Mint a halász, ki habbal álmodott,
Fölkel korán vizsgálni a napot;
Távol, fiam! sötét felhőkön át
Szép végzeted, ugy nézi most anyád.
Vajjon mi sors vár, a földön mi léssz?
Hires költő, borostyános vitéz?
Addig, szép angyalom,
Szendergj karjaimon.
Azt mondja e szem: hősnek született.
Mi büszkén nézem koszorus fejed!
Pályája a pirosló csata-tér,
Tábornok lesz, utána hadvezér.
Halld! szól a kürt: mienk a győzelem!
A győztes ő, a győztes gyermekem!
Addig, tábornokom,
Szendergj itt karomon!
De nem, fiam, csendes sors vár reád,
Harcz közt érted remegne majd anyád.
Hadd folyni élted szent hajlék alatt,
A jó Isten viselvén gondodat.
Légy oltár-szolga, lámpa, melly viraszt,
Ki, mit mi vétkezünk, eltörli azt.
Addig, szép lévitám,
Szendergj anyád karján!
Nem Istenem! bocsásd meg bűnömet,
Hogy vakmerőn kérdém a végzetet.
Nálad van a szerencse, hír, vagyon,
Válaszsz sorsot, mig én őt ringatom!
Anyának a bölcső mellett soha
Nem kellene csak imádkoznia!
Szendergj, szép angyalom,
Szendergj lágy karomon.