Orosz ujonczok.

Mikor az orosz ujonczokat összefogják, egy egy zászlóalj illyen kikészitetlen katonát átadnak egy tapasztaltabb tisztnek, hogy csináljon belőlük hadfiakat, annak rende és módja szerint. A nyers embertömegen kivül egyuttal a kikészitetlen bőrt és posztót is megkapja, mellyből zászlóalja számára csizmát és felöltőt készitessen.

Azt képzeljük, hogy illyenkor az illető tiszt felszólitja ujonczait, hogy a mellyik közülök csizmát tud varrni vagy kaputot szabni, álljon elő, legalább mi hasonló esetben ugy cselekednénk. Világért sem teszi. Hanem a mellyikre a szeme esik, arra rámutat: „te leszesz szabó, te másik csizmadia,” stb.

Ha nem értenek a rájuk bizott mesterséghez, megtanitják rá őket, még pedig igen rövid időn.

Hasonló történik a zenekarral is. Kinek sipot, kinek dobot adnak a kezébe s megkell neki tanulni a müvészetet, ha törik ha szakad.

Egy ezredes dicsekedve mondá egy más országbeli fötiszt előtt, hogy a moszkvai granátosokat ő igy alakitotta.

Emez csodálkozva kérdezé tőle, hogy miért nem kérdezé ki őket inkább, hogy odahaza ki micsoda mesterséget követett, hiszen ujonczai között bizonyosan akad elég, a ki otthon varga, vagy szabó volt, ollyan is, a ki a balelajkát, az oroszok nemzeti furulyáját tudta fúni s ez bizonyosan jobban értend a zenéhez, mint a ki a lapkit (kéreg papucsot) varrta amott…?

– Hát azt hiszi ön, mondá az ezredes, hogy ezek közül csak egy is megvallaná, hogy tud valami mesterséget? Inkább egy ujat tanul, s hamarább engedi magába verni a hangjegyek ismertét, hogy sem tisztjével tudatná, miszerint más foglalatosságra képes.