Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 1. szám

Schöpflin Aladár: Iskola a magyarságra

Jócsik Lajos, fiatal magyar író, a hazakerült Érsekújvár szülötte, aki átélte a csehszlovák uralom húsz évét, megírta a magyar fiatalság lelki és szellemi alakulásának, életformáinak, tévedezéseinek és kereséseinek történetét egy mindenképpen figyelemreméltó könyvben. Ha most írok erről a könyvről, komolyan kérem soraim olvasóit, ne gondoljanak arra, hogy reklámot akarok csinálni a Nyugat-ban egy a Nyugat kiadásában megjelent könyvnek. A téma, amiről szó van, nekem szívügyem. Húsz év alatt mindig érdeklődtem iránta, figyelemmel kísértem változatait amennyire tudtam s ma is azt hiszem, fontos kérdése szellemi életünknek. Epizód csak napjaink szellemtörténetében, de élménye a magyar fiatalság egy számbajövő részének, nyomai a felületen talán elhomályosodtak, részben el is tűntek, de lehetetlen, hogy a lelkekben ne maradtak volna meg.

Ennek az ifjúságnak az életében csakugyan cenzúrát jelentett az elszakítás, a kisebbségi helyzetbe kerülés. Mikor váratlanul rájuk szakadt, még gyermekek voltak, elemi iskolások, vagy kis gimnazisták. Egyszerre megváltozott körülöttük minden. A szülők legnagyobb részt lesüllyedtek anyagilag és társadalmilag. Jócsik ezt nagyon szemléletesen írja meg saját szülei példáján: apja, a mozdonyfűtő vasútas, nem akarta letenni az esküt a csehszlovák köztársaságra, elvesztette állását, nagy nehezen tudott csak magának kiverekedni valami koldus-nyugdíjat s rákényszerült valami más foglalkozásra. Többek között lámpagyujtogató volt Érsekújvárott s aki meg akar hatódni, olvassa el, hogy helyettesítette a gimnazista az apját a lámpagyujtogatásban, lopakodva, vigyázva, hogy tanárai, diáktársai meg ne tudják ezt a foglalkozását. Ez bizonyára nem az egyetlen eset, hanem tipikus élménye nem egy kisebbségi fiatalembernek.

Ennél fontosabb azonban az az atmoszféra-változás, amely alá a kisebbségi magyarok kerültek. Megváltozott nemcsak a szülői ház, hanem az egész élet körülöttük, a város társadalmi rétegeződése, az osztályok és csoportok egymáshoz való viszonya, a gazdasági helyzet, az iskola, a jövő minden lehetősége, a kulturális levegő. A fiúk lassankint, amint eszmélni kezdtek, egyúttal érezni kezdték, hogy szellemileg is, társadalmilag is valami lebegő állapotba kerültek, a magyar talaj kicsúszott alóluk, az új talaj nem volt övék, nem tudták rajta megvetni a lábukat. Ez a bizonytalanság mindvégig, húsz egész éven át, fiatalságuk legdrágább évein át, megmaradt bennük. Innen magyarázható tévedezésük, nyugtalan keresésük, egy s más tévedésük is. Az idősebbek, akik még a magyar világban nevelkedtek fel, kevésbé érezték át az új világot, a kisebbségi helyzetben politikai problémát láttak vagy legfeljebb gazdaságit. A fiataloknak azonban ez volt az élet és ebből magyarázható, hogy az idősebb és a fiatal magyarok között alig tudott fennmaradni az összhang.

A fiatalok hamarabb felismerték, mint az öregek, hogy a magyar probléma a kisebbségi helyzetben elsősorban a falusi nép problémája; a nemzet fennmaradása azon fordul meg, sikerül-e a magyar parasztságban fenntartani nemcsak a magyar nyelvet, hanem a magyar öntudatot is. Inkább ösztönből, mint végiggondolt, tudatos programból, kamasz fejjel nekiindultak a faluknak, romantikus ifjúi elképzeléssel egy nevezőre akarták hozni a városi intelligenciát és a falut, ami, ha megvalósításában volt is naívitás, talán önmaguknak egy kis túlbecsülése is, alapjában véve tagadhatatlanul termékeny gondolat. Az ő tábortüzeik, néprajzi vizsgálataik, elméleti vitatkozásaik - az erdélyiekével együtt - voltak első ösztönzői idehaza is az úgynevezett falukutató mozgalomnak s ezen a réven közéletünk mai falu-felé-fordulásának is. Kis mustármagból szép nagy fa nőtt ki.

Ezek a fiúk bár magyar nyelvű, de csehszlovák szellemű iskolákban tanultak, ahol nem tanítottak magyar történelmet, irodalomból is csak azt, amit a kormányuk megengedett. Nem énekelhették nyiltan a magyar Himnusz-t és a Szózat-ot, egy nevetséges fűzfanyelven magyarra fordított cseh himnuszt kellett énekelniök. Nem olvashattak magyar újságokat, könyveket is csak amit a szigorú cseh cenzúra megengedett. Az itthoni magyar fiatalsággal alig volt valami érintkezésük. Budapesti hatás nagyon kevés érte őket, annál több prágai hatás. Az országnak, amelyben éltek, egész más volt a szellemi és társadalmi struktúrája, mit a magyaré, demokrácia, szocializmus, jobboldal, baloldal - ezeknek a fogalmaknak és egy sereg másnak egész más volt a rezonanciája, mint minálunk. Ha általában tagadólag álltak is a csehszlovák gondolattal szemben, lehetetlen volt, hogy ne hasson rájuk az a szellem, amelyet iskola, egyetem, tudomány, sajtó, az állami propaganda minden ügyessége igyekezett reájuk erőltetni. Kisebbség-voltuk folytonos érzése fogyatékossági érzést oltott beléjük, melyet mindenképpen igyekeztek kompenzálni. Kritikájuk sem volt elég érett, hogy mindig megtalálták volna a kellő hangot és módszereket. Az idősebbek részéről, akik természetes konzervatívizmusból, más műveltségből és más tendenciákból származó gyanúval nézték ifjúi vérük fickándozását, nem találtak hátvédet. Ebből érthetők tévedéseik, optikai csalódásaik, túlzott nagy gesztusaik, jórészt mindvégig megmaradt talajvesztettségük. Olyan hibák és tévedések, melyek rendszerint gondolkodó és nagyotakaró fiatalemberek tévedései és hibái. De tudtak tanulni és tanultak is. Aki csak tehette, külföldre is kiment, - Jócsik például beállt sofőrnek egy francia falusi körorvoshoz, mielőtt Párizsba jutott volna. Gondolatmenetükben sok olyan volt, amit nem ártott volna értékelni a magyar politikai vezetőknek s ezekből hidat építeni köztük és a fiatalság között. Mégis csak magyar fiúk voltak, a kisebbségi helyzet nyomását tudatosan átérzők, élénk szociális érzékűek, jót akarók - meg lehetett volna várni, amíg lehiggadnak, még néhányszor csalódnak, egyetmást megtanulnak, a doktrinér gondolkodásból kigyógyulnak. Jócsik őszintén megírja egyik-másik üdvös csalódásukat, köztük azt, amikor a középeurópai népek érdekközösségétől megszállva, érintkezést kerestek cseh írókkal és kiábrándulva ismerték meg a cseh demokrácia és baloldaliság felszíne alatti kíméletlen nacionalizmust. Általában nagyon érdekes és hitelesnek látszik az a kép, amelyet a cseh demokráciáról és államfelfogásról rajzol.

Figyelmeztetnem kell, hogy az a gondolatmenet, amelyet itt leírtam, a magamé, nem Jócsiké. Ő belülről nézi a dolgokat, élményeit írja meg és értelmezi. Olyan ügyekről szól, amelyek ifjúkorának legnagyobb ügyei voltak. Természetes, ha túlméretezve lát, az egész ifjúsági mozgalomnak nagyobb jelentőséget tulajdonít, mint amilyen volt neki. Az ő és társai élményei nem is az egész csehszlovákiai ifjúságéi, ők annak csak egy csoportja voltak, kisebbség a kisebbségben, bár a leghamarabb öntudatra ébredők és alighanem a legtehetségesebbek. Voltak más csoportok is, más tendenciákkal. Jócsik nem is igyekszik ettől eltérő benyomást kelteni, csak arról beszél, ami személyes élménye. Nem vitatkozik, nem védekezik és nem támad, tényeket állapít meg és magyaráz. Terminológiája mutatja, hogy ma is a visszacsatolás előtti perspektívák hatása alatt áll.

Tehetséges író. Csak el kell olvasni, amit apjáról ír, a nyugdíjas magyarokról, barátjáról, a városban csetlő-botló parasztlegényről, a kisebbségi sors irodalmi vonatkozásairól, hogy meg legyünk győződve tehetségéről. Milyen kitűnően jellemzi a kisebbségi magyar és az itteni magyar hangulati különbségét egy kisebbségi költő és Illyés Gyula jelzőinek szembeállításával és milyen érdekes, ahogy elmondja miként védekeztek nyelvérzékük elrontása ellen! Általában a kisebbségi sorsot, annak nyomását, következéseit ennyi oldaláról még senki sem írta meg.

Az a fiatalság, amelyről ez a könyv szól, nincs már többé. Egy kis része a mai Szlovákiában rekedt, a többi beleolvadt - nem egyszer nagyon is sietve és készségesen, nem egy esetben kényszerből - az itteni magyar levegőbe. A «felvidéki szellem», amelyről annyit hallottunk, ma már inkább politikai jelszó, mint valóság, a tanulságokból, melyeket húsz év küzdelmei eredményeztek, vajmi kevés maradt meg. Az egykori kisebbség beleolvadt az itthoni többségbe, hamar átvette annak szellemiségét és nem is igen igyekezett érvényesíteni azt, amit húsz év alatt tanult. Példát adott arra, hogy mennyire megváltoztatja az embereket a megváltozott atmoszféra-nyomás.