(Vége.)
Az eddigi veszteségek megtaniták az oroszokat, hogy a cserkesz föld egy csapással meg nem hóditható, apró csatározások által pedig a támadók vesztenek legtöbbet; e végett Woronzoff herczegnek személyes tanácskozása volt a czárral, s azon tervben állapodtak meg, hogy egyszerre több távollevő ponton támadják a cserkeszeket, hogy igy erejöket megosztva, egyenkint letörhessék. 1846-ban kezdték meg e hadjáratot; azonban, mig ők a hegyeket ostromolták, Samyl husz ezer lovast gyüjtött össze, s egy ponton keresztül törve az oroszokon, azoknak a hátuk mögött minden eddig meghóditott tartományaikat elpusztitá, hadsoraikat összekuszálta, váraikat elfoglalá, s mire azok ismét ellene egyesülhettek, ő ujra biztos hegyei közt volt. Tehát ez a kisérlet sem sikerült.
Szevadovszky, Nestoroff, Szleptzoff, Argutiniszky Dolgoruczky és még számtalan orosz tábornok hasztalan fárasztá magát Samyl legyőzésében, mikor a cserkesz kifáradt, neki jött a cholera az orosz hadseregnek, s elhullottak uton utfélen, s a mit meghóditottak nyáron, azt visszafoglalta tőlük ősszel a hó és az árviz; maguk az elemek is a cserkeszek mellett harczoltak.
1850-ben maga a trónörökös is részt vett a cserkeszek elleni hadban, de az ő kardja sem volt hosszabb, mint tábornokaiké.
Azóta is folyvást tart a harcz, Samyl legyőzetlen. A jelenleg kitört orosz-török háboru ő reá is nagyobb hivatást mért; Nyugot-Európa nem csak részvéttel, de valódi segélylyel nyujtá neki kezét. Az angol-franczia hajóhad lőszereket és pénzt szolgáltatott neki a harcz erélyes folytatására. Már ez év kora tavaszán elkezdé harczi müködéseit; az oroszoknak a fekete tenger partján levő várait egyenkint elfoglalá. Legnagyobb volt ezek közt Szukum Kaleh; két ezer orosz volt benne helyőrségül hagyva. Ezek a mint megtudták, hogy egy csoport cserkesz közelit, bátran kimentek ellenük, de az ütközetben ugy megverettek, hogy a cserkeszek velük egyszerre értek a várkapukhoz, és ott az oroszokkal összekeveredve, berontottak a várba, egy pillanat alatt fel volt gyujtva a vár; ezer orosz leöletett, a többi a földalatti csatornán menekült le a tengeren álló orosz hajókra. Három nap mulva a franczia czirkálók a tenger part hosszában mindenütt lángba borulva látták az orosz várakat, s midőn a parthoz közelitettek, a cserkeszek rájok ágyuztak, de midőn lobogóikat felismerék, örömriadással usztak be hozzájuk, s vállaikon vitték ki őket a partra, felfogadva, hogy ezentul már meg fogják ismerni zászlóikat.
Egyébiránt akárhová dül ez óriási harcz, mellyre most a félvilág készül, azt mondá Samyl:
„Ha elhagy is bennünket Anglia és Törökország, ha tulajdon erőnk el fogy is végre, akkor felgyujtjuk házainkat, megöljük feleségeinket, gyermekeinket, s szikláinkat védve, elhullunk az utolsó emberig.”
Illyen emberekkel nem üdvös háborut viselni.
Az orosz fegyver nem fogott rajtok. Ez azonban kevésbé csodálható, mint az, hogy az orosz arany nem birta őket megszelidíteni. Hisz az orosz diplomaták nagyon jól tudják azt, hogy sokkal messzebb lehet lőni, és sokkal biztosabban arannyal és ezüsttel, mint vassal és ólommal, s értenek e tudományhoz.
Samylt az sem hóditá meg.
Egy lélekrázó példát beszélnek Samylról és az oroszok illynemü kisérleteiről.
1843-ban minden oldalról szorongatván az oroszok a csecsenczeket, végre elkezdék őket hizelgő ajánlatokkal biztatni, hogy hódoljanak meg önkényt, ekkor a Nagy- és Kis-Csecsna lakói elhatározák magukban az öregek tanácsára, hogy Samylt rá veszik, miszerint a kedvező föltételeket fogadja el, és tegye le a fegyvert az oroszok kezébe.
De ki legyen a vakmerő, a ki az ajánlattal Samyl szemei elé lépjen? Mindenki jól tudta, hogy az bucsut vehet fejétől azon esetben, ha küldetése nem sikerül: végre tehát sorsot huztak maguk között, s négy férfira Gunój faluból esett a sors, kiknek meg kelle kisértenie Samylt. Három erszény aranyat adtak kezökbe a küldötteknek, hogy szavaik annál sikeresebbek legyenek.
Megérkezve Dargóba, a küldöttek Hasszim Mullahnak átadták az egyik erszényt, hogy vezesse be őket a Kánumhoz, Samyl bey anyjához, kinek szavaira most is gyermeki kegyelettel szokott hallgatni a vezér.
A Khánum szerette a pénzt. A két erszényt aranyért magára vállalta, hogy a csecsenczek veszélyes ajánlatát közleni fogja fiával, s ráveszi őt a meghódolásra.
Samyl végig hallgatá anyja beszédét, akkor azt mondá neki, hogy feleletet magátul nem adhat, hanem Allaht fogja megkérdeni, hogy mit cselekedjék? Azzal kihirdeté a nép között, hogy mindnyájan gyülekezzenek össze a mecset körül, s mig ő benn Istennek beszél, addig imádkozzanak ott étlen szomjan. Három nap, három éjjel maradt ott a mecsetben Samyl, s a nép el nem mert mozdulni a templom elől. Negyedik nap reggelé kilépett Samyl, s halvány arczczal, mellyen álmatlan éjszakák küzdelme látszott, felhágott a mecset sima tetejére, s ott várt szótalanul, mig az általa elküldött muridák anyját eléhozták, s felvezették szinte a mecset tetejére. A Khanum agg, roskatag nő volt már, s vezető nélkül nem tudott járni.
Ekkor Samyl felemelé kezeit az égre, s felsóhajta Istenhez:
„Legyen meg a te akaratod!”
Azzal a néphez fordult, és szólt:
– Dargó lakosai! Három nap és éjjel beszéltem szinről szinre a prófétával, és láttam Allaht, és hallottam zengő szavait. Azt kérdezém a prófétától: mit cselekedjek én, midőn a két Csecsna lakói ajánlatot tevének előttem, hogy magamat a moskók-nak alávessem, és meghódoljak. És a próféta azt felelte nekem: Allah akarata az: hogy legelsőt, ki e gyalázatos ajánlattal elődbe lépett, száz korbácsütéssel büntesd meg az egybegyült nép előtt. Ime lássátok Muridák, a büntető fegyver saját szivem felé áll hegyével; e gyász izenet átadója tulajdon anyám, a Khanum. Legyen meg Allah akaratja.
A Khanum összeroskadt e szavakra a félelemtől; Samyl hidegvérrel inte a Muridáknak, hogy kössék ki őt a mecset oszlopához, s teljesitsék rajta a büntetést. Négyszer érte a sulyos korbács a Khanum vállait, mindannyiszor szivrepesztő sikoltással kiálta kegyelemért a szerencsétlen nő fiához; az mozdulatlan arczczal állt a mecset ormán, és meg nem inditák a sikoltások. Az ötödik ütésre már nem kiáltott a Khanum, mert meghalt.
Samyl ekkor sirva rohant anyja lábaihoz, s csókjaival halmozá el hült tetemét; azután felállt, leveté dolmányát, és ünnepélyes hangon monda:
– Teljesüljön Allah akaratja!
És azzal saját maga állt oda az oszlophoz, vállait lemeztelenitve, s az anyjára kimondott hátralevő kilenczvenöt korbácsütést saját maga állotta ki. Egy vonás nem mozdult meg arczán, hiszen jobban fájt neki az az első öt, mellyet anyjára üttetni látott, mint a többi, mellyet maga fogadott el.
A nép borzadva és áhitattal állt körüle; ekkor ujra felment a mecset tetejére a bey, s nyugodt hangon kérdezé:
– Hol vannak a csecsenczek küldöttei?
Azok már inkább halottnak érzék magukat, mint élőnek, s arcza veték magukat előtte. Könyörögni sem volt bátorságuk.
Samyl csendes hangon monda nekik:
– Menjetek haza, és a mit láttatok, mondjátok el barátaitoknak és ellenségeiteknek.
Azóta senki sem kisértette meg többé Samyl előtt a meghódolást emlegetni.
Még nehány érdekes adatot jegyezzünk fel a cserkeszek életéből.
Az ő egész alkotmányuk igen egyszerü. A nép Naibok alá van felosztva, kiknek mindegyike 300 lovast tartozik állitani, ugy hogy minden tiz családra jut egy harczos, s a mellyikből az kikerült, a többi kilencz annak fizeti a katonatartást. Samyl összes jövedelme alig megy 60 ezer forintra.
Ha az ellenség megtámadja a falvakat, akkor minden férfi, sőt minden asszony fegyvert ragad, s akkor az a tizedik rendes harczos vezeti a többi tiz családot.
Hamzád Bej kezdett el orosz és lengyel szökevényekből saját hadtestet képezni, Samyl alatt már e csapat négy ezer emberre szaporodott, mindenféle nemzet található abban.
Testőrei ezer Muridából állanak, kik fejenként két tallért kapnak egy hónapra.
Minden falu (cserkészül „alu”) tart két lovat a vezér izeneteinek tova szállitására, ez a postarendszer.
Samyl rendjeleket is hozott be a seregeinél: a bátrak ezüst éremeket viselnek mellükön, a kik kitüntették magukat, háromszögü arany jelvényt kapnak, s a legvitézebbek diszkardokat, mellyeket jobb felől kötnek oldalukra, a közönséges csatakard bal felül maradván, a gyáváknak bunda darabot varrnak a hátukra.
Legnevezetesebb alvezérei Samylnak: Achverdu Mohamed, Svail Mullah, és Ulubej Mullah.
Büntető törvényeik egy könyvbe vannak megirva, s a büntetések a vétségi fokozatokhoz képest három rendbe osztatnak.
Egy énekük van, az Ilalagla, mellyet csatába indulva dalolnak.
Kedvencz ételük a juhusos kása, (Pilau) és a málé pogácsa.
Átalában igen egyszerüen és nélkülözésekhez szokva élnek, s ez teszi lehetővé harczi kedvük kifogyhatlanságát.
Csupán egy tárgyban követnek el nagy fényüzést, és ezek a fegyverek; a legdrágább damaszk kardokat lehet látni nálok, és ez fiuról fiura száll, némelly lándzsa feliratán még neveket olvashatni, mikből kitünik, hogy azokat még a keresztes hadjáratban viselték Jeruzsálem alatt európai bajnokok. Hány kézen kellett azoknak keresztül menniök, mig a cserkeszekébe jutottak. Kardjaik vasa olly jó, hogy gyakran látni orosz puskákat, miket a cserkesz kardok középben vágtak ketté, mint egy nádszálat.
Most már ágyuik is elég számmal vannak, eleinte nagy hatással voltak rájuk az oroszok lövegei, s „ezer embernek” nevezték az ágyut, most azonban már megismerkedtek vele, s tréfásan „a császár puskájának” nevezik azt.
J. –