A montenegrói herczegi udvarról egy német tudós következő érdekes jegyzeteket közöl. A fejedelem elfogadási tereme egyuttal gyülés, törvényszék, fegyvertár és tekeasztal- (biliard-) terem. A herczeg maga fekete nadrágban, lengyel kabátban és kiszakadt csizmákban jelent meg, fején a montenegrin sipka. A hozzáintézett német megszólitásra azt felelte: nix tájts. Francziául tudott valamit. A herczeg mintegy 27 éves, alacson; barna szőrtelen arcza nem sok lelki tehetséget árul el.
Oláh népmese. Olvasóink emlékezni fognak azon véres csatára, mellyet a mult tél folytán Oltenitzánál a Duna mellett orosz és török seregek küzdtek. Ez volt egyike a legkeményebb összeütközéseknek az eddigi hadjáratban. A török, angol, franczia, német, magyar, s egyéb hirlapok szerint 4000 orosz hullott el; csak az orosz tudósitások hangzottak másképen. Erre vonatkozólag következő tréfás mesét csinált az oláh nép:
Midőn az Oltenitzánál elesett 4000 orosz a mennyország kapujához ért, roppant zaj és lárma, csörömpölés és dörömbölés keletkezett. A mennyország kapusa, Szent-Péter, rögtön oda siet a nagy kulcscsal, s a kapu melletti kis ablakon kidugván fejét, kérdi, hogy miféle türelmetlen emberek vannak oda künn? – „Azok vagyunk, a kik Oltenitznánál a Duna mellett az igazi hitért és a szent keresztért életünket áldoztuk fel, s most a mennyországba akarjunk bejutni. Egymásután!” – igy hangzott a felelet. Szent-Péter megértvén a dolgot, arra kéri őket, hogy csak egy pár perczig várakozzanak. Erre zsebébe nyul s kihuzza belőle a hivatalos orosz tudósitást, mellyet neki már megküldtek volt, s rá mutatva nagy kulcsával, igy szól: „Itt meg vagyon irva világosan és hitelesen, hogy ama csatában csak tizenkét ember hullott el. Annakokáért tizenketten besétálhatnak, de a többiek azonnal eltakarodjanak.”
(A Wiener Telegraf után.)