Egyveleg.

– Omer basának egy nagynénje él Bécsben, egy volt cs. kir. kapitánynak nyugdijas özvegye, kinek neve Lattas Teréz. Mikor öcscse, a mostani török hadvezér még cs. kadét volt az osztrák hadseregben, 5 pfttal segítette hónaponkint. Mióta azonban ez utóbbi törökké lett, minden viszony megszünt köztök mert a jó néne, minden nevekedő dicsősége mellett sem bocsáthatá meg öcscsének, hogy a keresztény vallást elhagyta.

– Francziák életrevalósága. A miveltség áldásterjesztő hatását minden irányban érezni kezdik a törökök. Egy franczia katona többi közt ezt irta Törökországból egy barátjához: „A törökök igen jól fogadtak bennünket, s miután itt megtelepedtünk, később érkezett szövetségeseinket, az angolokat, mi is szivesen fogadtuk. Ezen derék emberek, mind a törökök, mind az angolok, nagy tisztelettel vannak a mi élénkségünk, munkásságunk és vidorságunk iránt. Ugyszólván danolva épitettünk fel egy tábort, mellyet ők világ csodájának néznek. Sátorainkba, utainkra, kis kerteinkbe s virágágyaink közé, mellyek lakunkat diszítik, csakugy zarándokolnak a jámbor muzulmánok (törökök). Hogy táborunkba jó forrásvizet kaphassunk, külön csatornát épitettünk; ezt régi római műnek nézték. Volt egy sziklából fakadó jó forrás, melly azonban a sikon elveszett, s az általa támadt mocsárokban csak kigyót és békát táplált; ennek 3000 franczia katona egy nap alatt másfélórányi hosszu csatornát készitett. Most táborunkon folyik keresztül, embereink szomját oltva, s kertjeinket öntözve. A török polgárok, ezek az álomszuszékok, kik csak arra gondolnak, hogy kinyugodhassák magokat s pipáikat megtöltsék, el vannak e munkától ragadtatva, s ugyancsak veszik hasznát! Nem isznak többé kutjaik bűzös vizéből, hanem hozzánk jőnek, ha inni akarnak. El vannak ragadtatva characterünk és ügyességünk által. Feleségeik, kiknek férjeik annyi szépet beszélnek rólunk, tele vannak kiváncsisággal, s egyebet sem tesznek egész nap, minthogy szobáik rostélyos ablakára tapasztják arczaikat, hogy bennünket az utczán arra sétálni lássanak.” – Mint látjuk, kissé dicsekszik a vitéz, de hadd teljék kedve.

Tejfa. Egy Wallace nevü angol, kinek utazása nem régiben került sajtó alól a közönség kezei közé, több érdekes felfedezései között említi hogy az Amazon és Fekete viz (Rio negro) folyamok környékén Délamerikában ollyan fát talált, melly több édes tejet ad mint egy fejős tehén. A tej, melly a fa felhasított kérgéből foly, tökéletesen hasonlit fris tejsürűhöz, s valamint kávéval ugy theával is igen jól izlik. Ezen tejről, melly Európában mindeddig egészen ismeretlen volt, azt állitja Wallace, hogy sokkal több tápláló erővel bir annál, mellyet nálunk a természet eleven állatok tölgyében gyárt. – A természetrajzból már régen ismerjük a kenyérfát, bortermő fával pedig bőven megáldotta az isten édes hazánkat, s ha valamellyik utazó angolnak sikerülend még töltött káposzta- és sonka fát is felfedezni, mindenesetre hasznos dolog lenne egy pár oltó ágacskát szerezni mindegyikből.

Házassági szokások Japánban. Ha egy japán nő férjhez megy, lennének bár csupa drága gyöngyből fogai, azokat bizonyos edző szerrel korom feketére festi. Ezen szokás következtében aztán mihelyt elmosolyodik a menyecske, fogai tüstént elárulják, hogy menyasszonyi koszoruhoz nincs joga. Más sokkal okosabb szokásnál fogva szinte Japánban, minden gyermek születésekor egy fát szokás ültetni, s mikorra a felnőtt gyermek házasságra lép, a vőlegény és menyasszony fáját kivágják s felbutorozzák belőle az uj házasok lakását.

– Tábori képek. I. A dunai török táborból. Majus hónap igen hüvös éjszakákkal köszöntött be, mindazáltal a török katonaság majd mindenütt a szabadon tanyázik, még a ló is, ugy látszik, jobban szereti, ha gazdájával együtt künn a gyepen töltheti az éjet. A szép és téres sátrak festőileg lepik el a dombokat és völgyeket s a száz meg száz apró őrtűz derülten csillog a sötét éjszakákon. Esténként összegyülekeznek a jó czimborák, elbeszélik a mit láttak, tapasztaltak s megemlékeznek a távollevőkről. Csibuk, kávé, s néha egyegy pohár rhum vagy bor tartja össze rendesen ez esti mulatságokat. Nevetnek, ha azt olvassák idegen lapokban, hogy a török sereg szükséget szenved, mint ekkoráig legfeljebb pénzben szenvedett hiányt, de eleség mindig volt untig elég. Bölcsen gondolkodik a vezér s azt tartja, hogy embereiben akkor lesz erő és bátorság, harczi kedv és halálmegvetés, ha nem éheznek és szomjaznak. Továbbá tudja a legénység, hogy a vezér ok nélkül soha sem teszi ki koczkára életöket, hogy a mennyire lehet, kiméli az emberi életet, azért szereti, ha az ellenséget csel által ejtheti tőrbe. A betegek száma aránylag csekély, száz ember között rendesen alig van kettő három, a ki szolgálatra alkalmatlan volna, ugynevezett ispotályvitéz, a ki ott szereti tölteni az időt, nincs is.

– II. A franczia és angol táborból. A seregek élelmezése miatt mindig kevesebb panaszt hallani. Az eleség drága ugyan, de mégis elegendő, mert a falusi nép örül a vásárnak s a basák mindent elkövetnek, hogy ki ne fogyjon a készlet. Naponként uj szállitmányok érkeznek Gallipoliba, s a török nép napról napra furfangosabb lesz, a hol hasznot érez. Az angol és franczia pénzt már jobban ismeri, mint a törököt s a lókupeczek és kovácsok maholnap tultesznek a hires angol lócsiszárokon. A bor most kétszerte drágább, mint az előtt; a hus drága és rosz; a tojás ára naponként emelkedik; a vajnak fagyu szaga van s a tej olly luxus, mellyre csak a dusgazdag katona vetemedhetik. – A francziák mindenben ügyesebbek s leleményesebbek mint a bölcs angolok. A franczia hadiszálláson olcsóbban is, jobban is esznek isznak s isszák le magokat. Este, ha a jóllakásnak vége van, beáll a vidámság s társalgás, és valóban megható látni, milly testvérileg segiti egymást a két szövetséges sereg, melly sokáig esküdt ellene volt egymásnak. Később megjelennek az éjjeli őrjárók s nyugalomra viszik a zavargókat. A franczia mindenütt feltünik, már egészen othonosnak érzi magát, sőt már „franczia rendőrséget” is teremtett. A két sereg főtisztjei legjobb egyetértésben élnek egymással. Ámbár még ekkoráig nem volt alkalmuk együtt kiállani a muszka ellen, jónak látják mégis, addig az ideig együtt lakomázni. Az angolok sokat tanulnak a francziáktól a szakácsmüvészetből. Általában a franczia ollyforma a török földön, mintha ő huzná a primót, az angol meg a kontrát. A francziák egyenruháját jobban szeretik a törökök, mint az angolok vörös frakkját. De a basák s nagyok többet várnak az izmos, termetes angoloktól.

– Egy kozák kiváncsisága. Tudva van, hogy már most nem csak az oroszoknak, hanem a törököknek is vannak kozák csapatjaik, vezérök Szadik basa. Nem régiben a Dobrudsában szembe kerültek a kétféle kozákok. Midőn az orosz kozákok meglátták a török kozákon saját szineiket s jeleiket, nehányan kapták magokat s átszöktek ezekhez. Hogy e szökésnek vége szakadjon, az orosz vezér egy napi parancsot hirdetett ki, mellyben az volt mondva többi között, hogy a török kozákok csak azért vannak felállitva, hogy az orosz kozákokat átcsalogassák s ha egyszer hozzájok értek, fejeiket levagdalják. Fejét furta ez a dolog sok muszka kozáknak s egyszer csak beállit közülök egy legény Szadik basához, igy szólván: „Jelentem alásan, csak azért jöttem, hogy megtudjam, vajjon igaz-e, hogy itt levágják az ember fejét és ezután Konstantinápolyba küldik?” – Nem szükség mondani, hogy a feje is megmaradt, a legény is ott maradt.