Egyveleg.

Dobrudsa. Igy nevezik Törökország azon részét, mellyet a mult hó végén a Dunán átkelt oroszok elfoglaltak s mind e mai napig birnak. Dobrudsa (hajdan Scythia minor, most köznyelven Tatárok országa) legészakkeletibb része Törökországnak. Oláhországtól és Besszarábiától a Duna választja el, keleten a Feketetengerrel határos. Alsó része magas sik, felső része mocsáros lapály. Ez utóbbi részen a nyári forróság nem csak lázakat okoz, hanem millió mérges szunyogokat is hoz elő, mellyek iszonyuan kinozzák a tengerpart lakosait s a folyam hajók embereit. A lakosok száma 10,000, kik részint bolgár törökök (turkomanok) részint tatárok, ozmánok, görögök, örmények és zsidók. Legnevezetesb helyei északon Babatag s délen Bazardsik erős vára. Egy utazó igy irt e vidékről: „A meddig szemünk ért, nem láttunk egyebet tengernél vagy véghetetlen pusztaságnál; nem volt ott ház, füst, marhacsorda, és semmi élő pont. Az egész egy határtalan zöld mező volt. Közel a városhoz láttunk nehány darab földet, minden kerités nélkül, ezeken rozs termett, melly nem volt magasabb a fűnél s ollyan szinü, mint ez. Télen gyakran olly hófuvatagok vannak itt, mellyek a nyájakat pásztoraikkal együtt végig kergetik a pusztaságon.” – E tartományban állapodtak meg egyelőre az oroszok.

– Hadi költségek. Az angolok kiszámitották, hogy az 1854–55 adózási évre közel 100 millióval fog kelleni többet fizetniök, mint az eddigi rendes békés években. Mindazáltal senki sem zugolódik, sőt örömest szavazzák meg a rendkivüli költséget, mellyet a háboru fog felemészteni. Azt mondják, hogy rendbe akarják hozni a népjogokat, segiteni a gyengét (a törököt) s megzabolázni az elnyomót (a muszkát) – s ugy hiszik, hogy illy nagy czélok megérdemelnek egy kissé nagyobb áldozatot is.

– Basi-bozuk. Igy nevezik a török sereg azon részét, melly nem tartozik a rendes katonasághoz. A basi-bozukok nincsenek ugy betanitva és szabályozva, nem is értenek ugy az engedelmességhez, mint a valódi katonák. Miattok már sok panasz volt. Legnagyobb kedvök telik a vakmerő pusztitásban és mészárlásban s megtörténik néha, hogy jó kedvökben ott is megteszik ezt, a hol nem kellene. De máskép is vannak fegyverezve, mint a katonák. Egy szemtanu azt irja rólok egy külföldi hirlapban, hogy fegyverök többnyire rövid tőrből áll s magas nyergeikben ugy ülnek, mint valami erősségben. Igy vágtatnak neki az ellenség lovasságának. Lovaik többnyire mének; ezek is vad dühhel rohanják meg az ellenséges lovakat; kerek patkóik elején horog forma vas van, melylyel a földbe kapaszkodnak, s igy marakodnak és rugdalóznak jobbra balra, előre hátra. Ez alatt a lóhátán ülő basi-bozuk szemre veszi ellenét, ki hosszu kardjával alig tudja mit csináljon; mihelyt hozzá fér, tüstént bele döfi tőrét. Gyakran birkózásra kerül a dolog s ezalatt megtörténik, hogy a basi-bozuk leharapja a muszkának orrát, fülét stb.

– Az egyiptomi hadak Törökországban. Egyiptom is elküldte harczosait a török csatatérre.

Ezen vitéz afrikai hadak még sokban eltérnek az európai katonaságtól s egy angol szemtanu igy irja le őket: Az egyiptomi katonák borzasztóan szépek, vagy is más szavakkal, rutságuk a fenséggel határos. A toll nem képes ez iszonyu zászlóaljakat leirni, barbar nyerseségöket csak a tükör adhatná vissza tökéletesen. Képzeljünk egy baltákkal, kardokkal, szuronyok- s puskákkal ellátott, piszkos gyapju kelmékbe öltözött, fekete rabszolgákból álló vad katonaságot, lábaikon fityegő rongyos talpu sarukkal, hátukon valami rendetlenül összehányt batyu, melly inkább egy sebtiben orzott prédához hasonló; elhasznált kék egyenruháik egészen elenyésznek hosszu, fehér, durva szürkámzsájok alatt, egy részénél földig ér e hosszu köpönyeg, a többiek csipőik körül gyürik fel. S most nézzétek a fejeik körül tekert turbánok alatt az arczokat. A legfantastikusabb, legfeltünőbb, de egyszersmind a legborzasztóbb, legállatiabb képek, mik Afrika földén termettek. Láttam közöttök vadul szép óriásokat emberevő fogakkal s szikrázó szemekkel, mellyek sötétbarna vonások közül szórták villámaikat, láttam nápicz törpéket sárga arczokkal, mellyeken a legnagyobb emberi szenvedések nyomai voltak láthatók, s kiknek már csak egy foguk volt a töltés szétharapására. Az ujonczok között láttam vén katonákat is, kiknek ősz hajaktól körül lengett ránczos homlokaik, sebhelyes bronzszinü arczaik, nyugott tartásuk mutatá, hogy Ibrahim pasának, az egyiptomi alkirálynak próbált hűségü veteránjai. E vad hadak már a jelen háboruban is többször adák jelét harczias vitézségüknek. Megindult minden, Sziberiától Egyiptomig.

– A „Morning Post” máj. 13-án, igen érdekes tánczestélyt közöl terjedelmes leirásban, mellyet Walewszky franczia követ adott, s ő felsége Viktoria királynő magas férje társaságban diszitett megjelenésével. A leirás szerint rendkivül ünnepélyes disz ömlött el az egészen. Ő Felsége drága gyöngyökkel és kövekkel gazdag öltözetben, Albert herczeg marsall diszköntösben jelentek meg 10 órakor, s Walewszky követ és leánya által lesegittetvén kocsijokból, Viktoria királyné a franczia követ karján, a követ ur leánya pedig Albert herczegén léptek be a terembe, s későbben ugyan illyen párosan tánczoltak is. Hogy az egészen pazar fény áradott el, azt gondolhatni, s csak annyit emlitünk meg a részletes leirásból, hogy a főteremben Viktoria királynő és Napoleon császár kezdő betüik az illető koronákkal csillag csoportozatban felállitott remek transparentben, ragadták el főképen a válogatott vendég-sereg bámulatát; a mellékteremben jobbról Viktoria királynő mellszobra ritka diszvirágokkal körül foglalva, a bal mellékteremben pedig Napoleon Lajos arczképe Winterthalertől volt felállitva remek festményben, marsall diszruhában, balkezében uralkodó pálczával. – Jelen volt az egész diplomatia, csak követet tizenyolczat sorol elő az illető pap. Igen gyönyörü festői látmány lehetett az egész; mert a diplomatiai kar mind diszköntösben jelent meg, a többi vendégek nevezetes része pedig különféle korból válogatott jelmezben. Látni lehetett III. Henrik, IX. Károly, XV. Lajos korából választott udvari öltözékeket. Palmerston neje IX. Károly nejének, Austriai Erzsébetnek costumjében jelent meg. – Minden allegoriai alakok között legnagyobb, átalános tetszést vivott ki két bájos nőtestvér, kiknek egyike mint pásztornő a békét, másika mint markotányosnő a háborut jelképezé.

– Régi dolgok. Midőn Sándor orosz czár 1821-ben katonagyarmatait látogatta meg a Krimmben (hol most Szebasztopol vára büszkélkedik), rendesen minden gyarmatos házába benézett, hogy népének állapotjáról meggyőződjék. Voltak, a kik gondoskodtak arról, hogy minden a legjobb szinben tünjék fel. Igy p. o. minden házban bőségesen talált edédet az asztalon s az ételek között majd mindenütt egyegy sült malaczot. Ez azt jelentette volna, hogy népének van mit apritani a tejbe s e szerint semmi baja. A czár egyik kisérője azonban, Woschonszky herczeg élt a gyanupörrel, s egy helyen szép titokban levágta a malacz farkát és zsebre tette. A következő házban ismét malacz állott az asztalon, de farka hibádzott. Ekkor azt mondá a herczeg a czárhoz fordulva: „Ugy látszik, e malacz régi ismerősöm!” A czár kérdezvén okát, a herczeg elmondá a dolgot s az elcsent farkat oda illeszté a malacz többi részéhez. De a czárnak nem tetszett, hogy csalódásából igy felriasztották, s Wolchonsky herczeg e naptól fogva egészen elveszté a czár kegyét.

Sajtóhiba. Mult számunkba egy értelemzavaró sajtóhiba csuszott be. „Debreczeni Márton” életirásában e szót; „petrificatiója” igy kérjük olvasni: „purificatiója.”