A svábok a 17. század vége felé, a 18. század elején, és közepén jöttek, és hivattak Magyarországba. Elhagyott, de hasznavehető földekkel biró pusztákat, vadirtásokat, és cserjés helyeket vállaltak fel, különnemü kötelezettségek, és leróvandó terhek mellett, mellyeket ide s tova két század alatt, fáradhatlan szorgalmuk, iparuk, s tevékenységük által, mindenféle gazdálkodásra hasznavehetőkké, virágzókká, s termékenyekké alkotának. – A Magyarország különböző részeiben elszórt svábok nemcsak vallásukra, öltözetjükre, dialectusokra, hanem még szokásaikra is egyformák. A sopronmegyeit a szatmármegyeitől, a szatmármegyeit a bánátitól, legfeljebb szélesebb, vagy keskenyebb karimáju kalapja nyomán lehetne megkülönböztetni.
Három évig közvetlen összeköttetésben állottam e népfajjal, s annak erényeit, gyengéit, hibáit egyaránt, s tökéletesen kiismertem.
A sváb szorgalmatos, és dologszerető szinte a tulságig, de csak magának, vagy legfeljebb fajtársának, de annak is csak azon kiszámitással, hogy munka- vagy segélyszivessége, adandó alkalommal vissza fog pótoltatni. – Ha a sváb házat, vagy csürt épit, kutágast, vagy sertésólat állit fel, közeleső szomszédjai segitik, sőt – e segélyezés szokás által félig meddig törvényesitve – tartoznak is segiteni, de ezen javadalmukra adandó alkalmakkor mindegyik egyformán számit, s az mindegyiknek egyformán megadatik. – Szerződés, vagy egyesség igényelte tartozásaikat, zugolódás nélkül és pontosan teljesitik, de azontul egy szeget sem vernek be örömest, s egy pohár vizet sem szolgáltatnak derült arczczal. – Az urbér idejében csak ritkán voltak restantiáik, s akkor többnyire maguknak, vagy marhájuknak betegeskedése szülte azokat, de azon felül nehéz volt őket egyetlen napra is megnyerni, vagy ha igen, az ollyatén szivességeket busásan megfizettették. – Mostanában, munkáskezeket szerezni igen nehezen, vagy csak kétszerezett árért lehet sváb falukban. – Az űzérkedéshez sem kedvük, sem hajlamuk, sem ügyességük; dolgozni szeretnek; munkálkodásuk sikerét megtakaritják, szükséget ritkán szenvednek, s legyenek bárminő gazdagok, megmaradnak előbbeni életmódjuk, és szokásaik mellett. – A 40–50 ezer forinttal biró sváb épen ugy tejjel, kolompérral, és zuppával él, mint a mellyik a legszükségesebb mindennapit képes csak beszerezni. – Vagyonuk és jóllétük minden értékét ingatlanokra alapitják, a miért, ha pár száz forintot meggazdálkodhatnak, azt ritkán teszik félre, még ritkábban kamatoztatják, hanem vagy örökároni földvásárlásokba, vagy haszonbérlésekbe bocsátkoznak. Minden vagyon köztök oszlik meg, nemzettársaik kezeik között marad, mert idegent, vagy más nemzetbelit, a lehető legnehezebben, és legritkábban fogadnak családjaikba, – s akkor is csak ugy, ha az idegen, szokásaikat, nyelvüket, vallásukat önkéntesen, s minden legkisebb erőltetés nélkül elsajátitá. – A gazdálkodásban atyáik rendszerét követik, e tekintetben sem az önérdek, sem a polgárosodás szavára nem hallgatnak; – aratnak midőn az egész világ kaszál, s a bort épen ollyan roszul, és piszkosan kezelik, mint őseik kezelték.
A sváb vallásos, nemcsak a külső formák szigorú megtartásában, hanem belsőleg is. Alig van nemzet a világon, mellynek annyi ünnepe volna, mint a svábnak. Minden sváb falunak van három, négy ünnepe, mellyet csak azon falu lakói szoktak megtartani. Egy véletlenül előfordult nagyobb halálozás, p. o. epemirigy, pestis s. eff. földrengés, vizár stb. ünnepet decretál, mellyet azután évről évre megtartanak. A böjtöket, szentgyónást, és áldozatot szigorúan megtartja, az ünnepnapokat szigorúan megüli, a legcsekélyebb vallásos szertartásoknak igaz, és buzgó barátja. Papját mindenek felett tiszteli, de azért egy cseppet sem szereti jobban más embertársainál, magánál pedig épen nem. – Különös de igaz, hogy a sváb, még a vallásosságban sem ment az önzéstől, és érdekeltségtől. – A vallásos tartozásokat pontosan, és hiány nélkül lerója, saját maga, vagy rokona lelkeért miséket szolgáltat, mert szellemi hasznot lát belőle, de ingyen, minden kigondolható haszon nélkül, még egyházának sem áldozik, s ha a tartozáson felül egy viaszgyertyát kellene adnia, még azt is megfizettetné. – Ingyen, papjának sem tesz többet, mint más embernek, s attól épen ugy megkéri nem tartozott munkája jutalmát, mint a rabbitól.
A sváb csendes, és békeszerető nép; csekélyebb kivételekkel erényes is. Nemtelenebb szenvedélyek soha, vagy csak igen ritkán vesznek erőt, természettől gyengébb lelkületükön. – Belső életükben, és csendes tüzhelyeiknél találva fel minden érdeket és boldogságot, másokkal igen keveset gondolnak, a miért minden külső surlódásoktól és czivódásoktól mentek, mit némileg biztosit az is, hogy tartozásaikat és kötelezettségeiket pontosan teljesitik, jogaikat pedig egybevetett vállakkal, és költsönösen szokták megőrzeni. A véletlen, vagy kellemetlen percz ingerétől és rohamától elragadtatnak, de ha a bántásokat, vagy sértéseket rögtön meg nem torolhatják, feledik azokat, boszut későbben soha, vagy csak ritkán állanak. A másokkal, idegenekkel, más nemzetbeliekkel egyenetlenkedéseket a törvények utján egyenlítik ki, saját bajaikat, és zavaraikat azonban a helység vagy község belső administratioja dönti el, saját biráikban, s a tapasztaltabb öregekben, minden esetre, és mindenkor compromittálnak. Csak rendkivüli szakadás esetében történik, hogy sváb svábot a törvény előtt keres meg. Illyenkor azután a többiek valamennyien neheztelnek a komolyabban perlekedőkre. – Örökösödési, hagyományozásai, kiházasitási, cserélési, átvallási stb. eljárásaikban saját szokásaik vannak, mellyek firól fira átszállitva, törvényes erőre emeltettek. Ezek a fennálló codexhez hasonlitva, számtalanszor nagyon is jogtalan alakban tünnek fel, de azért minden legkisebb zugolódás nélkül alávetik magukat még ollyanok is, kik ha nyiltan lépnének fel, s a törvényhez folyamodnának érdekeik tisztábahozatalában, jelentékeny összegeket nyernének, és gazdálkodnának meg. – Ételben mértékletesek, inni azonban szeretnek. Télben korán reggel főtt bort élveznek, nyáron át a munka után, hüvös és bűzös pinczékben oltják szomjukat. Minthogy többnyire rosz bort, és nagy mértékben isznak, kevéssel és roszul táplálkoznak, testierejöket ifjukori testi kicsapongások által, és többször felesleg munka által pazarolják: rövid életüek, s mint illyenek is, korán gyengülnek és öregszenek. Többnyire 40 éves korukban szoktak elhalni. Nagyobb vétségekkel, és kihágásokkal sem magukat, sem lelkiismeretöket nem terhelik. Közfenyitő intézeteinkben, vagy börtöneinkben svábot igen ritkán találhatni. Aprómarha, s más csekélyebb lopások a kocsis, és szolgalegénység részéről elkövettetnek; kisebbszerü czivódások, és verekedések a közmulató helyeken szinte tapasztalhatók, de nagyobb vétségek, millyenek: erőszakos rablások, vagy gyilkosságok, a sváblakosság kronikáiban hallatlanok. – Legnagyobb erénytelensége a svábnépnek a nemi féktelenség. E tekintetben a szülők volnának főképen büntetendők, kik engedékenységükkel, elnézésükkel, sőt ifjabb kori példájukkal, legtöbbet eszközöltek ezen undok kihágás előmozditására. – Különben e vétséget érdeklőleg, maga a természet büntette meg őket harmad iziglen. Ifjaik satnyák, kimerültek, s minden betegségre hajlandók; mint illyenek korán öregszenek, s korán elhalnak. A leányok, mihelyest asszonyokká lesznek, elhalványulnak és megránczosodnak, harminczkét éves korukban, már magtalanok. A 23–24 éves sváb menyecske már ugy néz ki, mintha 40–45 éves volna. Katonasorozáskor 100–200 sváb legény közől alig válik 10–15 besorozható.
Belső községéletükben azonban vannak szokások, és intézkedések, mellyeket folytonos használat által törvénynyé emeltek, mellyek méltó elismerést, sőt közdicséretet érdemelnek. Illyenek nevezetesen:
Sváb falukban a nyomorékok, bénák, tehetetlenek, őrültek stb. örökidőkre biztositvák. Ha az illyen szerencsétleneknek szüleik vagy rokonaik elhalnak, vagy magok is tehetetlenek: azon gazda, ki az illető telket, vagy házat magához váltotta, készpénzen megszerezte, vagy örökölte, mint azon telek vagy ház el nem taszitható terhét, tartozik az ollyan szerencsétlent is elfogadni, annak szállásáról, ruházatjáról, és táplájáról holtaig gondoskodni. Az illyen szerencsétlenek sorsa felett azután a faluhatóság őrszemei virasztanak.
Ha sváb faluban valamelly gazdát, vagy zsellért tűz, vagy vizveszély elpusztít, vagy más természeti szerencsétlenség tönkre juttat, a lakosság tartozik haladéktalanul segélyezést nyujtani készpénzben, termékekben épitkezési anyagokban, vagy munkáskezekben, miként a szükség vagy veszély igénylik. Mindezeket legkisebb zugolódás nélkül, jó szivvel teljesítik. Az illyen felebaráti szeretet következtében azután, csakhamar ismét felépülnek az elhamvadt, vagy viz által elsodort épületek; a szerencsétlenség által üldözött táplálhatja magát és családját, nem kénytelen elpusztulni, éhezni, vagy koldulni. Sváb koldust ritkán, vagy épen soha sem lehet szemlélni.
Kisebbszerű kicsapongások, és vétségek, millyenek a verekedés, egymás hirnevének becsmérelése, istenkáromlások stb. a faluhatóság által büntettetnek, még pedig pénzben; az illyen összegek azután legszentebb, s legnemesebb czélokra fordittatnak.
A halottaknak, mindenkor szomszédjaik ásnak sirt, azok takaritják el, még pedig dijtalanul.
Éjjelenkint, a lakosság összes számához mérve, 4–8 sőt tizenketten is czirkálnak mint őrök a falu utczáin, éber figyelemmel őrködve a nyugvók vagyona, és személybátorsága felett. Az illyen szolgálatokat minden egyes lakos tartozik tenni, s a legkisebb zugolódás nélkül teszi is.
Különös de igaz, hogy a svábnép a millyen vallásos, épen ollyan hajlandó a babonára is. E többször káros hibát közülök, még lelkészeik fáradozásai, és józan tanácsai, sem birták egészen kiirtani. Betegségeikben csak igen ritkán folyamodnak orvosi segélyhez, hanem holmi temjénfüstölésekkel, ráolvasásokkal, növények vagy csontok égetésével gyógyitatják. Holmi természetes, de általok meg nem magyarázható jelenetekből, tüneményekből, álmokból stb. is, sok bolondot, és nevetségest magyaráznak. Irigylendő oldaluk azonban, hogy bár mi bajban, szerencsétlenségben, vagy veszélyben, haladéktalanul vigaszt találnak az üdvezitő vallásban.
Népszokásaik sokfélék és változatosak. – Nevezetesebbek:
A tojás hajgálás húsvét másodnapján.
A boszorkányok üzése böjt első vasárnapján.
A farsang eltemetése hushagyó kedden.
Év ünnep Silvester napján.
Tavasztáncz Maj. első napján.
Aratók ünnepe Juliusban.
Csendesnap ünnepe Mindszentnapkor stb.
A svábnép külsőleg tiszta, és meglehetős izletesen öltözkodik. Az öreg férfiak sőtétkék posztó nadrágot, mellényt, és spenczert hordanak. Kerek lapos szőrkalapot fehér zsineggel. Az ifjak sárgazsinóros szürke nadrágot, selyem mellényt, fekete posztó spenczert fényes érczgombokkal. Csizmájukon sarkantyut. Kerek fekete szőr kalapot, csinált virágokkal ékitettet. – Az öregebb asszonyok tengerzöld posztó rokolyát, fekete ujjast, fejökön sötétkék, fehér petytyes babacsin kendőket. Az ifjabbak festett vászon ruhákat, elől zöld szalagokkal összefüzött posztó ujjasokat, és szines kendőket. A leányok hajaikban többnyire sárga, vagy piros pántlikákat, nyakban üveg fehér gyöngyöket, és czipőket bokros zöld szalagokkal. Belső tisztaságukról czélszerübbnek tartom hallgatni.
Mi értelmi fogékonyságukat illeti, meglehetősen korlátozottak. Nehezen tanulnak, s hamar felejtenek. A betük ismeretével, rosz olvasással, és még roszabb számtudással megelégesznek, s gyermekeiket azonnal házi belső munkára fogják; nyáron át pedig, csak hatalommal lehet gyermekeiket az oskolába – járásra fogni. – Ha tehetősb gazdák gyermekeiket oskolába járatják, még pedig azon elhatározással, hogy azokat tökéletesen kiművelik, s kitanittatják, előre megjósolhatni, hogy azon figyermek a szülők által papi pályára van szánva, s mint ollyan rendesen meg is felel hivatásának. Papokat rendesen az orgonisták nevelnek, – vagy ha az nem sikerül, a gyermek, atyja pályájára lép, s azt derüs kebellel folytatja.
Meg kell még említenem, hogy a svábok házai ugyanazon architectura szerint épitvék; udvaruk, kertjük tágas, és tiszta. Czélszerű pajta áll a középen, rendesen zárvonalat képezve az udvar, és kert között. Ló- és tehénistálló ugyanazon fedél alatt áll a laktermekkel, mellyeknek ablakai, egyet kivéve, az utczára néznek, és legtöbbször ákáczok lombjaitól árnyékoltatnak.
Legtöbb gondot lovaikra fordítanak, s gyermekeik után azok iránt viseltetnek legtöbb előszeretettel. Példabeszéddé vált, hogy a sváb inkább megüti anyját, mint valamellyiket lovai közül.