Barsmegye lévai járásában a Garamfolyó partján, Zseliz és Damásd helységek közt, előbbitől 3 negyednyi távolságra, utóbbival csaknem egygyé olvadva, szép rónatérségen, gyönyörü halmoktól övezve, termékeny határral, mintegy 800–900 magyar ajku lakossal, kiknek nagyobb része helvét hitvallásu, nehány római katholikust kivéve, van Garam-Vezekény helysége. A helység észak-keleti részén, a Sárpatak partján áll magánosan, elhagyottan, kormos falaival, légbe mereszkedő tornyával egy puszta templom. Ki épitette e templomot, magános ember-e vagy község? arról nincsenek biztos adatok, csak annyi bizonyos, hogy a 17-dik század közepe táján épült, s akkortájban a damásdi és garam-vezekényi reformált lakosok tartottak benne isteni tiszteletet, mignem végre a két község egymás közt meghasonlván a miatt, hogy a damásdiak az esztergami káptalannak, mint földesuroknak, részint igérete, részint fenyegetése által a római katholikus hitvallás követésére kényszeritettek.
Most egyszerre kitört a legszomorubb szakadás, vége hossza nem volt az egyik vallásról a másik vallásrai át- és visszatérésnek, hol az egyik, hol másik felekezetnek sikerült tulnyomóságra vergődni, s a mint egyik vagy másik felekezet erősebb volt, az keritette birtokába a templomot. Az illy örökös villongások a reformált hiveket, egy uj templom épitésére kényszeritette, beleunva a már különben is rég óta tartott czivódásba; igy történt, hogy 1780-dik évben maguknak templomot épitettek, önként lemondva előbbeni templomuk birtoklásáról, és az 1791. országgyülés a római katholikusoknak, mint kik ez időszerint a templomot birták, azoknak birtokába meghagyta. Az újonnan alakult római katholikus egyház az illy viszályok között, soha meg nem öröködhetett, bár egyideig annyira mennyire fentartotta magát; később, a hivek részvétlensége és pártfogók hiányában az annyi viszályokat szült római katholika egyház önmagában megszünt, és odaszorítkozott, hogy az erőszakkal elvett templomban, e folyó század elejétől 1837. évig, évenként egyszer tartatott latin szertartás szerint isteni tisztelet a szelizi plebános által, mint kinek egyházához Garam-Vezekény, mint fiók-egyház tartozott. Látva a katholikusok, hogy minden erőködéseik hasztalanok, 1824-dik évben, midőn a garam-vezekényiek 1780. évben épitett templomukat kijavitották, a reformatusokat templomukkal megkináltak, kik azonban, még fris emlékezetükben lévén őseiknek e templomérti viszályuk, el nem fogadták, mellynek következménye az lett: hogy 1837-dik évtől fogva az évenkint tartatni szokott bucsú-ünnepélyek is megszüntek. Ez idő óta a templom bezáratott; elhagyatva, egyedül baglyok és denevérek fészkéül szolgálva, ugy állt 1847-dik évig, midőn egy hirtelen támadt szélvész az egész templom tetejét a földre teritette, azalatt falait külről s belülről az idők viharai összerombolták, egyedül tornya állt még kúpjával, de azt is 1850-dik évben a szél levetette, most pusztán áll.
A templom, romjairól itélve, a nagyszerübbekhez tartozott; góth modorban épült keskeny ablakai, a templom hosszában félkörbe épült szentély, melly hihetőleg már a római katholikusoktól utólagosan toldatott a templom épületéhez, s az épület területe gyanittatják a szemlélővel, hogy egykor e templom a vidék legfényesebb templomai közé tartozott.