Toldi, költői beszély tizenkét énekben.
Irta Arany János. Második kiadás. Pest, 1854. Kiadja Heckenast Gusztáv. Ára 1 pft.

Alig van irodalmunkban mü, melly költőibb, magyarabb s nemesebb irányu volna, mint Arany „Toldi”-ja. Három olly érdem, melly népköltőt kétszerte nagygyá tesz. Méltán koszoruzta meg „Toldi”-t 1847-ben a Kisfaludy-társaság, méltán fogadta tapssal a nemzet s méltán jelent meg már német nyelven is második kiadásban.

A mű hőse az ismert Toldi Miklós, kiről nem egy mondát tud még a gyermek is Magyarországon s kinek viselt dolgait ezelőtt mintegy harmadfél századdal Ilosvai irta meg verses krónikákban. E mondatöredékek és adómákból, mellyek ugy szólva csak vasvillával voltak egybehányva, Arany olly költői beszélt alkotott, melly ritkitja párját nem csak nálunk, de idegen nemzeteknél is. Minden magyar embernek olvasni kell ezt, mert Toldi jellemében minden megvan, mi a magyar ember természetében nagy, szép, becsülendő szóval mi igazi magyar. Kiben magyar sziv dobog, az önérzéseit fogja feltalálni a Toldiéban. Öreg ifju egyaránt érteni s érezni fogja, s midőn leteszi a könyvet, büszke lesz reá, hogy magyar. Ezért Arany nagy népköltő, igazi népköltő, mert érzi, a mit népe érez, mert tudja mi az, mi kedves népe képzeletének, mert ugy adja elő, hogy az is megérti, ki olvasni nem tud, s az is gyönyörködik benne, ki legmiveltebb.

Toldi kalandjai azon kezdve, mint él a béresek közt egész addig, midőn Budán Lajos király udvarában legyőzi a csehet, a legérdekesb, legtermészetesebb s épen ezért a legköltőibben van elbeszélve, mert az a költői, mi igaz, természetes, miről meg vagyunk győződve, hogy megtörténhetett volna, ha nem is történt meg. Sajnáljuk Miklóst, remegünk érte, nagy érdekkel kisérjük végig viszontagságain s örvendünk, midőn sorsa jóra fordul. Miklós vitéz, mint egy oroszlán, anyjához gyöngéd, mint egy kis gyerek, szolgájához ollyan, mintha testvére volna. A természetes romlatlan sziv, a testi és lelki erő, a férfiasság képe ő. Milly szép jelenésekkel ajándékoz meg a költő szüntelen. Midőn elbucsuzik anyjától, midőn bujdosik, midőn vigad a csárdában, midőn megjelen mint hős, midőn a király előtt megöleli anyját a legszebb részletek. A fiui szeretetet alig festette költő meghatóbban. E mellett milly szép alföldi tájképek s a magyar családi élet milly érdekes rajzaival találkozunk. S milly tősgyökeres s mégis a legköltőibb nyelven szól a költő. Semmi erőltetés, semmi idegen szag, igazi magyar, költői nyelv, épen azért a legmüvészibb.

Olvasóink sokszor hallhatták emlegettetni a népies költészetet. Olvassák el „Toldi”-t. Itt feltaláljuk egész fényében, egész dicsőségében. Csak az illy müvek olvasása s hü felfogása őrzi meg az izlést azon urficska költők rakonczátlanságaitól, kik a magyar népet csak betyárkodásban szeretik feltüntetni, megtanulnak egy-egy pórias s körmönfont kifejezést vagy tájszót s azt hiszik, hogy már birják a kulcsot a nép szivéhez.

Toldinak egy magyar ember könyvtárából sem szabad hiányozni.