Alig lehet több husz esztendejénél, hogy Podolia fővárosában Kamenyieczkben, illyen dolog történt:
Lakott azon városban egy derék örmény kereskedő, kinek neve volt Chrisztofor; háza volt neki, nagy emeletes, épen a piaczra szolgáló, boltja fölött látható volt czimerképen a háromfejü sárkány, a kit Szent György meg szokott ölni, szépen vasból öntve és kifestve zöldre és veresre. Alant volt a bolt; abban árult maga a kereskedő mindenféle jókat, fenn pedig az első emeletben lakott Chrisztoforné asszony, a kit legszebb nőnek tartottak a városban, a mihez még hozzá tehetjük azt, hogy legerényesebb is volt, mert hiszen a nő csak addig is szép, a meddig erényes.
Nagy baj volt azonban a hölgy szépsége Kamenyieczk fiatalságának, kik épen ugy, mint más ország fiatal emberei, nem igen szerettek egy pár szép szemet csak úgy messziről nézni; már pedig közel jutni hozzá nem lehetett. Próbálgatták elegen, mindnek fel kellett hagyni a reménységgel.
Csupán egy volt közöttük, a ki nem engedte magát vissza riasztatni; bizonyos Balavieff nevü orosz bojár; szép, termetes fiatal ember, a ki azt hitte, hogy egy nyalka bajusz előtt el kell olvadni minden női állhatatosságnak; s már évek óta üldözé a szép menyecskét illetlen ajánlatokkal, leveleket, bokrétákat küldözött neki, az utczán megszólitgatá, ablaka alá járt lovát tánczoltatni, s több efféle. A nő hiába hányta a tüzbe bokrétáit, leveleit, hiába fordult el tőle, ha megszólitá, hiába csapta be ablakát, ha meglátta; a gavallér azt hitte, hogy ez mind csak kaczérság, s annál dühösebben üldözte az asszonyt.
Végre egyszer a kereskedőné, hogy valahára végét szakitsa ennek az unalmas mulatságnak, azt a cselt gondolta ki, hogy odarendelé magához a fiatal bojtár urfit, tudtul adva, hogy ha piros szalagot lát az ablakában bizonyos esti órákban, rohanjon fel a lépcsőkön, nyisson be az ajtón, már akkor vár rá valaki.
Várt is az úrfira valaki, de nem Chrisztoforné, hanem a férje, a derék kereskedő, egy hat láb magas, termetes izmos férfi, ki különben igen jó ember volt, de ha megharagitották, akkor nem ismerte a tréfát.
Felesége, a szép Marinka őt állitá az imádó elfogadására; ki, a mint a mondott órában megpillantá az ablakban kiakasztott piros szalagot, nagy diadallal rohant fel a lépcsőkön Marinka szobájába.
Épen ebben az időben kellett azon menni Grodisko Zahornak, a ki becsületes oláh napszámos levén, a tenyerében számlálgatta a kopekeket, mikből túrót és kaviárt vásárolt, s nem tudott eligazolni a bevételen és kiadáson.
A büne odavitte a napszámost épen Chrisztofor ablaka alá s a mint ott számlálgatná az ujjain, hogy hármot a négyből marad mennyi? egyszerre a felső emeleti ablakból a nyaka közé esik valami s leüti a földre.
Ez a valami pedig semmi sem volt egyéb, mint Balavieff urfi ő kegyelme, a kivel az történt, hogy Chrisztofor gazda, a mint az ajtón belépett, derékon kapta s nehogy ujra lefárassza a lépcsőkön, kivetette az ablakon.
Az úrfi bizonyosan nyakát töri ebben az önkénytelen repülésben, ha a szerencsétlen Zahor ott nem számlálja a pénzét; így pedig nem a saját csontjait törte össze, hanem a jámbor oláhét, annak keze lába, oldalbordája tört; ijedtében majd halál fia lett.
Biró elé került a dolog.
Grodisko bevádolá a bojtárt, hogy az neki a nyaka közé repült; a bojár pedig bevádolá Christofort, hogy őt kidobta az ablakon, a kereskedő viszont Balavieffet, hogy a felesége szobájában találta.
Illyen bonyolódott eset még nem fordult elő Kamenyieczk törvényszékei előtt. Ki itt a bünös?
Az világos, hogy Zahornak sok porczikája összetörött, hogy Balavieffnek épen nem lett volna szabad az ő nyaka közé esni; ámde Balavieff jó szántából esett oda, őt Chrisztofor kényszerité repülni, Chrisztofornak pedig szinte tökéletes igazsága volt azt, a ki háza becsületét elakarta rabolni, kivetni az ablakon.
Sokat izzadt a birák üstöke, a mig kisüték az ítéletet. De nem maradtak vele adósak. Kiszolgáltaták az igazságot a pörlekedő feleknek. Hangzott pedig az eképen:
„Mi Durovszky Károly, Kamenyieczk birája, Starijnszky István albiró, Michaszki Bertalan, albiró, és Hyzyjunovszky Antal, jegyző – itéljük:”
„Tekintetbe véve azt, hogy a házasság ügyeit érdeklő perpatvarok a lelki törvényszék elé tartoznak, és minket nem illetnek; tekintetbe véve másodszor azt, hogy ő császári felsége I. Pál czárnak 1799-ben kiadott ukáza azt mondja; miszerint minden házi gazdának szabadságában áll akármiféle haszontalan portékát, a mi házán belül van, az ablakon kivetni, miután elébb háromszor elkiáltá: „vigyázz! vigyázz! vigyázz!” a melly ovatosságot ha elmulasztott 25 rubelnyi büntetés alá esik, s a következményekért felelős:
Minekutána tehát Chrisztofor Miklós kereskedő Balavieff Plátó Alexievics urfit haszontalan portékának tekintheté házán belül, következőleg fel volt jogositva azt az ablakon kivetni, föltéve, hogy elébb háromszorosan elkiáltá: „vigyázz, vigyázz, vigyázz!”
Minthogy azonban fentérintett Chrisztofor Miklós nemcsak háromszor nem, de még kétszer sem, sőt csak egyszer sem kiáltott elébb az utczán állóknak, hogy vigyázzanak, s eként az idézett ukáz határozata ellen cselekedett:
Következőleg elitéljük ezennel Chrisztofor Miklóst 25 rubelnyi bírságra a státus javára; ezen felül fizet 2000 rubel fájdalompénzt az összetört Gradisko Zahornak, a gyógyítással és a perköltségekkel egyetemben, melly summákat hét nap alatt tartozik lefizetni.
Ha Balavieff Plátó Alexievics ellen valami keresete van, azzal forduljon a lelki törvényszékhez.
Dátum – s a többi.”
Azt mondják, hogy a mint a most uralkodó czár ez ítéletet meglátta, három napig nem birt magához térni jó kedvéből, s ha eszébe jutott, mindig kaczagott rajta.
De volt is rá oka.