Kuruzslások. Nem a falusi jámbor öregasszonyokról beszélünk ezuttal, kik kenőcsökkel gyógyitnak lappangó fájdalmakat, kik böléndekmaggal kifüstölik a fogból a férget, s szenes vizzel elüzik a gyermekek álmatlanságát, vagy sáfrányos asszonytejjel gyógyitanak fájós szemeket; ezek által csak a nagyon együgyü emberek hagyják magukat rászedetni; már pedig mi nem hisszük, hogy az illyeneket egy pár szóval hamarjában észre lehetne tériteni; hanem a mik ellen fel kell emelni szavunkat, azok a nagy fennhangon hirdetett csodaszerek, miket nagy betükkel olvashatunk a hirlapok hirdetményei között. Már magában az is elég gyanus dolog, ha valamelly emberiség boldogitó találmányt ollyan nagyon kell kürtölgetni, nem hirdették a himlőbeoltást, még is egész világ elfogadta, s rettentő járványtól szabadult meg az emberiség általa; nem ütötték az öreg dobot, mikor a chinahéj feltaláltatott, még is mindenütt azzal gyógyitják a hideglelést, nem trombitálnak gyógyszereikről a leghiresebb orvosok, kik legtöbb emberéletért harczoltak diadalmasan a halállal. Az ollyan kikürtölt gyógyszereknek nem kell hinni. A legcsalhatlanabb gyógyszer sem gyógyithatja meg különböző embereknél különböző esetekben ugyanazt a betegséget.
Majd minden évben támad elő egy illyen boldogitója az emberiségnek, a ki szeretné az egész világot bekenni csodatevő flastromokkal, az egyik azt mondja: „nincs többé kopaszfej!” a ki az ő kenőcsével bekeni a fejét, minden szál haja ujra kinő; még azt is hozzá teszi, hogy ugyan megtörölje a tenyerét minden ember, mikor a fejét a zsirral bekente, mert attól még a tenyerén is szőr terem, mint a medvének.
Másik hires szappant árul, melly mindent letisztit a bőrről. Ezt a szolgálatot más szappan is megteszi, csakhogy amaz drágább.
Nem rég nagy zajt ütöttek valami általános gyógyszerrel, mellynek illy népijesztő nevet adtak: „Revalenta arabica.” Mindent meggyógyitott az, a mit csak akart az ember, talán még azt is meggyógyitotta, a kinek semmi baja sem volt. Apró lapdacsokban árulták drága keserves pénzért. S mi volt ebben az arábiai szerben? Lencseliszt, borsóliszt, meg czukor. De biz azért nem megyünk Arábiába.
Sokat hallunk a köszvényelleni lánczokról is. Valakinek azt mondani, hogy egy érczlánczot akasszon a nyakába, attól fájdalma elmulik, nem annyit tesz-e, mint kötözni valónak tartani az embert. A csúzos fájdalom sokszor időfordultával rögtön megszokott szünni, s illyenkor jámbor ember azután azt hiszi, hogy a láncztól mult el.
Hát még fogfájásról mennyi jót kinálnak! Legjobb pedig az ellen, ha a fogaidtól nem kiméled a friss vizet, s ha megromlik egy, huzasd ki, ne várd, mig elrontja a többit. Az ollyan erős szerek, mellyek egy pillanatra elzsibbasztják a fájdalmat, csak az inyhust rontják el. Később megártanak, s (készitőjüket kivéve) senki fiának a fogait nem teszik boldogabbá. Máig is ismerek egy f.-megyei földesurat, kinek fájni szoktak a fogai, s egyszer illyen csodatévő szerrel kezdte azokat gyógyitani. Nem is fáj neki már egy is, mert öt hét alatt mind kihullott.
Azért a kinek baja van, folyamodjék értelmes orvoshoz, a hol pedig azt látja, hogy valami gyógyitó szert, flastromot, szappant, vagy más Istencsodáját igen nagyon hirdetnek, az azt jelenti, hogy nem kell megvenni.