Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 11. szám · / · Keresztury Dezső: Török Sophie: Értem és helyetted

Keresztury Dezső: Török Sophie: Értem és helyetted
III.

Úgy érzed, nem vagy külön test, külön
élet, mindent elvállaltál egy másik életért
engesztelő áldozatból, mert mit Isten
reá mért, egyetlen életnek elviselni lehetetlen

Igazában csak egy út van, amely e kínzó labirintból kivezet: a szeretet útja. Az énjének tömlöcébe, a mindennél romlandóbb testnek bilincseibe zárt lélek csak akkor szabadulhat önmaga únt és kivánt, imádott és gyűlölt társaságától, ha feloldódhat egy másik lélek világában. Az olyan természetű egyéniség azonban, mint Török Sophie, még a szeretet ösvényein sem tud egészen megszabadulni önmagától. A tépő önbírálat kaján démona s a magánosság lázával beoltott lélek lázadó önzése ezekre a szelídebb tájakra is elkíséri. Milyen problematikus, törésekkel teli, a gyűlölet és félelem visszacsapó hullámaitól milyen zavaros az az érzés, amelyről a szeretet-versek nagyobbik része - különben a kötet legemberibb darabjai - hírt ad! «Minden szeretet rabság! aki felémnyul, már megkötöz», halljuk a függetlenségre áhítozó én felcsattanó kiáltását. «Szeretet, kedves szalagjaid mint hinár fognak körül. Már lépni se tudok, ajkam elé ülsz s elzárod lélekzetemet.» Az ilyen léleknek, lám, még a szeretet is fáj, a jóság is gyötrelem, az aggodalom és önfeláldozás is keserű kétely tárgya s legfeljebb a sajgó öntudat bódítószere. A maguk keserű hűségében milyen szépek és hitelesek mégis e versek! Mily sokat mondanak el a bonyolult, ellentmondásokkal és démonokkal telt emberi lélekről! S milyen meggyőző ellentéttel emelik ki a szenvedésben, rettegésben, önfeláldozásban salaktalanná tisztult érzések fehér fényességét!

A felfokozott érzések viharzó zűrzavarában alig akad nyugodt pillanat. A szeretetből, amely rabbilincs is lehet, csak a gyermeke mellé húzódó anya szívében lesz forrón felbuzgó öröm s oly boldogság, amely ha nehéz s izgatott is az elfojtott aggodalomtól, mégis úgy önti el a tikkadt szívet, mint váratlan, friss tavaszi áradás. A keserű, borult és dúlt háttér teszi talán, hogy a hamis anya-versek mai parttalan áradásából olyan magas szigetekként emelkednek ki Török Sophie ilyen tárgyú versei. Vannak területek - s ez olyan -, amelyeken valóban csak a mondanivaló véres-nyers hűsége hozhat a költői formáknak is újulást. Mert íme: milyen lágy lejtéssel követik a különben nem egyszer göröngyös szabadvers sorai az anya megbékélt szívének verését az olyanféle bűbájos költeményekben, mint pl. a «Van ez olyan édes...» című. «Mindegy már, mi volt s mi hiába hullt, - fecsegő multam csukódj be! Van ez olyan édes, mint a szerelem...» S milyen jellemezhetetlen édesség árad el az ilyen képeken: «Éjjel ágya mellett ültem, kis kezén jártatva óvatos ajkam lehelletét». Az igazi, egészen salaktalan szeretet azonban mégis az élettársé. A két lélek teljes azonosulásában született érzés ez: «sötétben élek s csak az lett enyém magamból, mit lényed édes fénye átvilágít». De ez az érzés sem a nyugalom, a boldog beteltség pillanataiban kér kifejezést; a boldog szerelem hangjai csaknem teljesen hiányoznak a kötetből. A cím-adó ciklus, az «Értem és helyetted», maga az éjszakába merült tenger, holdja a halál, torlódó hullámain a rémület száguld. Ezek a versek mégis a kötet csúcspontját jelentik; a szeretetnek, a gyengédségnek és odaadásnak oly mély s forró rétegeiből törnek fel, amelyekből csak nagynéha érkezik hozzánk üzenet s a gyengédségnek oly fínom árnyalataival gazdagok, amilyenekkel csak kivételes női lelkek rendelkeznek. Hadd álljon itt igazolásul csak a következő pár sor: «Kedves kezedet szorítom s a visszatért vér melegén melegszenek félelemmel hallgatózó ujjaim».