Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 12. szám
kezdem sajnálni mástól, mi enyém.
Ki bármit bárkinek örömmel adtam,
fösvénység bujkál vérem rejtekén.
s valami visszavonná sírva bennem.
Szivemben bujkál egy vézna vadállat,
mint kullogó farkas a rengetegben.
ki égi dolgok közelében élek?
A hajlam nem kérdi: üvöltve jön,
sápadtan reszket előtte a lélek.
kit földi öröm sose melegít,
kinek másokra nincs szüksége semmi
s mert vágytalan, hát másokon segít.
s egyszer csak hall a mélyből gyönge neszt
és kőlapok közt, padló-résen át
a talaj nedve csörgedezni kezd:
ki önmagamban szentélyt épitek.
Falamat a forrás sziszegve fúrja
s hol hő repeszti, hol meg a hideg.