Elmultak azok az idők, a mikor egy hadvezérnek az volt a dolga, hogy maga kivonta a kardját, odaállt lovasai élére, beszédet tartott, megfuvatta a trombitákat s azzal belevágott az ellenségbe s ki tovább állta a verést, az volt a győztes. – Mai világban az illyen vezért hamar leágyuznák. A fővezérnek most az a dolga, hogy egy domb tetejéről távcsővel nézze a harczot, s nyargonczai által kormányozza minden szakaszát hadtestének, mert különben, míg az egyik oldalon győz, az alatt a másikon megverik.
Illy helyzetben mutatja képünk Omér basát az olteniczai ütközet alatt. Ő csendesen ül tábori székén s osztja a parancsokat háta mögött álló segédeinek.
Alant a legvéresebb csata foly ez alatt.
Első Napoleon sok uj dolgot talált fel a hadviselés tudományában, ezek között van a hadoszlopokban előrenyomulás mestersége. Öt hat ezer embert hosszában neki inditanak az ellenség által elfoglalt erős álláspontnak, az első ezer bizonyosan elesik az előnyomulásban, meglehet, hogy a második is – elvész, de a többi azok holttestein át diadalt arat.
Ezt a tudományt eltanulták az oroszok is. S előrenyomuló hadoszlopaik már elfoglalák a tért, midőn a török fővezér elrejtett ágyutelepei gyilkos tüzeléssel fogták őket oldalt, mire az egész tömeg összezavarodva futott el a csatatérről, ötezernyi halottat és sebesültet vesztve.
Az ágyuzás csak akkor szünt meg, midőn az oroszok halottaikat összeszedni visszajöttek; azt nyugodtan engedték neki a törökök. Sem az orosz, sem a török nem szokta halottjait a csatatéren hagyni.
Az egész ütközet alatt csendes hidegvérrel ült a török fővezér tábori székén, arczán sem az örömnek, sem a diadalnak egyetlen vonása sem látszott. Mintha épen csak sakkjátéka mellett ült volna.