(Vége.)
Utczán találkozva, üdvözlés helyett nevét mondják az embernek, vagy ollykor „eviva!” (éljen-nel) köszöntik. Némelly tájakon igen szokásos a schiavo (skláv) szóból elrontott ciavo (m. csavo) köszöntés.
Reggel is fekete kávét isznak; délután pedig rhummal. A kávéházakban porczukorral szolgálnak.
Az étházak ablakaiban rendes kirakatok vannak; hol főhelyet a szárnyas állat foglal.
A korcsmából kihozzák a bort az utczára, hol az üveget, s poharat, melly nélkül sohasem isznak kézben tartva, kivált ünnep nap csoportosan iddolgálnak.
Korcsmában, a hol étlap nincs, a mi többször nincs, – alkuszik az étel és ital ára felett, s ha ezt elmulasztottad, drágán fizeted meg óvatosságod hiányát.
A borczégér egy tábla, annyi fekete karikával vagy ponttal a hány bajocco-s (garasos) a bor.
A korcsmáros tüze mellett ült utazóktól tüzpénzt követel. Ez idegen előtt különösnek, de itt természetesnek látszik, feltéve, hogy a tüz mellett ülő tett a tüzre.
Jobb vendéglőkben is teritenek fakanállal.
Tekeasztal kevés kávéházban van, ugy látszik, azt a fentebb leirt bogi játék pótolja; a hol van, azt a czimirat hirdeti: „Cafe et bigliardo” Átalán a kávéházaknak nem mindig azon hivatásuk van, mint nálunk; ott többnyire czukrász-sütemények, s édes italok is kaphatók; a minthogy közönséges is e czimirat: Cafe et liquori”. Tulajdonképeni czukrász sok városban nincs.
Minden községben, ha mégolly kicsiny is (10–12 ház) van templom, községház (commune) és afféle kávéház, melly aztán italmérés is, és szatócs-kereskedés egyuttal.
Átalán számitás embere; az órát is egész problemában mondja, ugy hogy előbb ki kell számitanod, hogy tudjad; például: két óra és 2 negyed délig, azaz egy negyed tizre. Különben három féle óraszámitási módja van. A közönséges, franczia, és olasz; leginkább e két utósóval él, s a hol szorosan meghatározottnak kell lenni az órának pl. hirdetményekben, különböztetésül oda teszi, hogy olasz vagy franczia óra. A franczia óraszámitás szerint, mint a közönséges óraszámitásnál, szinte két részre van osztva a nap, de nem dél és éjféltől, hanem reggeli és esti hat órától, ugy hogy a szerint délben csak hat, ezután hét, s a nálunk esteli hatkor van tizenkét óra. Az olasz óraszámitás szerint négy részre osztatik a nap reggeli hat órától kezdve, ugy hogy délben szinte csak hat, de ezután egy, s megint csak hatig menve, a mi hét óránkkor ismét egy óra, és mert e szerint többször összeüt a francziával, azért nem kell mindig e tekintetben megkülönböztetnie, de igen annyiban a mennyiben a beszédből nem érthető, hogy nappal-e vagy éjjel, a mikor a nappalit vagy éjjelit oda szokta tenni.
Nemzeti étele a galamb, de csak ugy egyszerün egészben megsütve. A baromfinak nem metszi nyakát, hanem kitekeri; metszeni ugymond nem szép, azt a zsidó szokja. A polenta inkább kenyér-pótló mindennapi eledel a szegényebb népnél.
Bérkocsi nincs; azt a portici, (ives tornáczok, gyakran a második emeletig) feleslegessé teszik.
Jobban megjegyzi kereszt- mint vezeték-nevedet. Városi nagyobb háznál is, a lakók kereszt-nevökről ismertetnek; még czimezni is kereszt-névvel szokták az embert, „Signor Antonio, Giovanni stb. A vezeték névnél sajátságos, hogy az gyakran kettős; s irni is ugy szokták aztán nevöket pl. J. Golfieri detto Schio.
A macskát, mint házékességet kedvelik; s előkelőbb nők nagy számban tartják. A vélemény, hogy eszik a macskahust, az onnét eredhető félreértésben is talál magyarázatot, hogy bizonyos kalács-süteményt, alkalmasint a franczia gâteau után, gato-nak neveznek, melly szó két t-vel macskát jelent.
Az idősbek is, sőt aggott vének „ragazzi-nak!” (fiuk’) hiják egymást.
Az olasz háza, ha még olly szegény is, emeletes: földszint istálló. S függönyei megvannak, bármi szegényes a többi butorzat.
A városainkban saját jelentéssel biró házmesterek, ott nagyobb házaknál sincsenek, s a folyosók is rendesen igen néptelenek lévén igen bajos idegennek valakit feltalálni.
Nagyobb épületei sincsenek boltozatra épitve, hanem egy sor gerenda, a hol neki tetszik, reá uj emelet, s igy tovább. Ugy látszik, épitési tervet sem csinál mindig, hanem csak neki kezd, s aztán rögtönöz majd itt, majd ott szobát, vagy folyosót, ugyanegy emeletben több lépcsős emelkedésekkel, illyen és ollyan ablakokkal; magán a velenczei palazzo ducale-n, a doge-palota pompás épületén, a tenger felőli ablakok egyike alantabb van a többinél, s ha ki ezt észre nem veszi, annak tulajdonitható, hogy a különbeni remek munka a palota oszlopzatán, erkélyén, párkányain, a néző figyelmét egészen elfoglalja, de az közelről nem is, hanem csak a tengerről nézve, bizonyos távolságban tünik fel.
Az olasz szobája különféle szinü, s idomu téglával van kirakva, néhol igen szép czifraságokkal. Ezért az olasz előtt a hires Mark templom mozaik kövezete nem lehet olly meglepő, mint más idegen előtt.
Pinczét nem épitenek, boraikat földes kamráik, és pitvaraikban tartják, azért nem is állnak el; ehez a mivelési mód sem ollyan, hogy erős, tartós bort adhatna. A szőlővesszőt nőni hagyják évekről évekre, azt földjeik barázdáján (külön szőlőhegy nincs) végig ültetett fákra futtatják, s az egyik fától a másikig eresztett hajtásokat összekötözve koszorukkal övedzik a mezőt, s igy a kellő mivelés hiányában talán csak a kedvező égaljnak tulajdonithatni, hogy egészen el nem vadul. A bort illetőleg mustot kifőzni is szoktak nagyobb mennyiségben; innen van az édes bor, vino dolce.
A signore-t (ur, uram), sürü használat által annyira megszokja, hogy egyszer borbélyom beretvamütétele alatt engem mulattatni, s egyszersmind nyelvtudását mutogatni akarván az igenlés kifejezését több nyelvekben igy sorolta elő, a német mondja: zsa, a franczia: vuji, az olasz: si signore.
Az olasz is mint a franczia, jó reggelt nem, csak jó napot kiván, akkor is, midőn távozik. Estve az érkező „jó éjt”-tel! köszönt be, (felice notte).
„Corpo”-val káromkodik, pl. „Corpo di Bacco!” (Bacchus teste) és a „fiol d’un cane!” (ebkölyök) szinte haragos kifakadása.
Mi felfelé hajlitott egyujjal intünk, az olasz mind az öttel, vagyis tenyérrel, és pedig lefelé hajlitva. S füttyel figyelmezteti a távollevőt, még a nő is. Szinte avval állitja meg marháját.
Az olasz lófuttatás nevezetesebb részét az afféle kétkerekü kocsik teszik, millyek az olympiai játékoknál használtattak; a kocsisok szinte rómaiakként vannak, különféle szinekbe öltözve, de ügyességöket csak lovaik kergetésében fejtik ki. A futtatást követi a más egyéb ünnepélyes alkalmaknál is szokásos kocsi-séta azon körben, hol előbb a futtatás történt. Az előkelőbb, tehetősebb családok fényes és nem-fényes fogatai százakból álló hosszu során egy-egy posta-kocsi is feltünik, tarka kocsisával, s a nehéz utazó kocsinál még nehezebb lovaival. Mert a kinek fogata nincs, kölcsön sem kap, minthogy bérkocsi nincs, postakocsit fogad. Igy halad a menet a mint növekszik, mindinkább lassabban, itt-ott egy kocsi félre kiáll, és sorban nézi az elhaladókat, mig az egész kör egyszer megfordulva, előbbi helyét elfoglalja. Az eleget látott nézőket a népből ujjonnan jöttek pótolják, kik inkább akarták a kocsimenetet, mint a lófuttatást látni; mig az végre lassankint a mint gyült, eloszlik. Némelly városokban késte lovakat is futtatnak, a néptömegtől két oldalt ellátott utczán végig kergetve.
Az olasz szereti köpönyét à la Don Cesar, vállára csapni. Jól veszi ki magát a bizar ellentét ezen uracsos fogás, és a többi gyakran igen silány öltözet között. Kalapja karimáját szinte szereti felütni.
Az alsóbb néposztálybeli nők hosszan lelóggó nehéz fülfüggőt viselnek, annyira, hogy sulyánál fogva kiszaggatva a fület, azt utóbb annyira elrongyolja, hogy nem lehetvén többé a függőt beleakasztani, a fül töve körül kötik.
Babinszki József.