1 Nyári napnak alkonyulatánál,
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.
2 A folyó olly simán, olly szeliden
Ballagott le partatlan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába.
3 Sima tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) tánczot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése
Mint parányi sarkantyúk pengése.
4 A hol álltam, sárga fövény-szőnyeg
Volt teritve s tartott a mezőnek,
Mellyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok hevertek.
5 Tul a réten néma méltóságban
Magas erdő, benne mély homály van,
De az alkony üszköt vet fejére
S ollyan, mintha égne s folyna vére.
6 Másfelől a Tisza tulsó partján
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán
Köztük egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.
7 Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők úsztak át az égen,
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bérczek.
8 Semmi zaj az ünnepélyes csendbe’
Egy madár csak néha füttyentett be.
Nagy távolban a malom zugása
Csak ollyan volt, mint szunyog dongása
9 Túlnan velem átellenben épen,
Pórmenyecske jött. Korsó kezében,
Korsóját mig telemeritette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.
10 Ollyan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes mély mámorba szédült.
A természet örök szépségétül.
11 Oh természet, óh dicső természet!
Melly nyelv merne versenyezni véled?
Milly nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. –
12 Késő éjjel értem a tanyára.
Friss gyümölcsből készült vacsorára:
Társaimmal hosszan beszélgettünk,
Lobogott a rőzse-láng mellettünk.
13 Többek közt szóltam én hozzájok:
„Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi roszat kiabáltok róla
S ő a föld legjámborabb folyója.”
14 Pár nap mulva fél szendergésemből
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árviz! jön az árviz! hangzék,
S tengert láttam, a hogy kitekinték.
15 Mint az őrült, ki letépte lánczát
Vágtatott a Tisza a rónán át
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
Elakarta nyelni a világot!