e egy ragyogó drága kövekkel töltött szekrényért.
közli Edvi Illés Pál.