Ferde izlésről, különösen pedig a bulldog nevü kutyákról.

Senki se vegye rosz neven, ha szót emelünk egy nagyon elharapózni kezdő csuf divat ellen.

Egy korszak lelki nemességét mindenkor legbiztosabban itélhetni meg az abban uralkodó izlésről. Lelkes időkben csak azt szeretik, a mi nemes, szép és értelmes s a népnek ösztöne elfordul mind attól a mi rut, torz és buta. Azonban az emberi fejlődés történetében mindig akadunk visszaesésekre, látva, hogy egy vagy más fejlődő irányt mint szoritja ki egy időre egyegy vad izlés. Ezt tanusitják nem csak a népek történetei, hanem a tudományok és müvészetek fejlődései is. Minő borzadalmas tárgyakat választottak a keresztyénség első festészei vallásos elragadtatásukban, – szétmarczangolt szenteket, rothadó csontvázakat, fekélyes testeket! S a kutató ész hányszor téved a babona országába, hányszor várt csodaerőt az undoritótól, az émelyitőtől (a mi nagyban kezd ujra elharapózni napjainkban is – gondoljunk csak a sok szerencsétlen keserü viz, s kénes vizivókra!), hányszor látta rejtélyesnek azt, a mi természetes, csak akkor találván meg a nyitját, miután már a természetlenség egész birodalmát bebarangolta.

A divat hullámzásaiban még nagyobb számmal mutathatni fel ama visszaesést a rutba és utálatosba. Emlékezzünk csak vissza a hajporos parókákra s az abroncsszoknyákra, a kificzamodott izlés ezen legkiáltóbb bizonyitványaira, a mopszlikra s khinai pagódlikra! s végre nézzük a napjainkban lábra kapott divatot, a bulldogok tartása, szaporitása körül.

Valóban kirivó tünemény korunk széptani és emberi érzelmeinek fejlődése között. A bulldogokat, mint közönségesen hiszik, a mult század közepe táján hozták Kanadából a mai Északamerikába, hol ez állatokat később szökött rabszolgák fölkeresésére használták, kiknek nyomát e kutyák állitólag megérzék. Az amerikai szabadságháboru után Europába is áthozták s vad indulatuknál fogva csupán a még akkor szokásban volt, állatviadaloknál használták uszitásokra, különösen bikák ellen. (A bika neve angol nyelven bull, a kutyáé dog, s bulldog tulajdonképpen annyit jelent, mint bika-kutya, bika maró eb.)

A bulldog, testalkatánál és értelmiségénél fogva, még a legalsóbb fokon álló állati fejlődések közé tartozik. Mert az állattanban is meglehet különböztetni a teremtmények fokozatos emelkedését, fejlődését, s a bulldog azon nyers természeti alakulatok közt foglal helyet, minő p. o. a krokodil, bival, béka stb; mellyeknek a szépség, jóság és értelmiségből minél kevesebb jutott. E különböztetéseket s az illyszerü felfogásokat feltaláljuk már a legegyszerübb emberek s népek öntudatos ösztönében is, s az érzékeknek némi eltompulása s bizonyos rábeszélés, vagy hosszas megszokás kell hozzá, hogy az ezen állatok ellen önként fölmerülő undor vagy ellenszenv bennünk elnémuljon.

Széptani tekintetben a bulldog csak torzképe minden nemesebb állati képletnek s a régi görögök még csak a pokol tornáczán őrálló ebet, a Cerberust, sem festették illy csufnak.

De talán hasznosságaért békülhetünk ki vele? Talán ügyessége, tanulékonysága mulattat? hűsége megvéd? – Legkevésbé sem. Tanulékonyságra nézve a legbutább állatok közé tartozik a bulldog; hasznosságát és hűségét megczáfolja gonosz indulata, melly által felette veszélyessé válhatik, ha egyszer felgyuladt benne a szenvedély. Tudjuk, hogy illyenkor ezen eb tökéletesen elveszti maga feletti hatalmát s ha egyszer valami tárgyba, emberbe vagy állatba belemarta magát, vak és siket lesz saját gazdája irányában is, izmait görcs mereviti meg s keresztcsontját kell megsértened, hogy görcse muljék s dühe alább hagyjon. Legalsó foka a vadságnak. Tanitani semmire sem lehet s hasznát csak szenvedélyes dühének lehet venni. Meglehet azért, hogy igen jó kutya, mészárosok, marha-hajcsárok birtokában, de ha látjuk (s napról napra gyakrabban látjuk,) hogy illatos fürtü arszlánok kedvencz kisérőjüköl választják s itt ott hölgyek is találkoznak, kik csaknem ölebüknek szemelik ki – akkor gondolkozóba kell esnünk az izlés és illem felőli fogalmak elferdülése felett.

Végre van e dolognak ollyan oldala is, melly a társadalmat közösen érdekli. Nem tekintvén ugyanis, hogy már az is elég veszedelem, ha olly vadállatokkal kell együtt laknunk, mellyeket az emberi erő nem képes minden esetben elég biztossággal féken tartani s a férfi, ha talán magáért nem is, de neje, gyermekei miatt, különösen nagyobb városokban, s az állattal ugyanazon egy házban lakva, folytonos aggodalomban érezheti magát, – még figyelembe veendő, hogy az ezen állatokkali vegyület által nemesebb kutyafajaink, ezen tapasztalt hasznos és szükséges, vagy legalább becses házi barátok elrutulnak, elbutulnak, szóval elkorcsulnak. S valamint a nemes ló, ugy a nemesebb kutyafaj is érdemelne még egy kis figyelmet.

S hogy még többet is mondjunk, nem lehet-e e csunya faj látása befolyással az emberi faj fejlődésére is? Tudva van, hogy a régi görögök nejeiket bizonyos gyöngéd állapotaikban csupán szép és nemes tárgyak szemléletére szoritották, szigoruan óva őket az ellenkezőtől. S a mélyebben buvárkodó természettudósok már régen kimondták azon nézetet, hogy egész fajok elkorcsulhatnak, ha örökké a természettől eltérő torzalakokat, borzadályt okozó képeket látnak magok előtt. Igy p. o. egy német orvos irja a jelen század elejéről, hogy bizonyos déli németországi uraság egyszer egy szerecsent hozott jószágára, hol évekig lakott azután. Ez olly bámész borzongást okozott a falusi népségben, hogy következései csakhamar meglátszottak a következő nemzedéken. Az asszonyok nem szültek ugyan fekete gyermekeket – s ez minden mélyebb gyanut elhárit rólok – de valamennyi ujonszülött koponyáján, feje formáján meglátszott, hogy az anyák gyakran s talán hosszasan nézegették a szerecsennek idegen idomu fejét. Már pedig a koponya alakulásától függ nagy részben az értelmi tehetségek fejlődése.

Ne szaporitsuk tehát a bulldogokat!

K.