Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 10. szám · / · Cs. Szabó László: FOJTOTT NYÁR

Cs. Szabó László: FOJTOTT NYÁR
(EURÓPAI ÚTINAPLÓK)
Június 28.

Milánó a fasizmo bölcsője. Jutalmul átépítik. A város lombard arca elhalványul, szaporodnak azok a sima, puritán házak, amelyeket az utolsó években az új Rómában megszoktunk. A fasizmo a nemzeti egység kifejezésére az egész birodalomban egyformán épít.

A legjobb hely, hogy a rendszerről beszéljünk, C. P.-vel egy kis "párizsi udvarban" üldögélek, s a fasizmo jellemrajzát hallgatom.

"Mussolini kulcsa nem Pareto, Sorel vagy Nietzsche. Sokkal jobban meg lehet érteni Mátyás király olasz kortársaiból. Képzelje magát abba az időbe. Kortársai: XI. Lajos, Katolikus Ferdinánd, Rettenetes Iván és Mátyás nemzetállamokká kalapálják laza, hűbéri országukat. Itáliában három hasonló emberről tudunk. Medici Lőrinc az egyik, Borgia Cézár, I. Gyula a másik kettő. A nemzetállam magja Toszkánában is, Lombardiában is, a pápai államban is megvolt. Mussolini azért van, mert akkor egyiküknek sem sikerült, ami az Alpokon túl mindenkinek. Még olasz egyensúly-politikájuk is meghiúsult. Holott ez a félszigeti egyensúly lett volna a nemzeti egység előszobája. Az antik olvasmányok azonban könnyelmű kormányzati kísérletekre csábították az olaszt. Két hagyományos erő is kétfelé húzta. A pápaság és a császári Róma emléke az emberi egyetemesség felé, a fatornyos hazafiság a szűk városállamba. Az olasz egyszerre több is, kevesebb is volt, mint egy nemzet fia, a pápa és Róma minden néppel egyesítette, a szűk városi patriotizmus a szomszéd várostól is elzárta. Ahogy a modern magyar nemzetet a török katasztrófa nélkül Mátyástól kellene számítani, úgy számítanók az olaszét Medici Lőrinctől, aki "új ember" volt, mint Mátyás, vagy Borgia Cézártól, aki idegen volt, mint Mazarin, a francia egység másodkovácsa. A kísérlet megbukott, Machiavelli már a kudarcot takargatta a Fejedelemben. Az olasz nép megmaradt egyetemesnek és fatornyosnak, ezen még 1870 sem segített gyökeresen. Az Unit"ŕ egy államjogi tény volt, a belső egység azonban egy új lélekidomárra, Mussolinira várt.

Az ország öt évszázad alatt elvesztette reneszánsz kori fölényét. Végzetes volt ez a fölény, miatta szorult a barbárabb népek, de egységes nemezetek mögé. Most fordul a szerep. Olaszország a szegénység miatt olyan jól formázható, mint a reneszánszban egy fiatal nemzet (pl. Franciaország vagy Spanyolország) a barbársága miatt. Ez a könnyebb formálhatóság helyezi lassan a tőkés országok elé. Egykori sorsát láthatja bennük. Ahogy a reneszánszkori Olaszországot, a tudós kétely s a művelt gúny visszatartotta a nemzeti egységtől, éppen úgy visszatartja a megkövült tőkés érdek Franciaországot és Angliát a társadalmi fejlődéstől. Ami akkor műveltségi teher volt, ma gazdasági teher, s a magántőkés monopólium ugyanazt a végezetes szerepet játssza, mint annakidején nálunk a hírhedt "combiazioni". Az államok gazdasági hatalma egyre nő, ez a jövő egyenes parancsa, s Olaszországban kevesebb szerezett jogot kell megsemmisíteni, mint Angliában és Franciaországban. Nem a parancsuralmak s a demokráciák néznek ma farkasszemet - ahogy ezt Nyugaton hallja -, hanem az állami tervgazdálkodás, s a mindenható angol és francia magántőke. E két plutokrácia fölött azonban fogyó népek őrködnek. A harc máris eldőlt."

Ezeket mondta C. P. Sokkal kedvesebb s műveltebb ember, semhogy fenyegetésnek vegyem az utolsó szavait.