I. Az amerikaiak Japánban.

Mig a megvénhedett Europa két felől vérbe lángba borul, az alatt a béke és polgárisodás áldott hóditása távol kelet felől kezd uj térre jutni.

Van ott, Ázsia legtulsó keleti szélén egy nagy birodalom: Japán, – mellyről eddigelé nagyon keveset tudtunk, mert azon ország ősi hagyománya szerint, nem volt szabad semmiféle idegennek a határon belépni, semminemü ürügy alatt, még csak hajótörést sem volt szabad szenvedni senkinek a japáni partokon, mert a kit a tenger kivetett, azt ők irgalom nélkül megölték. Csupán a hollandiaknak volt megengedve, hogy egy esztendőben egyszer, a japáni fővárostól távol eső kikötőben megjelenhessenek, akkor sem több, mint egy hajóval; – ezek azután megrakodtak ott mind azon ritkaságokkal, miket más országban nem találni, s visszatérve ők ismerteték meg Europával azon kincseket, mikben Japán a legnagyobb mértékben gazdag.

A hollandi hajó évenkint a leggyönyörübb butorokat szállitá Amsterdamba, mik sajátszerü fákból voltak készitve, a minőket mi nem ismerünk, s festésekkel ellátva, miket lemosni nem lehet, mert a fán keresztül vannak itatva; – porczelán tányérokat, mik olly erősek, hogy a kőre lehet hajitani, s kivül fehérek, mint az aludttej, keresztül nézve pedig tüzszint mutatnak; – sürü selyem szöveteket, miken a napsugár keresztül nem hat, és olly finom sálokat, hogy egy egészet egy dióhéjba el lehet rejteni; s csodálatos állatokat kitömve, mik terhet visznek, mint a ló, gyapjat adnak, mint a juh, és tejelnek, mint a tehén. Beszéltek még rejtettebb dolgokról is, mint tudják a japániak az aranyat kivül belül rózsaszinüvé tenni s égszint adni az ezüstnek. Mind ezek igen szép dolgok s már századok óta eléggé ébren tartják a kereskedővilág kiváncsiságát, melly minden módon szeretett volna atyafiságot kötni e dusgazdag országgal. De a mi mind ennél sokkal nevezetesebb, megtudták, hogy Japán partjain tömérdek és ritkajóságu kőszén találtatik, már pedig napjainkban a kőszén becsesebb dolog kezd lenni az aranynál, mert a mióta gőzzel járják a tengert, a kőszén nélkülözhetetlen czikk.

A mult évben tehát, az amerikai egyesült statusok, Perry hajósvezér alatt elinditottak hat hajóból álló hadat a végett, hogy a kereskedővilág számára nyissa meg az addig zárva tartott országot, ha lehet szép szerével; ha nem engedik, ágyuval, erőhatalommal, mert az meg nem engedhető, hogy egy ország kizárja magát a világból, s kikötőiben megtagadja az idegen hajósoktól az ivóvizet, s zivatar idején a menekülést s mintegy határvonalt huzzon ismert és nem ismert világ között.

Folyó évi február 18-án vetett horgonyt Japán partja mellett az amerikai hajóhad, alig négy mérföldnyi távolban a fővárostól, Jeddótól; mellyet az árbocztetőkről jól ki lehetett venni.

Onnan egy tizennyolc ágyus dereglyén kikötött a partra Adams kapitány, ki értette a japáni nyelvet s a legközelebb eső városban levő hivatalnokokkal beszédbe eredt. Az amerikaiak el voltak készülve a megtámadtatáshoz, azonban kellemes meglepetéssel tapasztalták, hogy a japániak nem gátolják partraszállásukat, sőt az uragai kormányzó Jeizaimu, egész kiséretével együtt, visszaadta nekik a látogatást s együtt mulatott az amerikai hajó fedezetén, különösen megdicsérve az előttük addig ismeretlen sampányi pezsgőt, mellyből felváltva Japánért és Északamerikáért iszogattak nagy áldomásokat.

Ez tudósitá őket, miszerint az öreg császár, ki ugy haragudott az idegenekre, meghalt, a fiatal császár pedig, ki most trónra lépett, igen szelid és hozzájárulható ember; a mi nem sokára be is bizonyult abból, hogy már egy hét mulva megérkezett a császár tolmácsa s tudósitá Perryt, miszerint a császár kész kereskedelmi szövetséget kötni Északamerikával, s szivesen megnyitja előttük kikötőit és kőszénbányáit. Egyuttal azt is tudatá vele, miszerint épen ez időben tagadta meg a császár ezt a kegyelmet az oroszoktól, kiknek kamcsatkai telepitvényük oda legközelebb van s kiknek szinte régóta kedvük volt már, belekötni a gazdag szomszédba.

Erre következtek a látogatás-tevésben az ország főfő hivatalnokai: az országkormányzó Hajási, az ezüstgazdag Tsúsz-Sima sziget herczege Idó, mimazáki fejedelme Izuma, (mindezen nevek milyen magyarosan hangzanak) több előkelő urak kiséretében, kik értekezni jöttek a teljhatalommal ellátott hajósvezérhez.

A parton épitettek az összejövetelre egy pompás faépületet, belől bibor szőnyegekkel s képekkel ékesitve, s ragyogó sárgaréz edényekkel melegitve; minthogy a japániak a kályhákat nem ismerik.

Ámde mind ezen szivesség mellett egy egészen fedett folyosót épitettek a kastélytól egész a kikötő helyéig, nehogy az idegenek széttekinthessenek odáig. Hanem Perry tudtokra adván, miszerint neki az a folyosó ott nem kell, lerontották azt és megengedték neki, hogy kiséretével együtt partja szálljon.

Négyszáz bátor amerikai harczos kisérte Perryt a kastélyig, a hol az emlitett hivatalnokok a legnagyobb szivességgel fogadták s az ország főkormányzója átvette kezeivel az angol, hollandi japáni, és chinai nyelven szerkesztett kereskedelmi ajánlatot, mellyet az aláirás előtt az országtanács elé fognak terjeszteni.

Általában itt minden a legnagyobb megfontolással szokott végbe menni. Igy például több japán urak megakarták látogatni az amerikai hajókat s igy kezdtek hozzá. „Be szép reggel van!” szólt az egyik. „Igazán szép, egy csepp szél sem fuj” mondta a másik. „Még csak hab sincs a tengeren, most megnézhetnők a hajókat.” – „Valót mondasz, jertek nézzük meg.”

Ez ideig már két kikötő használata meg van engedve az északamerikaiaknak.

Hogy czéljaikat annál jobban elérjék, különféle ajándékokat küldtek az amerikaiak a japáni császárnak, mind olyan tárgyakat, a mikből átláthassa, minő fontos találmányokkal gazdagitották a polgárisult népek a világot s annál nagyobb kedve legyen azok előtt megnyitni tartományait.

Többek között küldtek neki egy vasutat, gőzmozdonnyal együtt, egy villanytelegrafot, egy könyvsajtót, szöveteket, könyveket, metszvényeket, gyapotat, távcsövet, kályhát, pisztolyokat, és egy láda pezsgőt. A császárnénak női piperéket, bársony öltözetet, zsebórát, borokat és illatszereket. Legjobban megtetszett a vasut és a villanytelegraf. A vasut mintegy három angol mérföldnyi hosszuságu volt, és ugy alkotva, hogy körben lehetett összerakni. A japániak alig akartak leszállni róla. A villanytelegráfra pedig rögtön japáni betüket alkalmaztak s egész Jeddoig nyujtva sodronyát, rögtön azon keresztül küldözék tudósitásaikat a fővárosba.

Illy szellemi hatalommal lőn megnyerve az, a mit tán éveken át megfeszitett törekvés sem vihetett volna ki erőszakkal; Japán megnyitása. Mind a tudomány, mind a kereskedés mondhatlan sok uj kincscsel fog ez által szaporodni.

A japániak barátsága utoljára annyira ment vendégeik iránt, hogy midőn egy hajóslegény véletlenül meghalálozott a hajón, nem engedték, hogy a hullát szokásosan a tengerbe vessék, hanem ajándékoztak egy darab földet temetőnek s roppant kiséret mellett temeték el a japáni földbe a legelső keresztyényt, kinek megengedtetett a partra szállni s számára emléket emeltetni. A halott református volt, minél fogva a reformatus hajópap tartott felette gyászbeszédet az idvezitő e szent szavai után: „Én vagyok a feltámadás és az élet!”

E nyereségért az egész emberiség nagy köszönettel tartozik Északamerika státusának, hogy midőn az öreg Europában a harczok furiái elszabadultak, az ujra ifjuló Ázsiában a testvériség lánczait összekötni iparkodik. Ki tudja nem onnan várható-e az emberiség ujjá születése? ….