A „Falusi Esték” 4-ik füzete Pencz Miklós mérnöktől „Hazánk vétke, vagy hogyan kell hazánkat mint jelenleg Italia kertté átváltoztatni” czimmel egy talpraesett értekezést közölt, mellyben különösen a fatenyésztés ajánltatik s részletes oktatás adatik Schenk nyomán az iránt, miként kelljen élősövényeket késziteni. Ez értekezés olvasását a „Pesti Napló” ajánlja a gazdáknak, de különösen a falusi lelkészeknek, kikről az értekezés szerzőjének nyomán mondja, hogy felvilágositással csodát tehetnének; ajánlja pedig a végből, hogy hiveikkel életbeléptessék a fák és élősövények ültetését.
A lelkészeknek egyenes hivatásuk kétségtelenül az, hogy hiveiket a vallásosságban megtartsák és előbbvigyék. De abból, hogy működési terük főleg és egyenesen a vallásosság s ezen alapuló erkölcsösség mezeje: még nem következik, hogy mellékesen még más iránybani oktatásukkal is jótékonyan hatni hivatva ne lennének; sőt miután a felvilágosult értelem mindig biztosabban vezettethetik az ur utaiban, mint az, melly bármi oldalról is parlagon hagyatott, s tán bal- és előitéletekkel eltölt: a lelkészeknek amaz egyenes hivatásából is folyik, hogy azok hiveiknek minden oldalróli oktatása s a jóbani vezérlésére is hivatvák. Mivel azonban nem lehet másokat oktatni abban, miben magunk is járatlanok vagyunk, igen ohajtható, hogy a lelkészek a legkülönbözőbb oldalu ismeretekkel birjanak; mivel továbbá hazánk népességének aránytalanul nagyobb részét a falusi földműves osztály teszi, s mivel mindenütt ez az, melly a neki szükséges ismeretek megszerezhetésében legkorlátozottabb: következik, hogy főleg a gazdászat az, mellyben a lelkészeknek nem fölületes, hanem alapos jártassága ohajtható; hogy tanitásaik s példáik által hiveik jóltevőivé válhassanak. Ide járul az, hogy a legtöbb falusi lelkésznek épen nem dúsan kimért fizetése részben földbirtokban áll, melly pedig a müvelését intéző értelmiség nagyságához s tisztultságához aránylagosan jövedelmez. Hiveik s önmaguk érdeke egyiránt követeli tehát, hogy a lelkészek a gazdászati dolgokban jártasok legyenek. De kérdem, hol vegyék e jártasságot? Az e sorok elején nevezett értekezéshez hasonlóknak figyelmes olvasgatásából, mondják tán sokan. Igen, ez szükséges; de nem is említve azt, hogy némelly természeti vonzalommal birókon kivül rendesen mindenkorra idegenek maradunk azon tárgyak iránt, mellyekkel az ifjuság olly igen fogékony korában meg nem barátkoztunk, csak azt akarom mondani, hogy az illy szaggatott s azért rendesen töredékes ismereteket nyujtó uton haladók tanácsaikkal, ha t. i. azok követőkre találnak, többször okoznak kárt mint hasznot. Itt is igaz hát, hogy az ismeretek alapjának az ifju korban s az iskolában kell letétetni. És mégis, ugyan mi történik arra nézve, hogy a leendő lelkészek és iskolatanitók az iskolai pálya alatt alapos gazdászati ismeretekhez jussanak? Az illetők, kik e sorokat olvasandják, legjobban megmondhatják, hogy alig valami. Sőt magában az irodalomban, hol a lelkészek részéről gazdászati tárgyakban nyujtandó felvilágositások annyira sürgöltetnek, kérdem: találunk-e megfelelő sulyu figyelmeztetéseket, maguknak a leendő lelkészeknek ez iránybani kiképeztetését illetőleg? Egyáltalában nem, pedig a fiú nem előzheti meg az apát. Korunk az iskolaügy gyökeres átváltoztatásának kora. Meg vagyok győződve, hogy a népiskolák rendezésekor a magas kormány intézkedni fog, hogy azokban a földmüves osztály gyermekei legalább az alapgazdászati ismereteket megszerezhessék, miből következik, hogy e tárgyra már a tanitóképző intézetekben is figyelmet kellend forditani. Azonban mit az iskola s benne a tanitó a gyermeknél megkezd, azt tovább vinni a lelkész föladata leend, kinek tanácsai s példaadása egészen más hatásuak lesznek arra nézve, ki ez irányban oktatásokat fogadni már az iskolában megkezdett, mint arra, kinek fogékonysága annak idejében föl nem keltetett, s ki épezért konok mozdulatlansággal, ha nem gúnymosollyal hall e tárgyban minden tanácsot, főleg ha az olly embertől jő, ki nem űzi saját kezeivel a föld müvelését. A továbbképzés tisztét azonban, a lelkészek csak azon föltét alatt lesznek képesek sükerrel eszközölni, ha iskolai pályájok alatt, rövid bár, de alapos gazdászati oktatást nyernek, mi által szerzett képességüket aztán, ugy a saját kis gazdaságaikban eszközlendő gyakorlat, mint az irodalomnak is segélyével folyvást tökéletesítik. Véleményem hát az, hogy az iskolatanitókat képző intézetekben a gyakorlati utmutatásokkal összekötött gazdászat-tanitásnak rendes foglalkozássá kell lenni, s hogy miután a leendő lelkészeknek az egész középtanodát megfutni kell, s miután abban annyi ismeret nyujtatnik nekik a természetieket illetőleg, mennyinek alapján minden nehézség nélkül sajátithatják a gazdászat alapismereteit: nekik e sajátitásra a képezdében alkalmat is kell nyujtani.
Hazánk protestáns népessége iskoláit egyenesen önerejéből tartja fen, s e fentartás az ujabb időben tetemes pénzáldozatot igényel tőle; mi lenne méltányosabb mint az, hogy az ezen áldozatok segélyével szervezendő intézetek a tanitás azon ágára is kiterjeszkedjenek, mellyrei kiterjeszkedés folytán a népnek iskoláira forditott garasai, mint forintok térülhetnének meg. Főleg a protestansok azok, kik okkal panaszkodhatnak, nemcsak iskola tanitóik, de lelkészeiknek is csekély dijaztatása miatt. Gondoskodjanak, hogy azok a használatukra szánt földeknek gyümölcsöztetéséhez értsenek, s fizetésüket áldozat nélkül tetemesen emelendik. Vagy nem látjuk-e, hogy egy lelkész, kinek hogy ugy mondjam gazdászati ösztöne van, ép azon állomáson jólétben van, mellyen egy másik nemcsak szükség de nyomorral küzdött.
Az irodalomban mind sürübben jelennek meg dolgozatok, mellyek a nép gazdálkodási ismeretkörének tágitására irányzottak; gondoskodjunk, hogy ezekhez jó akaratu s értelmes magyarázók se hiányozzanak, kikre, csak higgyük el, mindig szükség leend, bár mi népszerü nyelven irjunk is. Mit még nem tudunk, az mindig nehéz. Egyáltalában könnyen irni annyi, mint közönségesen tudott dolgokat változtatgatni, mert csak ez esetben lehet iratunk nemcsak az előadást, de a tartalmat is illetőleg könnyü. Innen van, hogy több az ujabb időben megjelent népkönyvek füzeteibe szánt s azokban világot is látott dolgozatok irói, a tulajdonképeni oktatást egyre kikerülték, szinte félve olly dolgokat irni, mikről érzik, hogy olvasóiknak újak, tehát nehezek leendnek. Azonban ha tanítani akarunk, ezt el nem kerülhetjük; de ép ezért ohajtanunk kell, vajha találjanak jó akaratban s természeti képességben ép erejü, de a felfogásban már csak gyakorlatlanságuk miatt is gyengébb olvasóik, buzgó és ügyes magyarázókra lelkészeikben. Igy, csak igy fog sükerre vezetni a nép nagy tömege értelmi tőkéjének öregbitésére fáradozó lelkes iróinknak nemes igyekezete. Tudom hogy sokan lesznek, kik a fentebbi átolvasása után gúnymosolyra fakadva igy szólanak „Tehát pap- s tanitó-képző intézeteinket tegyük gazdászati iskolákká” s ezzel önbölcseségük élvezetének gyönyörérzetében leteszik e sorokat, hogy soha többé rájok ne gondoljanak; de más részről hiszem, hogy lesznek sokan, kik a mondottak igazságát érezni, s az ajánlott intézkedéseknek tán épen önmagukra nézve szükséges voltát is belátni fogják. S épen mivel illyeket a „Vasárnapi Ujság” olvasói közt legnagyobb számban véltem találhatni, ezért akartam e gondolataimat ép ennek hasábjain fejteni ki; mert hisz a gondolat csak ugy megy át tettbe, ha fogékonysággal találkozik.