Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 3. szám · / · Figyelő

Kürti Pál: Brüsszeli napló
Balla Borisz könyve - Szent István Társulat

E feljegyzések szerzője magyar diplomata, ifjú férj, világi és katolikus. Mindegyik tulajdonsága átüt a nyugati borzalmak naplóján, de szemérmesen és elegánsan. Néha érzelgősségbe siklana, ha nem védené ez a rokonszenves ötvözet és szép tartózkodása.

A németek bevonultak Brüsszelbe. «Ülök a Place de Brouckčre-en, egy terraszon. Őslényekhez hasonló óriás, lomha, szürke katonai teherkocsik közt pléh-zengésű gépzene, megafonon keresztül... marsnótákat harsog... Felállok, bemegyek egy üzletbe. Néhány halk, finoman melankólikus francia lemezt hozatok... Az öreg, sovány tulajdonos figyeli, ahogyan válogatok. Rámnéz hosszan. Szemében utánozhatatlan kifejezés. - Ezek most már elfogynak... - mondja lassan.»

Ez számítónak és sznobnak is tűnhetne, ha a kis könyv nem győzött volna meg hitelességéről. De a napló fonala amúgyis ide kanyarog. A fiatal magyar diplomata és író, kényes posztjáról, csatlakozik az eszményi párthoz, amely az elmult nyár óta oly gyakran és szomorú makacssággal bont zászlót.

«A politika külön dolog... Ugyanakkor az egyéniségünk, az ízlésünk elszakíthatatlanul, az érzések s az emlékek száz és száz fonalával szereti a «doulce France»-t... Nem azt, amely az utolsó húsz év politikai Franciaországát jelenti... De azt a másikat, a másik, örök Franciaországot...»

S ugyanakkor kicsúszik a tollán ez a meghatóan gyerekes mondat:

«Hogy mi az? Akinek ezt meg kell magyarázni, az nem is érdemli meg, hogy szóbaálljunk vele.»

A művelt világfi úgy emlegeti «kedves Lanciáját», - mellyel meghitt, majd iszonyatosra szaggatott tájakat bejár -, mint egy szeretett lényt, de a katolikus esztéta elutasítja az «ordináré motorpuffogást», amely bezaklat egy kármelita kolostor csendjébe. A szenvedések és embertelenségek országútja sokféle elemet sodor az emlékező eszméletébe. Néha parfőm, néha tömjénfüst. Juan-les-Pins-ben áttáncolt éjszaka egy szép lengyel leánnyal. Harangzúgás Nagyboldogasszony reggelén Lille-ben, a béke utolsó évében, a fiatal hitves oldalán. S a hívővel mindig csodás dolgok történnek. A flandriai visszavonulás útján egy szegény falusi templom romjai hevernek; csak páduai Szent Antal szobra érintetlen... Ostendében összeroskadt egy kórház; a törmelékből elnyűtt imakönyv kandikál ki, a lapjelző a halálra való előkészítés imáját mutatja... A dunkerquei-i homokból széltépte levél bukkan elő; hívő angol leányka küldte katona-apjának s a levél szélére odarajzolta a rózsafűzért, melyet édesanyjától kapott ajándékba...

A könyv zománca irgalom és semlegesség. Persze, mint nagyon emberi magatartás. Talán az a fajta magatartás, melyet ma csak egy kis nemzet fia hordhat, mert a nagyokra vészesebb és csúnyább feladatot rótt a sors.